~ 3 hónappal később ~
Ahogy hazaértem a próbáról, rohantam a szobámba, de nagyon fájt felmászni a lépcsőn. A térdeim már annyira fájtak, hogy néha sírni tudtam volna. Ahogy felértem lezuhanyoztam, majd lejegeltem a lábaimat. Megfogtam a telefonomat és felnéztem Instagram-ra. És mit láttam? A legfájdalmasabb dolgot, amit csak találhattam volna: Louis és egy másik lány. Danielle Campbell.Rögtön előtörtek a könnyeim és zokogni kezdtem, majd hívtam Ginger-t, ugyanis Ő volt legelöl a listámon.
- Ginger! - szóltam bele zokogva.
- Jasmine... - mondta ijedten.
- Louis... - mondtam zokogva.
- Jas, ne törődj vele kérlek! - mondta szomorúan.
- Gin, nem bírom! - mondtam zokogva. - Kérlek ezt ne mondd el a többieknek, de nincs senki, akivel beszélhetnék, úgy fájnak a térdeim, hogy nem bírok felmenni a lépcsőn és szinte semmit nem alszom napokig! - zokogtam.
- Azonnal haza kell jönnöd! - vágta rá, mire kinyomtam.
Nem akartam hazamenni, mert akkor gyengének mutatkoznék, viszont a fájdalmaim már tűrhetetlenné váltak.
- Jó napot Dr. Richards! - köszöntem.
- Ms. Barryl, ugye? - nézett rám kedves mosollyal.
- Igen. - bólintottam.
- Mi a panasza? - kérdezte.
- Két hónapja vagyok Justin Bieber háttértáncosa és azóta kezdődtek a térdfájdalmaim. - magyaráztam. - És egyre erősödtek, most már fel se tudok menni a lépcsőn.
Bólintott, majd megvizsgálta a térdeimet. Igazán fájdalmas volt, ahogy nyomogatta, tapogatta és hasonló csodálatos dolgok.
- Hölgyem, azonnal mondjon fel. - nézett rám. - A térdei nagyon gyengék, nem bírják ezt a megerőltetést és ha tovább folytatja ezt, nagyobb bajok történhetnek.
- Rendben. - bólintottam és talán egyfajta boldogság töltött el.
- Gyógyszerre még nincs szüksége, egy ideig ne nagyon táncoljon, ugráljon és helyrejön. - mondta, majd ki is mehettem.
Rögtön hívtam Anyát, aki közölte, hogy ha van nálam pénz, ne menjek haza, induljak Londonba, ugyanis Ő nem nézi tovább, hogy a lánya zokog minden nap órákig.
Én, pedig tettem amit mondott és két órával később már repülőn ültem és boldogan repültem London felé. A fájdalmaim ellenére Én voltam az első, aki leszállt a gépről és fogtam egy taxit, majd vége haza mentem.
Csodáltam a gyönyörű várost, amit tényleg otthonomnak tekintettem és közben már sírva fakadtam. Fizettem, majd kipattantam. Csöngettem és vártam, majd Harry nyitott ajtót.
Én zokogva ugrottam a nyakába.
- Jasmine! - szorított magához. - Nagyon hiányoztál!
- Te is! - szorítottam. - És nagyon, nagyon szeretlek!
- Én is téged! - nyomott puszit az arcomra.
- Harry, kivel be... - mondta volna Ginger, de csöndben maradt és odarohant hozzám, majd magához szorított, de hirtelen el is tolt.
- Vicky, azonnal gyere le! - visította.
- Hagyjál már! - mondta a lusta barátnőm.
- Vicky, gyere már! Nagyon boldog leszel! - kiabált.
Vick már a lépcsőn sírva fakadt és csak szorított magához, teljes csöndben voltunk és közben leérkezett Liam és Niall is és Nialler kezében volt Deborah, aki hatalmasat nőtt, de nem tudtuk elengedni egymást.
- Szia! - ölelt meg egyszerre Liam és Niall.
Miután elengedtek, sírva néztem le Bory-ra, aki már nagylány volt. Ötletem se volt, hogy emlékszik-e rám, de csak zokogtam és minden fájdalom ellenére letérdeltem elé.
- Szia Deborah! - mosolyogtam rá és lépéseket hallottam a lépcső felől, de nem néztem oda.
- Anya. - ennyit mondott és hirtelen megölelt.
Én megdöbbentem, de magamhoz öleltem és soha nem akartam elengedni.
- Most azt mondta neked, hogy... - kérdezte döbbenten Niall.
- Igen. - bólogattam sírva, de csak öleltem a kislányt.
- Mindenki hallotta? - kérdezte döbbenten Vick.
- Szeretlek. - pusziltam meg a homlokát.
- Én is. - mondta édesen, majd ellépett tőlem mosolyogva.
- Jasmine, fel tudsz kelni? - kérdezte Vicky.
