74. rész

Igen, tudom hogy nagyon régen volt rész. Többen is kértétek, hogy folytassam és beadtam a derekam. Leültem, nekiálltam, gondolkoztam. Itt van. Remélem még maradtatok páran, akiket érdekel és nem adta fel a reményt, miszerint folytatom. 

Reggel arra ébredtem, hogy egy puszit kaptam az arcomra. Ijedten nyitottam ki a szemeim, majd egy édes kislány mosolygott rám.
-    Jó reggelt! - mosolygott az ölemben csücsülve.
-    Mondd kedves Deborah Tomlinson, az elmúlt másfél pillanatban, kit kértem meg, hogy ne ébreszd fel Jasmine-t? - nézett rá Louis kissé morcosan.
-    Apa. - pillantott rá nevetve.
-    Hát te még mindig majdnem olyan kis huncut vagy, mint apukád. - mosolyogtam rá.
-    Szeretlek! - bújt hozzám.
-    Én is téged! - nyomtam puszit a fejecskéjére.
-    Gyere Bory, megyünk Anyához. - szedte ki ölemből a kislányt és felfelé vitte, de a kezében hisztizett.
Louis elment és rájöttem, hogy senki nincs itthon. A térdem már teljesen jó volt, így felmentem a lépcsőn, majd elmentem zuhanyozni.
Mikor lefelé indultam, fehérneműben voltam és egy hosszú pólóban, ami talán Louis-é volt. A lényeg, hogy biztos voltam benne, hogy Louis még nem ért vissza. Az ellenkezőjére akkor jöttem rá, amikor a nappaliba léptem.
-   Te már itthon is vagy? - kérdeztem csodálkozva, mire elvigyorodva bólintott.
-   Csak nekem öltöztél ki? - vigyorgott, mire megforgattam a szemem.
-   Nem szeretnél elvinni táncolni? - néztem rá aranyos mosollyal, miközben közelebb mentem hozzá.
-   Ne már! - sóhajtott. - Deborah is eléggé leszívja az energiáimat, nemhogy még oda is!
Én mosolyogva ültem az ölébe.
-   Kérlek! - mosolyogtam rá még aranyosabban.
Louis elmosolyodott, majd jobb kezét hátamra simította és kissé előrébb hajolva csókolt meg. Meglehetősen lassú és érzelmes csók volt, bár mi még csak barátok vagyunk, de ez számomra ebben a pillanatban cseppet sem számított. Lou óvatosan nyalta meg alsó ajkam, én pedig engedelmesen nyitottam el a szám vele egy időben, majd nyelveink érdekes táncot lejtettek, miközben az én kezeim Louis borzos hajában voltak az övé, pedig lefelé vándoroltak és lassan elért a bugyimig. Hirtelen ijedten húzódtam el tőle, majd másztam ki az öléből.
-   Ezt nem kéne! - néztem rá sóhajtva.
-   Miért? Nincs itthon senki, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk és felnőttek vagyunk, ráadásul szinglik! - mondta.
-   De utána már nem lehetünk olyanok, amilyenek most... - néztem rá sóhajtva.
-   Azok lehetünk, amik csak akarunk. - nézett rám elvigyorodva. - És én... - kelt fel a fotelből, majd elém lépett. - Most a srác akarok lenni, aki lefekszik veled!
Én elmosolyodtam, majd lekaptam magamról a pólóját és arrébb hajítva azt, Lou-hoz léptem és folytattuk a csók csatát.
-   Na látod Jas, bírom amikor spontán gondolkozol. - vigyorgott, majd egy puszit nyomott a számra és a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben kikapcsolta a melltartóm, majd profin szedte le rólam.
-   Lou... - nyögtem. - Menjünk fel!
-   Itt izgalmasabb. - nyögte a nyakamra, majd kezeivel hirtelen fenekemhez nyúlt, majd miközben erősen belemarkolt, közelebb tolt magához a fenekemnél, de ahogy hozzá értem felnyögött.
Kezeivel elengedte a fenekem, felfelé végigsimított a csupasz hátamon felfelé, majd lefelé becsúsztatta egyik kezét a bugyimba, mire élesen beszívtam a levegőt és a mellkasom már teljesen szabálytalanul emelkedett.
Hirtelen egy kattanást, majd egy sikítást hallottunk.
-   Te jó ég! Bocsi! - takarta el a szemét rögtön az ajtóban álló Harry.
-   Olyat se láttunk még, hogy a nagy Harry Styles eltakarja a szemét egy bugyiban lévő lány miatt. - vigyorgott Louis.
-   Kuss! - löktem meg, majd magamra kaptam a pólóját, amit pár perce levettem, majd hirtelen felkaptam a földről a melltartóm, majd felsiettem a lépcsőn.
Bementem a szobámba, majd fel akartam öltözni, amikor nyílt az ajtó.
-   Na, hol is tartottunk? - vigyorodott el Louis.
-   Nyilván nem véletlen érkezett meg most Harry! - néztem rá komolyan. - Ez egy jel. És azt jelzi, hogy nem kéne ezt csinálni.
-   Tudod mi jel még? - kérdezte, mire kérdőn néztem rá. - Ez! - mutatott a nadrágjában bujkáló dudorra.
-   Jó, de ha még valami, vagy valaki megzavar, akkor elfogadjuk, hogy jel! - néztem rá elmosolyodva.
Louis elvigyorodott, majd elkezdett hátra felé tolni és ahogy a lábam az ágyba ütközött, az ágyra huppantam.
-   Megtarthatod ezt a pólót, csak most le kell venned. - vigyorgott Lou, majd kissé felültem, hogy könnyebben leszedje rólam, majd amint megszabadított tőle, a pólót elhajította, engem pedig újra a hátamra lökött, majd fölém mászott.
Hirtelen lentről felfelé megnyalta a hasam, amivel azt érte el, hogy egész testemen egy forró hullám ment végig, miközben libabőrös lettem és felnyögtem. Lou csak elmosolyodott, majd óvatosan puszilgatni kezdte a hasam, ami a borostája miatt elég csikis volt, de most azt hiszem ez az egyik legkisebb gondom volt.
-   Lou! - nyögtem fel, majd a hajába túrtam.
Louis a számhoz hajolt, majd csók közben én gomboltam ki nadrágját, majd lefelé toltam, de szerencsémre Tommo segített leküzdeni magáról, majd kissé elvált tőlem és lekapta a pólóját, mire alsó ajkamba harapva simítottam végig felső testén, majd egy csókot hagytam alhasán, mire felmordult.
-   Ezt ne csináld! - mondta kissé lihegve, de hirtelen kihasználtam a helyzetet, a hátára löktem, majd csípőjére ültem.
-   Azt csinálok, amit akarok! - mondtam, majd levettem a szemüvegem, majd óvatosan dobtam a szőnyegre.
Rögtön a hajgumimhoz nyúltam, kihúztam a hajamból, majd megráztam a sörényem és csak miután hátra dobtam hajoltam Louis-hoz. Óvatosan kezdtem csókolgatni a felső testét lefelé haladva és egészen sokáig bírta... pontosan addig, amíg el nem értem a V-vonaláig. Akkor hangosat nyögött, majd hirtelen maga alá gyűrt.
-   Jasmine, baszd meg, ezért egyszer annyira megbüntetlek. - mondta lihegve, majd bugyimhoz nyúlt minden figyelmeztetés nélkül, de ahelyett, hogy levette volna rólam, csak leszakította, majd eldobta.
-   Louis! Azt múlt héten vettem. - nyafogtam.
-   Maradsz! - mutatott rám szigorúan, majd lemászott rólam és levette az alsóját, majd a nadrágjából kiküzdött óvszerrel tért vissza hozzám.
-   Csak nem tanultál a múltkoriból? - vigyorodtam el, miközben ő felhelyezte.
-   Csönd! - nézett rám szigorúan, majd megcsókolt és közben belém nyomódott, így a szájába nyögtem és kissé meghúztam a haját.
Louis a szerelmes csókjával sikeresen elterelte a figyelmem a fájdalomról, ami igazából elég hamar elmúlt, így először lassan kezdett mozogni bennem.
Azt hiszem nem kell mondanom, minden mozdulatát imádtam... teljesen más volt, mint eddig bárki. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, az egész más volt. Érzelmes volt, nem csak szex... az egész teljesen más érzés, ha szerelmes vagy a partneredbe. Ráadásul az élvezet is sokkal nagyobb volt, mint eddig bármikor.

-  Tudod... többször is megkérhetnél, hogy vigyelek táncolni! - nézett rám Louis mosolyogva, de még bőszen szuszogva, miközben még mindig szorosan összebújva feküdtünk, betakarózva, de meztelenül.
-  Basszus! - nyíltak nagyra a szemeim. - Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. - mondtam és rakétaként felpattantam volna, ha Louis nem tart szorosan.
-   Nyugi! - nyomott puszit a fejem tetejére. - Még nem hívtak!
-   Te az esküvődre is így fogsz menni? - néztem fel rá elmosolyodva. - Amíg nem hívtak addig nem késtél?
-   Nem. Arra lehet időben mennék. - mosolygott.
Hirtelen megcsörrent a telefonom, mire Lou-ra vigyorogtam, majd felvettem.
-   Jasmine! - kiabált Vick. - Hol vagy?
-   Otthon. - mondtam, majd kimásztam az ágyból és a szekrényemhez léptem.
-   És miért nem vagy itt fél órája?
-   Mert... ohm... - kerestem kifogást. - Dolgom volt.
-   Mi dolgod? - kérdezte.
-   Hát... fontos dolgom. - kuncogtam, ugyanis Tommo vigyorogva hallgatta a beszélgetést.
-   Elmondod, vagy nem? - kérdezte mérgesen.
-   Hát nem olyasmi... - motyogtam.
-   Louis megdugott? - kérdezte és hallottam, hogy vigyorog.
-   Te hülye vagy. - nevettem el magam, de elég erőltetett volt.
-   Szóval igen. - mondta magabiztosan. - És jó volt?
-   Miből gondolod, hogy igen? - sóhajtottam. - Ráadásul olyannak képzelsz, aki ezt hagyja?
-   Biztos, hogy ez volt. Nem vagy ribanc, de hány éve vársz már arra, hogy levegye a bugyit rólad? - kérdezte sóhajtva.
-   Victoria! - szóltam rá.
-   Hagyjuk már, minden este arról álmodtál, amikor együtt aludtatok, hogy beteszi. - mondta kuncogva.
-   Vick, én letagadlak! - mondtam mérgesen, de a mosoly az arcomon bújt meg.
-   Jas, nem engem tagadsz. Csak azt, hogy lefeküdtetek. Ami valljuk be várható volt. Kérdéses volt, hogy melyik pillanatban lesz... de mindenki tudta. Na, milyen volt? Csalódtál? Hülyeség volt ennyi ideig álmodozni róla? - kérdezgetett.
-   Vicky, hagyjál már! - mondtam tiszta vörösen. - Nem tartozik rád.
-   Á, biztos jó volt. - mondta. - Tudom, hogy vigyorogsz.
-   Igazad van. - nevettem el magam, majd miután a ruháimat kidobáltam az ágyra és becsuktam, de mivel az ajtón van egy tükör, tökéletesen láttam Louis arcát, aki éppen a nevetésével küzdött, mire kuncogva szorítottam a telefont a vállammal és léptem az ágyon lévő ruháimhoz.
-  De most akkor mikor várjuk a következő Tommo babát? - kérdezte.
-  Megnyugtatlak, nem leszek terhes. - forgattam meg a szemem, majd öltözni akartam, de jött egy fontos mondat.
-   És akkor most jössz, vagy nem? - kérdezte.
-   Nagy gáz lenne, ha nem mennék? - kuncogtam.
-   Nem, menj vissza Louis-hoz. - nevette el magát, majd kinyomott.
-   Nem megyek. - vigyorogtam Louis-ra.
-   Akkor elmehetünk zuhanyozni. - vigyorgott.
-   Együtt? - néztem rá kérdőn.
-   Kissé elhúzódik majd a zuhanyzás, de az nem baj! - vigyorgott, majd felkelt, hozzám lépett és hirtelen az ölébe kapott és beszaladt a fürdőbe, mire csak nevettem.
Megnyitotta a vizet a zuhanyzóban, majd rám pillantott mosolyogva.
-   Gyönyörű vagy! - simogatta meg az arcom, mire csak kuncogtam.
-   Csak tudnám, ilyenkor kit képzelsz magad elé. - néztem fel rá mosolyogva.
-   Senkit, csak rád pillantok! - mosolygott, majd megcsókolt.

73. rész

-    Barátok? - kérdezte halvány mosollyal.
-    Ohm... - motyogtam, mire csak kérdőn nézett.
-    Mondjuk, hogy barátok vagyunk és lesz majd talán valami? - nevetett.
-    Pontosan. - bólintottam és elnevettem magam.
-    Rendben. - nevetett, majd elindultunk haza.
Végignéztem rajta és megláttam, hogy a keze lila.
-   Belilult? - csodálkoztam.
-   Igen. - kuncogott csöndesen.
-   Nem gondoltam volna, hogy ilyen erőset tudsz ütni! - néztem rá mosolyogva.
-   Én sem, bocsánat. - mosolygott.
-   Megérdemeltem Jas. - sóhajtottam.
-   Végül is igen, de elég lett volna az első... - mondta elgondolkozva. - Legszívesebben megfojtottalak volna...
-   Szóval akkor még jól is jártam. - mondtam, mire csak elnevette magát.
-   Mondhatjuk. - nevetett.
Mikor megérkeztünk, Jasmine berohant a házba én pedig utána siettem.
-   Azt hittem, te atom részeg voltál és ma egész nap szenvedni fogsz! - mutatott Jas-re Vicky.
-   Igen, de jobban vagyok. - rántott vállat elmosolyodva.
-   Úgy emlékszem, hogy a 15 éves Jasmine nem bírta ilyen jól a piát és a másnaposságot... - vizsgálta meglepetten Ginger.
-   De a felnőtt Jasmine... - mondta volna vigyorogva, de hirtelen elfehéredett, majd magához kapott egy táskát és gyomra tartalma végezte benne.
-   Ő sem bírja jól. - nevetett Niall.
-   Ez ki táskája? - nézett körbe kérdőn Jas, de arca még mindig nem volt a legjobb színben.
Én a táskára pillantottam, majd kissé elnevettem magam.
-   Dani-é. - mondtam halkan nevetve.
-   Ú, tökéletes. - vigyorodott el.
-   Mielőtt még egy adagot adnál ennek a táskának, gyere föl! - vette ki a kezéből Liam mosolyogva a táskát, visszaakasztotta eddigi helyére, majd oldalról átölelve kísérte fel.
-   Velük megyek! - vágta rá Gin, majd Vicky is vele ment.
-   Mi van köztetek? - nézett rám Niall kérdőn.
-   Semmi, de mi lesz itt, valami csajos pletyka csoport? - kérdeztem, miközben elnevettem magam.
-   Barátok vagytok? - sóhajtott Hazz.
-   Igen. - bólintottam.
-   Mondd, meddig szenvedtetek így? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-   Jó, de most úgy indulunk neki a barátságnak, hogy lehet belőle valami! - magyaráztam.
-   Hülye vagy. - röhögött ki Niall.
-   Ha rendesen megbeszéled vele, lehet, hogy már rég az ágyában lennétek és az egyetlen problémád az lenne, hogy túl hangosan nyög... - magyarázott Harry, de egy hang megszakította benne.
-   Styles, annyira sajnálom, hogy nem rád hánytam. - nézett rá gonosz vigyorral Jas.
-   Ne vedd magadra, ismersz! - nézett rá nevetve.
-   Persze. - bólintott, majd elé lépett. - Mindig is ilyen bongyor hajad volt! - tekert egy tincset az ujja köré. - Mondjak valamit? - vigyorgott Hazz-ra.
-   Mondj. - mosolygott rá Hazza.
-   Kaptam gyógyszert! - nevette el magát, majd ellépett Harry-től. - Amúgy elég sok férfi lakik ebben a házban. - állapította meg vigyorogva. - Tudtátok, hogy tudok táncolni? - nézett körbe.
-   Jasmine, hol vagy?! - jött le a lépcsőn Ginger.
-   Ruha nélkül is tudok táncolni! - kacsintott rám, de Gin pont mögé ért.
-   Aha, ne most mutasd be! - kapta el hátulról Gin.
-   Miért, zavarna? - nevetett fel.
-   Nem részeg, csak kapott egy kis gyógyszert, amire mindig is így reagált. - magyarázta a vöröske. - Aztán egy idő után elálmosodik.
-   Nem vagyok álmos, menjünk valahova! - vigyorgott.
-   Jasmine, karácsony van, nem megyünk sehova! - vágta rá Niall.
-   Akkor te milyen öreg lehetsz már! - mutatott rám nevetve.
-   Jas, megyünk aludni! - kezdte vonszolni az emeletre Ginger, de elég erős volt ahhoz, hogy megakadályozza. - Komolyan nem segít senki? - nézett mérgesen Gin.
Én megfogtam Jas-t, majd a vállamra dobtam.
-   Ú, hova megyünk? - kérdezte kuncogva.
Természetesen az egész bagázs jött utánunk.
-   A szobádba. - mondtam sóhajtva, de mosolyogtam, ugyanis elég szórakoztató volt ez a Jasmine.
-   És mit csinálunk? - kuncogott. - Megbüntetsz? - hangján hallottam a huncut vigyort.
-   Nem, alszol. - vágtam rád.
-   Akkor nem megyek! - sikította, mire megálltam a lépcsőn.
-   És mit szeretnél csinálni a szobádban? - kérdeztem.
-   Fogócskázzunk. - nevetett.
-   Miért? - kérdeztem értetlenül.
-   Ha elkapsz, bármit tehetsz velem. - kuncogott.
-   Megvagy. - vágtam rá, majd Gin kinyitotta a szobájának az ajtaját, én bevittem Jas-t, majd ahogy betettem az ágyába, levettem róla a szemüvegét, majd motyogott még valamit, de rögtön lecsukódtak a szemei.
A srácokkal lementünk, majd pasis beszélgetés kezdődött, ami egész éjjel tartott, majd reggel folytatódott...
-   Hát figyelj, Jasmine nem lehet rossz, ugyanis Vicky a tánc miatt, olyanokat tud a csípőjével... - mondta Niall vigyorogva.
-   Jól hangzik. - vigyorodtam el. - Szívesen kipróbálnám...
-   Hapci! - mondta Jasmine valahol mögöttünk, mire hátra pillantottunk.
Szegény lány kissé úgy nézett ki, mint egy zombi.
-  Jas... - próbáltam kinyögni valamit amivel javíthatok a megszólásomon. - Jól nézel ki.
-  Kösz, tudom! - fintorgott rám.
Hát ez nem lett jobb...
-  Élőhalott! - kiabált Jasmine-nek Vick, miközben a lépcső felől jött.
-  Victoria, szépen kérlek, hogy ne üvölts! - nézett rá mérgesen Jasmine.
-  Oké, morci vagy! - mondta halkan nyugodt mosollyal.
Csöndben vánszorgott Liam mellé Jas, majd óvatosan leült mellé, de félig az ölében volt, majd odabújt hozzá.
Miközben elhaladt előttem rá pillantott, tudtam, hogy végiggondolta, hogy mellém bújjon, de Liam-et választotta helyettem, ami kissé idegesített.
-  Engem választottál? - nézett le rá mosolyogva Liam.
-  Igen. - motyogta Jasmine halkan.
-  Mi okból? - kérdezte tőle Liam, miközben a haját kezdte simogatni.
-  Vick kiabál, Gin azt hajtogatja, hogy undin nézek ki, Louis bunkó, Niall most avatott be, hogy milyen lenne, ha a legjobb barátnőmmel lefeküdnék, Harry... - pillantott rá. - Tuti benne volt a témában, nincs az az Isten, hogy ő kimaradjon.
Miért vagyok bunkó?
-  Hogy érzed magad? - kérdezte rá nézve Liam.
-  Mint valaki, aki megitta a tíz évre elegendő piaadagját és elszívta a havi cigijét. - motyogott. - Ja és várta, hogy hányás közben a száján keresztül távozzanak a belei is. Valamint az a fos a térdemben fáj mint az állat és ma mennem kell mert kapok bele gyógyszert. - magyarázta.
-  Mikor? - kérdezte Vick.
-  11-re megyek. - morgott Jas. - Mennyi az idő?
-  Fél 11. - mondta Liam.
-  Basszus, indulnom kell... - motyogta, majd lassan felállt. - És még embert kell magamból varázsolnom, mert tök jó pasi az orvosom.
-  Elviszlek. - mondtam, mire szúrós szemmel nézett rám, de inkább hagyta és bólintott.
5 perccel később már sokkal jobban festett Jas, de még mindig totyogott lefelé.
-  Menjünk. - nézett fel rám.
Bólintottam, majd az ajtó felé mentünk. Igazából elég hamar odaértünk a kórházhoz és sajnos nem beszélgettünk.
-  Louis, tudod, hogy nagyon félek a tűtől... - motyogott rám nézve.
-  Megfogom a kezed! - mosolyodtam el.
-  Megfogod a kezem? - nézett fel rám hatalmas szemekkel ijedtem. - Ennyi? Biztos, hogy elájulok! - hadart ijedten.
-  Nyugi! - nevettem el magam, miközben befelé mentünk.
A folyosón egy nagy mosollyal sétált velünk szembe egy pasas.
-  Szia Jasmine! - vigyorgott.
Ez az orvosa? Jó pasi?! Ennél még a legrondább napjaimon is szebb vagyok, már bocs!
Jasmine rögtön elmosolyodott.
-  Szia Dan! - mosolygott rá.
-  Gyertek. - biccentett vigyorogva az ajtó felé.
Fúj! Miért vigyorognak így egymásra? Jasmine tényleg gyönyörű, de ez a pasi a közelébe sem érhet!
-  Pattanj fel kislány. - biccentett a vizsgáló asztal felé, majd végignézett Jasmine-en. - Le kell venned a nadrágod... - mondta, mivel Jas-en egy farmer volt.
Mi?! Nehogy bugyira vetkőzzön már előtte!
Jasmine mint egy jó kislány kigombolta a nadrágját, majd a bokájáig letolta és felült az asztalra.
-  Öleljelek közben, vagy most hoztál erre valakit? - kérdezte vigyorogva ez a Dan gyerek.
-  Nem kell. - kuncogott Jas.
Fúj! Mi ez a nyílt flörtölés? Mi van, csak egy gyógyszer kell a térdébe! Vagy ez most még a bugyijában is turkálni fog? Csak mert akkor tuti, hogy azzal az asztallal fogom leütni, amin Jasmine ül.
-  Oké, akkor készülj. - mondta mosolyogva, mire Jasmine-hez léptem, ő pedig szorosan magához ölelt és az arcát a nyakamba fúrta, nehogy lásson valamit.
Én elmosolyodtam, majd egyik kezemet a hátára csúsztattam.
Ch, még mindig engem ölelget és nem Dan-t.
Mikor beleszúrta a térdébe a tűt, Jas szorosabban ölelt, aztán ahogy gondolom csípte a gyógyszer, akkor még erősebben.
-  Kész vagyunk Hercegnő... - mondta Dan vigyorogva, majd ellépett tőlünk.
-  Kösz. - vetette oda nekem Jasmine, mire arrébb álltam, ő pedig óvatosan leszállt és ahogy lehajolt, hogy felhúzza a nadrágját, Dan végig a fenekét nézte.
Megverhetem? Most! Azonnal!
-  Éreztem! - kuncogott Jasmine.
-  Mit? - kérdezte tőle vigyorogva Dan.
Jasmine mosolyogva lépett oda hozzá, majd megköszönte, megölelte és egy puszit nyomott az arcára.
Végre távoztunk és mérgesen trappoltam az autóig.
-  Mi bajod Dan-nel? - kérdezte Jas, miközben felnézett rám.
-  Semmi... - morogtam.
-  Louis, mi nem... - mondta volna, de közbe vágtam.
-  Tudom, de akkor is! - morogtam.
-  Hát ma nem igazán viselkedtél úgy, mint aki mindenképp azt szeretné, hogy a barátnője legyek. - nézett fel rám karba tett kézzel.
-  Nem rosszindulatból mondtam, csak javítani akartam... - magyarázkodtam. - És már bocs, de gyönyörű nő vagy, férfiből vagyok, nem tehetek róla!
-  Bocs, csak elég rossz passzban voltam és vagyok is. - magyarázta. - Add hozzá ehhez az egész szenvedéshez, hogy megjött.
-  Fúj... - fintorodtam el.
-  Remélem ez poén volt. - nézett fel rám kissé mérgesen, mire elmosolyodtam.
-  Emlékszel még a húgaimra? - vigyorogtam rá. - Hozzászoktam az ilyenekhez.
Ő elmosolyodott, majd megkerülte az autót és behuppant az anyós ülésre.
-  Fúj... - mondtam halkan, majd beültem.
-  Hallottam. - nézett rám mérgesen.
-  Ez akkor is undi. - mondtam.
-  Mert az nem, amikor az orrom alá fingasz! - morgott.
-  Nem szoktam az orrod alá fingani! - néztem rá vigyorogva, miközben elindultunk. - Pukiztam már úgy, hogy egy szobában voltunk, de nem az orrod alá!
Ő elnevette magát, majd rám nézett.
-   Fúj. - nevetett.
Én megemeltem a fenekem bal oldalát, majd pukiztam egyet.
-   Ilyen, amikor az orrod alá fingok. - vigyorogtam rá.
-   Fúj Louis! - nevetett, majd lehúzta az ablakot. - Undi vagy!
-   Te éppen az autómban vérzel! - néztem rá vigyorogva, mire megint elnevette magát.
-   Jó, de ez természetes! - nézett rám nevetve.
-   Hát a puki is! - nevettem. - És nem dzsuvázok össze vele semmit!
-   A te pukid lyukat üt a Ózon rétegen. - nevetett. - Ja és összedzsuvázhatsz, ha... - mondta, de elnevette a végét. - És nem szoktunk összedzsuvázni mindent!
-   Volt már rá példa... - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-   Nem tehetek róla! - rántott vállat.
-   Hát én sem! - vágtam rá, mire felnevetett.
-   De igen! - nevetett.
-   Borzasztó vagy. - nevettem, majd mivel megérkeztünk, nevetve szálltunk ki.
Nem tudom, miért lett ilyen jó hangulatunk, de az lett.
-   Mi ez a nagy röhögés? - csodálkozott Vicky.
-   Hirtelen jóban lettetek? - vigyorgott Niall.
-   Csak kettesben kell lenniük is minden jó lesz. - nevetett Hazz.
-   Haha... - forgatta meg a szemét Jas, majd lehuppant az egyik fotelbe.
-   De nem járnak. - vágta rá Gin karba tett kézzel a szemét forgatva.
-   Nem. - vágta rá Jas. - Nektek hobbitokká vált az életemben turkálni! - sóhajtott.
-   Már bocs, de ha hullaként szeretlek, akkor miért ne tehetném? - vigyorgott rá Vick.

* Jasmine szemszöge *

-   Igen?! - néztem rá felháborodva. - Egy nyomi felelsz vagy mersz miatt sikerült megtudnom, hogy bejön neked Niall! - mondtam mérgesen, mire elnevette magát, majd felállt és felém indult. 

-   Tudom... - mosolygott, majd megfogta a kezeimet és összefűzte ujjainkat. - De te is tudod, hogy sose szoktam elmondani senkinek... - mondta aranyos mosollyal, miközben az ölembe ült. 

Nem mondom, hogy nem fájt a térdemnek, de inkább nem szóltam. 

-   Tudom, de akkor is a legjobb barátnőm vagy! - mondtam. - És én mi... - mondtam, majd csöndben maradtam és elnevettem magam. 

-   Még jó, hogy csöndben maradtál! - nevetett Gin. 

-   Én csak ebből az infóból hagytalak ki! - mondta vigyorogva. - Te meg olyanokból, hogy éppen hol élsz, hogy eljegyeztek, meg még hasonlók! 

-   Jól van! - nevettem. - Amúgy képzeld, hogy majdnem anyuka lettem. - mosolyogtam rá. 

-   Mi van? - sikított. 

-   Akartam gyereket. - mosolyogtam rá. 

-   Te jó Isten és mondd, ki lett volna a keresztanyja? - sikított. - Ki rontaná el a gyereked?

-   Ha terhes lettem volna, tuti szóltam volna! - mosolyogtam rá. - Ígérem, hogy te leszel az első! 

-   A családod előtt? - nézett rám összehúzott szemekkel, mire bólintottam. - Liam előtt? - folytatta. 

-   Igen Vick. - nevettem. - Miért pont őt választottad ki? 

-   Pontosan tudom, hogy bátyádként kezeled. - hadarta. - De még nem végeztem a kikérdezéssel! Harry? 

-   Hamarabb fogod tudni. - mosolyogtam rá. 

-   Niall? - kérdezte elmosolyodva. 

-   Te mondhatod el neki! - vigyorogtam.

-   Zayn? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. 

-   Nála is előbb fogod tudni, de pisilnem kell és rajtam ülsz. - mondtam nevetve. 

-   Jó, még kérdezgetek, bírd ki! - mondta. 

-   Mióta hazarétünk pisilnem kell. - nevettem. 

-   Mi tartott vissza? - kérdezte Harry nevetve. 

-   Még fáj a térdem és elméletileg ma csak feküdnöm kéne és pihenni, de éppen egy tollpihe ücsörög az ölemben. - nevettem. 

-   Na, folytassuk! - nézett a szemembe. - Anyukád? 

-   Előbb fogod tudni. - nevettem. 

-   Jim? 

-   Fúj, majd csak akkor tudja meg, ha már látszik! - vágtam rá. 

-   Louis? - vigyorgott, majd mielőtt rávágtam volna, hogy igen, közbe vágott. - Tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen nyilván tudja, ha egyszer ő csinálja. - nevetett.

Én könyörtelenül löktem le magamról. 

-   Egyáltalán nem biztos, hogy Louis lesz a gyerekem apja, sőt mi több, szinte több mint valószínű, hogy nem, viszont most megyek. - mutattam a mosdó felé, majd totyogva haladtam. 

Igazán sokáig tartott, mire felálltam meg ilyenek, végül elkezdtem totyogni vissza a többiekhez. 

-   Olyan aranyos vagy, mint egy nagymama! - nevetett Vick. 

-   Kösz. - forgattam a szemem, majd lassan leültem. 

-   Ha egész nap ágyban kéne feküdnöd, akkor miért itt ülsz? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Liam. 

-   Mert nem akarok felvánszorogni, ráadásul halálra unnám magam. - magyaráztam sóhajtva. - Egyedül csak nem fogok ott üldögélni?! - morogtam. 

72. rész

Hogy mi történt a szerelmi vallomás és a csók után? Hát semmi! Louis-t nem érdekelte a szenvedésem, sem én. Én viszont megelégeltem ezt az egészet és elterveztem, hogy túl lépek Louis-n. Velem nem játszhat tovább, ennek itt hivatalosan is vége.
-   Jasmine, tudod Louis szülinapja holnap lesz és szeretném, ha segítenél megszervezni a meglepetés bulit. - mosolygott rám Danielle.
Te jó ég! Melyik barátnő az, aki ilyen őszintén fordul a pasija exéhez?
-   Bocsi, nincs hangulatom ilyenekhez. - mondtam halvány mosollyal.
-   De itt leszel este, ugye? - nézett rám kérdőn.
-   Persze. - bólintottam mosolyogva.
Basszus, 24-e van?!
-   Victoria! - kiabáltam.
-   Mi az? - rohant le ijedten, majd rám nézett. - Ó, neked fogalmad sincs róla, hogy milyen nap van, ugye? - vigyorgott.
-   De sajnos már tudom. - bólintottam.
Elkészültünk és elindultunk vásárolni. Mindenkinek könnyen megvettem az ajándékát, kivéve Louis-t.
-   Gin, te jó vagy az ilyenekben! - néztem rá. - Mit adhatsz egy exnek, akit jelenleg utálsz? - kérdeztem sóhajtva.
-   Jas, te nem utálod! - ölelt meg oldalról. - Szereted.
-   Tudom, de jelenleg utálom. - sóhajtottam.
-   Nem tudom, engem az érdekel, hogy miért nem szóltál arról a nyomorék szerelmi vallomásról és csókról? - nézett rám mérgesen Vick.
-   Bocsi, de nem lett belőle semmi. - sóhajtottam.
-   Én ezt értem, de szerintem a legjobb barátnőidnek joga van tudni! - nézett rám mérgesen Gin.
-   Sajnálom, hogy nem mondtam el, egyszerűen túlságosan hülye vagyok. - magyaráztam.
-   Mi lenne, ha nem vennél neki semmit? - kérdezte Vick.
-   De veszek. - mondtam.
-   Jó, akkor fogalmam sincs. - mondta Ginger.
-   Csináltass valami jópofa pólót! - mosolygott rám Vicky.
-   Oké. - bólintottam vidáman.
Aha... végül vettem egy pólót, amire annyi volt írva, hogy haha no.
Meguntam.
Bedobtam egy ajándékszatyorba, majd végül elindultunk haza. Danielle már teljesen kész volt mindennel. Rajtam és Vicky-n kívül mindenki hajlandó volt kiöltözni. Rajtunk pizsama volt. Fél óráig segítettünk még pár dolgot elhelyezni, majd megtelt a ház egy csomó ismeretlen alakkal... juhú.
Elbújtunk, majd vártuk, hogy a srácok benyissanak.
-   Meglepetés! - ugrottunk fel.
Nem, nem mosolyogtam.
Louis rögtön elvigyorodott, majd kiabált egyet és vidáman vágott neki a bulinak.
Rajtam kívül mindenki nagyon boldog volt.
Én rögtön az italos pulthoz sétáltam.
-   Csak nem inni készül a pizsamás hercegnő? - mosolygott rám egy srác, akinek hihetetlen aranyos mosolya volt, de jelen pillanatban nem tudott lenyűgözni vele.
-   Igen. - bólintottam. - De sürgősen.
-   Mit tölthetek? - kérdezte kedves mosollyal.
Én művigyorral vettem el egy üveg sört, kibontottam, majd faképnél hagytam. Kissé piszkált a lelkiismeretem, de a szobám felé indultam.
-   Hova mész Jas? - hallottam meg Liam mosolygós hangját.
Basszus, pont most?!
-   Sehova. - fordultam meg sóhajtva.
-   Nem tűnsz túl vidámnak! - nézett végig rajtam felhúzott szemöldökkel.
-   Pontosan tudod, hogy mi bajom, nem? - nevettem el magam keserűen.
Liam óvatosan magához ölelt, majd elengedett.
Én sorra pusztítottam a söröket, majd egyre több italt és lassan már arra sem emlékeztem, hogy milyen italt iszom, csak kérdés nélkül megittam és töltöttem, vagy kerestem mást.
-   Ajándékok! - kiabálta vidáman Dani.
Nevetve indultam a tömeg felé, a kezemben egy üveg borral.
-   Jas! - kapta el a kezem oldalról Niall, mire mosolyogva néztem fel rá.
-   Mizu? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-   Te mennyit ittál? - nézett rám nagy szemekkel.
-   Nem tudom, miért kérsz? - nyújtottam felé az üveget.
-   Nem, de ezt elveszem! - csavarta ki a kezemből a borosüveget, majd eltette a közelemből.
Belém karolt, majd elkezdett húzni a tömegen kívül.
-   Vick, Jasmine igencsak leitta magát! - mutatott rám.
-   Miről beszélsz Nie? - nevettem. - Tök józan vagyok! - legyintettem.
-   Oké, Jasmine add oda Louis-nak az ajándékot és menj aludni! - ölelt át oldalról mosolyogva Vicky, miközben a kezembe nyomta a szatyrot, majd az övével a kezében indult meg befelé a tömegbe, Louis felé.
Louis hátánál voltunk, majd Vicky meglökte és a fülébe súgott valamit.
-   Ne titkolózzatok! - nevettem. - Vick, nekem is súgd meg! - hajoltam  közelebb hozzá.
-   Oké. - bólintott Louis.
-   Boldog szülinapot! - adta Louis kezébe mosolyogva az ajándékát.
-   Ja, boldogat! - nyomtam a kezébe mindenféle érzelem nélkül a szatyrot.
-   Oké, akkor mi most megyünk! - kapta el a karom Vick, majd a lépcső felé húzott.
Belökött a szobámba, ahol körülnéztem. Megláttam egy karton cigit és mellette az öngyújtót, majd a hónom alá csaptam a kartont, zsebembe rejtettem az öngyújtót és csöndben kiszöktem a szobámból. Találtam a földön három bontatlan sört, amiket felkaptam, majd berohantam velük az első szabad szobába. Lehuppantam a földre, kivágtam az ablakot, majd rágyújtottam, miután kinyitottam az első sört.
Louis szobájában voltam és megpillantottam egy képet a polcon ahol ő volt, Danielle és Deborah.
Rögtön sírva fakadtam és csak bőgtem és bőgtem.


Hihetetlen erős fejfájásra ébredtem, majd ahogy elkezdtem mozgolódni, hatalmas zajt csaptam, mire felültem. A fejem még inkább hasogatott, de körülnéztem.
Louis is ébren volt, ő az ágyon feküdt, míg én a földön ültem az ablaka alatt.
-   Jó reggelt Jasmine. - mosolyodott el halványan. - Tegnap te jól leittad magad... - nevetett.
Hozzá se szóltam, csak körülnéztem és ijedten pattantam fel.
-   Ezt mind én szívtam el? - mutattam a cigikre.
-   Hát biztosan nem én. - rántott vállat.
-   Basszus, tüdő rákba fogok belehalni. - pattantam fel nem törődve a fejfájással. - Hol a szemüvegem?
-   Mit tudom én Jasmine, nem vagyok az apád. - rántott vállat, mire hozzá se szóltam és rögtön kiviharzottam az ajtón.
-   Jas! - nézett rám aggódva Liam, mire rögtön kitört belőlem a sírás.
-   Liam, elszívtam egy karton cigit! - öleltem magamhoz zokogva. - Biztos, hogy meghalok!
-   Nyugi Jasmine! - simogatta a hátam. - Igyál egy kávét, vagy pihenj még egy kicsit!
-   Liam, miért ilyen rossz? - erősödött fel a zokogásom, majd még közelebb bújtam hozzá.
-   Most miért sírsz? - kérdezte halkan. - Már nem a cigi a baj, ugye?
-   Nem. - ráztam a fejem zokogva. - Nagyon hiányzik. - súgtam halkan.
-   Tudom Jasmine... - simogatta a hátam, majd hallottam, hogy nyílik mögöttem Louis ajtója.
Tudtam, hogy Liam mérges rá és éreztem, ahogy a fejét ingatja.
-   Jas, ne sírj! - szorított még erősebben.
-   Miért vagyok ilyen hisztis liba? - toltam el magamtól és hirtelen mérges lettem, majd megfordultam.
Louis állt mögöttem és hirtelen elkapott a méreg, végignéztem rajtam és a jobb kezemet ökölbe szorítva megküldtem az arcát, majd mérgesen trappoltam volna be a szobámba, de megfordultam és újra rá néztem.
-   Ez mi volt Jasmine? - kérdezte meglepetten és kissé ijedten.
-   Ennek a tesója! - mondtam, majd a másik kezemmel is bevertem neki egyet, csak erősebbet, majd még mérgesebben rohantam a szobámba és bevágtam az ajtót.

* Louis szemszöge *

Valójában megérdemeltem az ütéseket, teljesen igaza volt Jasmine-nek, de meglepett. Nem ilyennek ismertem. 

Hirtelen lerohant már szemüvegben és hozzám szaladt. 

-   Basszus, bocsánat! - nézett a szemembe ijedten. - Louis, annyira sajnálom! Tudod, hogy nem szoktam ilyeneket csinálni, csak... - hadart össze vissza. 

-   Megérdemeltem. - bólintottam. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen erőset tudsz ütni, de megérdemeltem. 

-   Nem! - vágta rá, majd sírva fakadt. - Hülye voltam. Azt hittem, hogy minden rendbe jön egy hülye csók miatt, meg pár szó miatt! Azt hittem ott hagyod Danielle-t, pedig tudhattam volna, hogy nem fogod, hiszen majdnem megkérted a kezét! - hadart sírva. 

-   Mi? - szólalt meg meglepetten, hangosan és keserű hangon Danielle, miközben felállt a konyhapult mögül, ami mellett álltunk. - Ti csókolóztatok és meg akartad kérni a kezem?! - kezdett kiabálni, mire Jasmine-re pillantottam. 

-   Basszus. - kezdett zokogni, majd pizsamában rohant ki a bejárati ajtón. 

-   Én... - motyogtam. 

-   Tudni akarom. - nézett rám karba tett kézzel. 

-   Tényleg csókolóztunk és amikor meg akartam kérni a kezed, akkor találtam meg Jasmine-t. - magyaráztam. 

-   Remélem sejted, hogy nem akarlak többet látni. - mondta, majd kiviharzott az ajtón. 

Ez volt a szülinapi ajándékom Jasmine-től? Elvette tőlem a szerelmem, adott egy gagyi pólót, lerészegedett és cigizett a szobámban, szétverte a képem és bőgött... Kösz. 

-   Ugye Jasmine után mész? - nézett rám Liam mérgesen. 

-   Miért? - néztem rá kérdőn. 

-   Mert Londonban vagyunk, tél van és egy szál pizsamában flangál. Ja és nem mellesleg zokog, véletlen csinálta és pontosan tudod, hogy szeret. - magyarázta mérgesen. 

-   Liam, tegnap hulla részeg volt, cigizett a szobámban, bőgött, ma szétverte a képem, tönkretette a kapcsolatom és menjek utána?! - kiabáltam. 

-   Igen, mert talán ő mindig is legjobb barátjaként kezelt téged annak ellenére, hogy szeretett! - kiabált mérgesen. - Vedd már észre magad! Undorítóan átverted, ő mégis mindent sajnál, mert szerelmes beléd! 

-   Ez ebben az esetben édes kevés. - nevettem keserűen. 

-   Én leszek a következő, aki megüt! - kiabált. - Pedig nem vagyok olyan, de ez már túl megy minden határon! 

-   Liam, hogy máshogy jelezhetné az élet, hogy nem lehetünk együtt, ha nem így?! - kérdeztem sóhajtva. 

-   Szerintem éppen az ellenkezőjét ordítja! Vajon miért nem volt erőd megkérni Dani kezét, amint megjelent Jas újra? Vajon miért csókoltad meg, miért vallottál neki szerelmet? Miért nem mentél Danielle után? 

Igaza volt... 

-   Jasmine szeret és szükségetek van egymásra, szóval húzz utána! - mondta, mire bólintottam, majd rögtön felkaptam a kocsikulcsom és kirohantam a házból. 

Bepattantam, majd lassan kezdtem el átnézni a környéket, míg meg nem találtam az egyik parkban dideregni. 

Kiugrottam az autóból, majd odarohantam hozzá. 

-   Jasmine, gyere! - nyújtottam a kezem. 

-   Minek? - törölgette könnyeit. - Tönkretettem a kapcsolatod, tegnap a szobádban cigiztem, vettem egy szar pólót, bevertem neked... - sorolta, mire megsimogattam az arcát. 

-   Lehet, de igazad volt. Nem érdemlek mást. Csodálatos lány vagy, én pedig játszom veled, mint valami ribanccal. - magyaráztam, mire szipogva felnézett rám. 

-   Barátok? - mosolyodott el halványan. 

-   Ohm... 

71. rész

* Louis szemszöge *

Jasmine egy nap alatt eltűnt Monte Carlo-ban. Azóta minden megváltozott. Feladtuk. Pontosabban mindenki rajtam kívül. Valahol, egy kis részem még mindig azt hajtogatta, hogy megtalálhatjuk. Borzasztó belegondolni, hogy Jasmine-t már évek óta nem láttuk és azt se tudjuk, hogy él-e. Deborah megnőtt. Ovis. Danielle-lel nagyon komoly a kapcsolatunk, meg fogom kérni a kezét. 

Viszont hiányzik Jasmine. Egyszerűen iszonyatosan emészt a tudat, hogy amikor utoljára találkoztunk nem békültünk ki és nem barátokként találkoztunk talán utoljára. 

Éppen az étterembe rohantam, ahová Dani-t hívtam estére. A gyűrűcske a zsebemben lapult. Sajnos nem tudtam kiöltözni, hiszen a koncertről rohantam az étterem felé autóval. Végre sikerült megállnom az étterem előtt, amikor hirtelen egy zokogó nő csapódott ki rajta, így rögtön belém ütközött. 

-   Bocsánat... - hallottam a hangját, ami ismerős volt. 

Én nem szóltam, csak döbbenten figyeltem. Nem vett észre, egyszerűen lehuppant a padra ami kb. 5 lépésnyire volt, majd zokogva nézte az ölébe ejtett kezeit. 

Hirtelen abbahagyta, majd hátra dőlt a padon és felnézett az égre. Letörölte az arcáról a könnyeket, majd felállt. Lepillantott a kezére, majd összepréselte ajkait és gyűrűs ujjáról leszedett egy gyűrűt, mely a lemenő nap egyetlen sugarában megcsillant, majd arca eltorzult, ideges lett és gondolkodás nélkül dobta a csatornába. 

Ahogy végignéztem rajta teljesen ledöbbentem. 

Hiszen Jasmine dobta be a csatornába az eljegyzési gyűrűjét pontosan előttem! 

-   Jasmine! - rohantam oda elé, mire felpillantott rám. 

-   Szia. - mosolyodott el halványan, majd letörölte az egyik könnycseppet az arcáról. 

Őszinte mosoly ült az arcán és szeme az arcomon cikázott. 

-   Fogalmad sincs róla, hogy mennyire örülök neked. - mosolygott őszintén, majd átkarolta a nyakam és az arcát a vállamra fúrva szuszogott. 

Én is szorosan magamhoz öleltem. 

-   Miért tűntél el? - kérdeztem halkan. 

-   Azt hiszem, már ideje őszintének lennem. - mondta, de nem engedtük el egymást, inkább úgy szorítottuk, mintha bármikor eltűnhetne valamelyikőnk. - Belehaltam volna abba, hogy nézem, mennyire aranyosak vagytok. Örülök, hogy boldog vagy! 

-   Mi volt ez Jasmine? - kérdeztem halkan. 

-   Megint átvertek. - mondta sírva. - Már nem is számolom hanyadszorra! Louis, biztos vagyok benne, hogy egyedül fogok meghalni! 

-   Jas! - simogattam a hátát, majd eltoltam magamtól. - Gyere, vacsorázz velünk és elmeséled, hogy ki volt és hogy volt! 

-   Ott ül bent a tapló a barátnőjével. - mondta zokogva. - Tudod mikor szúrtam el?! - nézett rám sírva. - Amikor elmentem J.B. háttértáncosának! Mindennél jobban szerettelek és mégis itt hagytalak! 

-   Jas! - simogattam a karját halkan motyogva. - Nem várhattam el, hogy velem járkálj! - fogtam az arcát kezeim közé. - Én énekelni tudok, Te táncolni. 

-   Ezért illünk össze? - nézett fel rám. - De hát ez már nem igaz! Mármint Te biztosan jól énekelsz, Én meg táncikálok kb., de nem illünk össze! Nem szeretsz! 

-   Mi? - kérdeztem. 

-   Nem szeretsz. - mondta halkabban félve a reakciómtól. 

-   És Te? - kérdeztem. 

-   Én szeretem magam. - mondta, mire elnevettem magam, hiszen aranyos volt, ahogy zavarában próbált viccelődni. 

-   Nem ez volt a kérdés. - mosolyogtam rá. 

-   Akkor rosszul fogalmaztál. - mondta és ellépett tőlem. - Viszont Te menj be a barátnődhöz, Én meg... Hát nem tudom hova megyek. Ezzel a barommal laktam eddig. 

-   Válaszolj! - néztem a szemébe. 

-   Annyira lényegtelen, kérd meg a kezét! - pillantott a zsebemre. 

-   Honnan... - motyogtam. 

-   Ismerlek Lou! - mosolygott rám. - Indulj! 

Nem tudtam mit mondani. 

Nem, nem tudtam megkérni Danielle kezét, miközben tudtam, hogy Jasmine-t megtaláltam. Egy átlagos vacsora volt, amiről, mint mindig, most is elkéstem és utána hazamentünk. Jasmine hangját már az ajtóban hallottam és ez mosolyra késztetett. 

-   És akkor aztán tök jó volt minden! - hallottam vidám hangját. 

Ahogy beléptünk a nappaliba megláttuk, ahogy Vicky és Ginger szorosan ölelik magukhoz és közben mesél a többieknek, akik mind mosolyogva hallgatják. 

-  Vicky! - nevetett Jas. - Le fogunk esni! 

-  Oké! - mondta Vicky, majd Jasmine-t és Ginger-t ölelve hátrafelé ledőlt a kanapéra, így mind a hárman a földön végezték és csak nevettek.

-   Ti nem változtatok! - röhögött Liam. 

-   Én majdnem menyasszony lettem! - büszkélkedett Jasmine. - Csak ma kiderült, hogy újabb tapló vert át. 

-   Sírtál? - kérdezte Gin. 

-   Igen. - vágta rá Jasmine. - De nem akarok róla beszélni. 

Végül visszaült a három lány. 

-   Ha elmondod a nevét, kinézetét, esetleg a lakcímét megkeressük... - mondta Niall viccből, mire Jasmine kuncogni kezdett. 

Hát igen, Niall egy légynek is nehezen tudna ártani... 

-   Mindenképp megnézném, ahogy Ti verekedtek. - kuncogott. 

-   Most miért?! - kérdeztem mosolyogva, de felháborodva. 

-   Olyan erőszakosak vagytok mind! - nevetett Jasmine. 

-   De komolyan megkeressük! - viccelt Harry. 

-   És ha azt mondom, hogy 2 méter és 120 kiló? - vigyorgott. 

-   Ch, Én is két méter vagyok! - vigyorogtam büszkén. 

-   Louis, azt sem hiszi el senki, hogy 180 centi vagy! - mosolygott rám Jas. - Ha lábujjhegyre állok, akkora vagyok, mint Te! - vigyorgott.

-   Hát ha lábujjhegyre állsz, 180 centi vagy! - bólogattam mosolyogva. 

-   Louis, fogadd el! - nézett rám nevetve Harry. - Nem vagy 180 centi! 

-   Miért, Jas hány centi vagy? - néztem rá vigyorogva. 

-   167 körül. - rántott vállat. - Ezért lehetetlen, hogy 180 centi vagy, mert ha lábujjhegyre állok, akkor nem nőhetek 13 centit! 

-   Akkor is 180 centi vagyok! - csapódtam le sértődötten a fotelbe, Liam ölébe. 

-   Louis, olyan finoman tudsz leülni! - nyögte, mire mindenki felnevetett. 

-   Ne nyafogj édesem! - simogattam meg az arcát vigyorogva. 

-   Annyira hülye vagy! - lökte el a kezem nevetve Liam. 

-   Nekem amúgy valamikor haza kéne mennem! - sóhajtott a telefonját megnézve Jas. - Vagy nem tudom... Mármint attól függ, hogy nézzük. Mondhatjuk, hogy az otthonom, de valójában már nem az. 

* Jasmine szemszöge *

-   Nem mész sehova! - vágta rá Vicky kiabálva, majd felpattant. - Felejtsd el! Évek óta nem láttalak, lassan ráncos leszek! Nem mész sehova! Bezárlak a fürdőbe és háziállatként foglak tartani! Nem érdekel, hogy mit akarsz! Majd hordok enni és boldogan fogsz élni! 

Már mutogatva folytatta a magyarázást. 

-   Ja és segítek meggyógyítani a már össze-vissza tört szívecskédet, megint! - kiabált mérgesen. - És most megmondom, hogy nem foglak férfiak közé engedni! Nem! Majd örökbe fogadsz gyereket, vagy kérsz egyet Louis-tól, neki ez jól megy... - kiabálta és közben Louis-nak beszólt, de nem mosolyodott el, viszont mindenki más nevetett, kivéve Louis. - Sőt, soha nem engedlek ki! Nem leszel szerelmes, itt fogsz élni! 

Én nem mutattam, mennyire édesnek tartottam Vicky-t, csak odasétáltam elé és karba tett kézzel megálltam előtte. 

-   Hülye gyerek! - mosolyodtam el, majd szorosan megöleltem. - Kis idegbeteg, kiállhatatlan! - szorítottam jobban magamhoz. - Még mindig nem hagyod Louis-t? - nevettem. 

-   Úgy ismersz Jasmine? - nevetett és az arcát a vállamba fúrta. - Senkit nem hagyok! 

-   Amúgy nem zárhatsz be a fürdőbe. - nevettem - Ki tudok jönni onnan! 

-   Hát Eleanor hajkoronája bánta... - nevetett Liam. 

-   Nem téptem meg! - engedtem el Vicky-t, majd karba tett kézzel lehuppantam a kanapéra. 

-   Jas... - mondta volna Harry mosolyogva. 

-   Nem! - vágtam rá mérgesen. 

-   Jó, akkor gyere! - rántott fel a kezemnél fogva Vicky. - Most pár év kimaradásunk van, úgyhogy elkezdjük kicikizni a körülöttünk létező embereket! 

-   Vicky, azt legutoljára 14 évesen csináltuk és tök gonoszak voltunk! - mosolyogtam rá kuncogva. 

-   Én voltam 14, Te 15 voltál és még mindig az vagyok és Te is, csak nem fogadod el! - rántott vállat, mire elnevettem magam. 

-   Én nem vagyok gonosz! - kuncogtam. 

-   Ó, dehogyisnem! - vágta rá. - Fogadjunk, simán képes lennél befesteni Hazza haját rikító rózsaszínre, amikor alszik, aztán jót röhögnél! - vigyorgott. 

-   Gonosz vagyok! - bólintottam nevetve. 

-   Te befestenéd a hajam?! - nézett rám felháborodva Hazz. 

-   Hát... ja... - bólintottam, majd elnevettem magam. 

-   Én nem hiszem el, hogy Te felbontottad az eljegyzésed! - méregetett Ginger összeszorított szemekkel. 

-   Pedig így volt. - bólintottam és megcsörrent a telefonom. 

Ki más lett volna, mint Jamie, az ex-vőlegényem. 

Sóhajtva vettem fel. 

-   Szia. - sóhajtottam. 

-   Jas, annyira sajnálom! - mondta és a hangján sírás hallatszott. 

Nekem is könnyes lett a szemem, de összepréseltem a számat. 

-   Hagyj békén! - mondtam és ökölbe szorítottam a másik kezem. - Nem érdekel semmi, a bocsánat kérésed és a magyarázatod meg főleg nem! 

-   Jasmine, tudom, hogy szeretsz! - mondta sírva. 

-   James, szeretlek de átvertél és nem érdekelsz! - törölgettem a könnyeimet. 

Hirtelen Louis kikapta a telefont a kezemből, majd mérges arckifejezéssel 

-   Nem akarok hallani rólad. - mondta és elmélyítette a hangját. 

-   Ki a franc vagy Te? - kérdezte James. 

-   Jasmine bátyja és nem tűröm, hogy a húgomat bántod! - kiabált bele mély hangon. 

-   Tudtommal Jasmine-nek egy húga volt. - mondta értetlenül Jamie. 

-   Akkor most megleptelek, mi?! - vigyorodott el Louis büszkén. - Tehát, ha még egyszer felhívod, vagy megkeresed, esküszöm, hogy behorpasztom az arcod. - fejezte be, majd letette és visszaadta a telefonom. 

Elmosolyodtam, majd kuncogva öleltem meg Lou-t. 

-   Nem láttam még a kemény éned! - kuncogtam. 

-   Mert nem rendelkezik vele! - vigyorgott Vicky. - Ha kemény lennél, mennél és megvernéd. 

-   Bokszol. - jegyeztem meg halkan mosolyogva. 

-   Jasmine, Te kicsi vagy, aranyos és félős! - nézett le rám Louis. - Mit kerestél Te egy 2 méteres, 120 kilós bokszoló mellett?! - kérdezte értetlenül, mire csak mosolyogva vállat rántottam. 

-   Biztonságban éreztem magam. - vigyorogtam. 

-   Az egyik testőrünkkel nem akarsz összejönni? - kérdezte Niall nevetve. 

-   Erős, meg izmos, meg helyes... - soroltam szégyenélős mosollyal. - És magas és bátor. 

-   Ez sértő! - nézett le rám Louis. 

-   Már bocs, de 170 centi vagy maximum, mondjuk egész izmos, helyes, a magasságodat ne firtassuk tovább és a bátorságod... - húztam el a szám cukkolva Őt. - Nálam bátrabb vagy, de nálam nem nehéz bátrabbnak lenni... De simán elképzelem rólad, hogy ha látsz egy pókot, sikítasz és Dani lakoltatja ki... - vigyorogtam. 

-   Jasmine, Te nagyon gonosz vagy! - nézett rám "mérgesen". 

-   Ja, tudom. - kuncogtam.
-   Ne bántsd! - szólt rá Vicky. - Már megint összetörték a kis szívét!
-   Már nem tudják. - rántottam vállat. - Már mindent kibírok.
-   Nem! - vágta rá Vick. - Nem pasizol!
-   Oké, akkor mutatok valamit! - vigyorogtam Vicky-re.
-   Mit? - kérdezte izgatottan mosolyogva.
-   Nézd! - húztam fel a nadrágom szárát és megmutattam a térdemen heget.
-   Mit csináltak? - kérdezte ijedten.
-   Röviden: valami rudat szereltek bele és amúgy rohadtul fáj! - magyaráztam.
-   És akkor miért nem pihenteted? - kérdezte Liam.
-   Mert járnom muszáj?! - nevettem. - Amúgy van fájdalomcsillapítóm.
-   Jasmine, annyira összetörtnek tűnsz! - nézett rám szomorúan Gin.
-   Hát ja. - rántottam vállat sóhajtva. - De el kéne tolnom a képemet Anyámékhoz.
-   Jasmine, ha elmész, ki tudja mi lesz! - nézett rám sóhajtva Vicky. - Nem akarom, hogy depis legyél!

~két héttel később~

Pedig összehoztam. Depressziós lettem. Csakhogy a 1D házban lettem az. Tudom, hogy majdnem férjhez mentem, de a két hét alatt visszatértek az érzelmeim Louis iránt. És ez rohadt szánalmas! Deborah iszonyú édes, még mindig imádom, bár nagyon ritkán találkoztam vele... Mintha Louis nem akarná, hogy vele legyek.

Éppen a nappaliban ücsörögtem, amikor dobogást hallottam a lépcső felől. Louis érkezett onnan és egy mosolyt küldött felém. Én is elmosolyodtam, de csak halványan.
Louis fájdalommal nézett rám, majd útját a mégis felém fordította.
Megállt pontosan előttem, mire értetlenül néztem rá.
-  Mit akarsz Louis? - kérdeztem értetlenül.
-  Add a kezeid. - mondta, mire felé nyújtottam őket és rögtön megfogta azokat, majd felrántott, így a kezem a háta mögé kerültek.
Nagyon közel voltam hozzá, ami miatt liftezett a gyomrom és a szívem úgy kalapált, mint aki megunta a testemben henyélést és teljesen máshova akar rohanni.
-  Őszintén válaszolj! - nézett a szememben szigorúan, mire még mindig ijedten, hatalmas szemekkel néztem fel rá. - Szeretsz?
Kérdezte, mire dadogni kezdtem.
-  Jasmine! - szólt rám szigorúan. - Szerelmes vagy belém, vagy nem? - kérdezte.
-  Én... nem... - tagadtam halkan.
-  Jasmine Barryl, igazat mondj! Tényleg nem szeretsz?! - nézett a szemembe erősen. - Ne gondolj arra, hogy mi lesz ezután! Ne azon gondolkozz, mi lesz a jövő! Mit tennél, ha tudnád, hogy 5 perced van az életedből? Mit válaszolnál?!
-  Szeretlek. - vágtam rá már magabiztosabban. - Szerelmes vagyok beléd és mindig is az leszek.
Nem hagyott tovább beszélni, egyszerűen közbe vágott.
-  Ennek örülök, mert Én is így érzek. - hadarta, majd hirtelen még közelebb rántott magához és megcsókolt.
Mint aki 5 perce a víz alatt fulladozik és végre oxigént kap, úgy csókoltam Louis-t.
Louis nagyon szorosan húzott magához, mire elmosolyodtam. Elengedte a kezeim, de mivel a lábaimat a kanapéhoz préselte és teljesen hozzám volt nyomódva, lehuppantam a fenekemre, majd elnevettem magam.
-  Ez eléggé rám vall. - nevettem.
-  Remélem Te is úgy véled, hogy összetartozunk! - ült le mellém mosolyogva, majd összefűzte az ujjaink.
-  Mindig is így gondoltam! - bújtam hozzá szorosan mosolyogva...

70. rész

* Louis szemszöge *

Végül összejött az az utazás, de Jasmine még mindig haragudott rám és valójában nagyon túlreagáltam ezt az egészet. 

Reggel azt beszéltük meg, hogy Jasmine és Vicky szobájában reggelizünk, ugyanis Jasmine fog főzni, ezért Dani-val oda mentünk. Kopogtunk és Vick nyitott ajtót pizsamában, nevetve. 

-   Jó reggelt! - mondta nevetve. 

-   Most mit röhögsz Vicky, igazam van! - hallottam Jasmine szórakozott hangját valahonnan. 

-   Kelj ki abból az ágyból és tálald a reggelit! - mondta nevetve Vicky. 

-   Felejts el! - kiabálta Jas. - Mindenkinek van karja, nem fogok etetni senkit! 

-   Hát gyertek. - rántott vállat Vicky nevetve, majd kitárta az ajtót. - Jasmine, jó lenne, ha nem fetrengnél tovább a kanapén, mert vendégeink vannak. 

-   Hagyjál engem békén! - vágta rá Jas nevetve. - Én most nem vagyok elérhető! 

Beértünk a nappaliba és megpillantottuk Jas-t, ahogy egy paplanba csavarodva, párnával a fején fetreng a kanapén. 

-   Ma csak is ezzel a kanapéval együtt vihetsz bárhova! - nevetett Jas. 

-   Hát oké! - rántott vállat Vicky, majd elkapta a kanapé végét és megrántotta, mire Jasmine paplanostul esett le arról. 

-   Vicky! - nevetett hangosan Jas. 

-   Jasmine, kelj fel! - vágott hozzá egy párnát. 

-   Álmaidban! - dobta vissza, majd a földön fekve, nevetve terült el. - Vicky, emlékszel rá, hogy régen magasabb voltam nálad? 

-   Emlékszem Jas, de ez miért a földön, Monte Carlo-ban jutott eszedbe? - nevetett Vicky, mire Jasmine mindent lelökött magáról és felugrott a kanapéra. 

-   Mert most is nagyobb akarok lenni! - vigyorgott rá. 

-   Jasmine, annyira hülye vagy! - nevetett Vicky. 

-   Tudod mit fogunk ma csinálni?! - vigyorgott Vick-re. 

-   Mit? - nézett rá felhúzott szemöldökkel Vick. 

-   Dolgokat, amikor nem szabad! - vigyorgott rá, majd egyik lábát a kanapé háttámlájára tette, majd arra a kábára helyezte a testsúlyát, így a kanapé eldőlt. 

-   Oké, viszont ezzel azt fogod elérni, hogy kidobnak a hotelből! - nevetett Vicky. 

-   Nem érdekel Vicky, mert azért csinálok hülyeségeket, mert mindenkinek meg akarok felelni! - mutatott a barátnőjére. - De vége! Nagyon is jó lesz öntörvényűnek lenni! 

Ennyit láttunk utoljára Jasmine-ből... 

69. rész

* Louis szemszöge *

Jasmine megint kilépett az életünkből, csak a lányokkal találkozott azóta, még csak a házunk környékére se keveredett, véletlenül sem. 

Éppen egy bulira készülődtünk Dani-val. Páran fellépnek, meg jönnek táncosok is. Vicky kérdezte Jasmine-t, hogy Ő táncol-e, de határozottan kijelentette, hogy nem. Bár igazából már Ő sem tudja, hogy mi lett ezzel a lánnyal. Azt mesélte, hogy nagyon rossz passzban van, aggódik miatta.

Éppen amikor beléptünk elsuhant előttem valaki, akinek rögtön felismertem az illatát: Jasmine. Tudtam, hogy itt lesz, csak valamiért nem akarta, hogy Vicky eljöjjön megnézni. Mostanában fura dolgokat csinál, azt hallottam a lányoktól. Valójában Én is rohadtul aggódom érte.
Rögtön utána pillantottam. Csak annyit láttam, hogy megáll a hatalmas terem sarkában és sírva guggol le.
-   Louis, az ott Jasmine! - mutatott rá Dani.
-   