- Ja... - füllentettem, majd eltorzult arccal, kicsordult könnyekkel, de felálltam.
- Szia. - mondta Louis, de nem is mosolygott.
- Szia. - mosolyogtam rá halványan, de könnyeim nem fogytak el.
Csak csöndben elsétáltam mellette, éreztem a csodálatos illatát, de nem szólaltam meg. Bementem a szobámba, becsuktam az ajtót, majd az ágyra dőltem. Végre tényleg otthon éreztem magam, de csak ledőltem az ágyamra és sírtam. Valaki halkan benyitott, mire oda pillantottam. Liam volt. Leült mellém és a fejemet simogatta.
- Miért jöttél haza? - súgta.
- Mert az orvos azt mondta, hogy nem folytathatom a táncot. - néztem fel rá. - Mert alig bírok járni, nagyon fájnak a térdeim.
- Szereted Deborah-t, ugye? - mosolyodott el, mire bólintottam. - És nem zavar, ha anyának hív?
- Liam, ez maradjon kettőnk között, de Én egyszer beszélgettem Brianával és megértettem a helyzetét. És azt mondta, hogy Ő biztonságban érezné a lányát, ha Én segítenék Louis-nak. - magyaráztam.
- Tehát nem bánod? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
- De Louis biztosan nem örül ennek. - ingattam a fejem és megint sírva fakadtam. - Liam, úgy érzem magam, mint valaki, aki érzelmileg totál halott! - néztem rá zokogva. - És már megint bőgök! - kiabáltam idegesen. - Mennem kell! - álltam fel, majd elővettem a cigimet és indultam volna, de Liam megállított.
- Jasmine, most attól jobb lesz?! - horkantott. - Tudom, hogy pillanatnyilag megnyugtat, de utána újra rossz lesz ez az egész.
Igaza volt, de ettől még jobban zokogni kezdtem. Fogtam a jobb kezemben lévő cigis dobozt és hozzávágtam a vele szemben lévő falhoz.
- Egy roncs vagyok! - sikítottam zokogva, majd összecsuklottam a földön sírva.
- Jasmine! - nyitott be Vicky, majd magához ölelt és a hátamat simogatta. - Nagyon szeretlek és nem szeretnélek így látni! - suttogott. - Tudom, hogy általában mindenen nevetek, mindenkit cikizek és tök vagány vagyok, de el kell mondjam, hogy Én is rengeteget sírtam mióta elmentél és nagyon, nagyon fájt, hogy itt hagytál, de sosem tudnék haragudni rád. csak azért, mert követted az álmaidat.
- Vicky, Én is szeretlek! - ölelgettem, majd nyílt az ajtó.
Mind odapillantottunk. Louis nyitotta ki Bory-nak, aki odaszaladt és megölelt. Én elmosolyodtam és magamhoz öleltem. Fél szemmel Lou-ra pillantottam, aki érzelemmentes arccal nézte a pillanatot.
- Ne sírj! - engedett el Deborah mosolyogva és törölgette a könnyeimet. - Nagy lány vagy!
- Gyere Kicsim. - mondta érzelemmentes hangon Louis.
Nagyon fájt.
- Szia! - nyomott puszit az arcomra a kislány, majd odaszaladt az apjához, megfogta a kezét és elmentek.
- Vick. - szorítottam magamhoz és újra kitört belőlem a bőgés.
- Csokira van szükséged! - állapította meg.
- Meg sürgősen le kéne jegelni a térdeimet. - mondtam.
Valahogy lejutottam a lépcsőn, majd leültettek a kanapéra.
- Hoztam jeget! - mutatta fel mosolyogva Gin, majd óvatosan a térdeimre helyezte.
- Köszi! - öleltem magamhoz.
- Én meg csokit! - nyomta a kezembe Vicky.
- 3 hónapja nem ettem csokit! - mosolyodtam el.
Mikor beleharaptam a csokiba, azt hittem elájulok.
- Meghalok! - vigyorogtam.
- De miért nem ettél csokit? - kérdezte Ginger.
- Mert kaptunk egy étrendet, amit követni kellett. - mondtam.
- Fúj. - fintorgott Vicky.
- De mindegy. - legyintettem. - Ti mit csináltatok?
- Gyönyörű! - mosolyogtam rá. - De sose vennél rá, hogy csináltassak, vagy megnézzem, ahogy csinálják. - ráztam a fejem, mire mindketten felnevettek.
- Miért, még mindig elájulsz? - nevetett Vick.
- Igen. - bólogattam. - És kezdek fázni! - néztem a térdemre.
- Hát akkor fázni fogsz. - rántott vállat Ginger.
- Tessék! - vett el a fotelből egy pulcsit Vicky, amit felvettem.
Illatra Liam-é lehetett.
- Ne! - sikított nevetve a lépcsőn Deborah. - Apa! - nevetett és leszaladt.
- Deborah, örülnék, ha visszajönnél, ugyanis muszáj megfürdened! - jött le Louis.
- Nem! - nevetett, majd odaszaladt hozzánk.
Én hirtelen elkaptam és az ölembe ültettem.
- Mióta vagy ilyen rossz? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom! - nevetett huncutan.
- Menjél fürdeni! - mondtam mosolyogva.
- Nem. - rázta a fejét.
- Miért nem? - kérdeztem.
- Mert még senki nem alszik! - nyafogott.
- De Te vagy a legkisebb! - mosolyogtam.
- Deborah, gyere légyszíves! - lépett mellém Lou, mire a lánya az arcát a pulcsiba fúrta, ami rajtam volt és szorított magához.
- Nem megyek Apa! - mondta határozottan.
- Kislányom, légyszíves viselkedj! - támaszkodott a kanapé karfájára Louis fáradtan.
- De Apa! - nyekergett.
- Mi lenne, ha elmennél fürdeni, aztán még lejössz játszani? - alkudoztam a kislánnyal, de megrázta a fejét.
- Deborah! - szólt rá Louis, de a lánya nem tágított mellőlem.
- Nem! - sikított.
- Jó, akkor mit szeretnél? - kérdeztem tőle, mire mosolyogva felült és rám nézett.
- Te fürdess! - mosolygott rám.
- Bory, miért nem mész Apával? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Mert mérges. - nézett az apjára mérgesen.
- Igazad van, hagyjuk mérgelődni! - ültettem magam mellé mosolyogva, majd leszedtem a lábamról a jeget és lehúztam a nadrágomat bokáig.
Felálltam, Deborah felém nyújtózkodott.
- Nem, gyere a lábadon! - mosolyogtam rá.
- De miért? - nyafogott.
- Először is, mert nagylány vagy, másodszorra, pedig fáj a térdem. - mondtam.
- Jó. - mondta, majd felállt.
Megfogta a kezem és felmentünk. Gyorsan megfürdettem és ráadtam a pizsamáját, miközben Ő folyamatosan mesélt minden félét.
- És Apa barátnőjét szereted? - kérdeztem mosolyogva.
- Dani aranyos. - bólogatott mosolyogva.
- Gyere, készen vagy! - mosolyogtam rá.
Lepattant az ágyról, majd szaladt a lépcső felé. Én meg csak totyogtam. Nagyot sóhajtottam, mikor leértem.
- Olyan fura, hogy nem rohangálsz! - nézett rám Harry.
- Nekem is, de kb. soha nem alszom, ráadásul fájnak a térdeim, így egy idő után már otthon sem rohangáltam. - rántottam vállat.
- Akkor Te nem Jasmine vagy! - rázta a fejét Niall.
- De, csak energiatakarékos. - mosolyodtam el.
- Nem fáj a térded? - kérdezte Hazz.
- De, csak el kell tűrni. - rántottam vállat. - Táncolni is tudtam így!
- De amúgy miért jöttél vissza? - kérdezte Nialler.
- Anyukám elküldött orvoshoz és azt mondta, hogyha nem hagyom abba, nagyobb baja is lehet a térdeimnek. - magyaráztam. - Az meg már más, hogy akkor valószínű eret vágtam volna.
- Kicsim! - ölelt magához szorosan Vick, mire elmosolyodtam és magamhoz szorítottam.
- Mikor hiányoztál, mindenkinek beszólogattam! - fúrtam az arcom a vállába mosolyogva.
- Helyes! - vigyorodott el.
- Ginger, hajat fogunk festeni! - mosolyogtam rá.
- Újra visszatér az ombre Jasmine, aki a vidám Jasmine, aki ugrál! - örömködött.
- Nem, de a másik kettőt remélem. - mondtam. - Fekete leszek.
- Nem! - vágta rá Gin. - Én nem festem be a hajad feketére!
- Akkor elmegyek fodrászhoz! - rántottam vállat.
- Jasmine, nem leszel fekete! - mondta Vick is.
- Ez nem olyan, mint amikor fekete voltam! - ráztam a fejem, ugyanis az egy nagyon borongós időszak volt. - Ez most más! Változást jelentő fekete! - mosolyogtam.
- Nem! - vágta rá Vicky. - Akkor is azt mondtad és helyette iszonyat rossz volt az egész! - mondta.
- Jó, akkor barna maradok. - sóhajtottam.
- Oké. - vigyorodott el Vick.
- Nincs szabadságom! - sóhajtottam, majd leültem az egyik fotelbe.
- Szia! - szaladt mellém Deborah huncut mosollyal.
- Szia! - mosolyogtam rá, majd odahajoltam hozzá és összeért az orrunk, mire kuncogott.
- Bory, miért nem ülsz az asztalnál?! - hallottam Louis hangját a konyha felől.
- Miért nem vagy ott? - kérdeztem mosolyogva.
- Csak. - vágta rá vigyorogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése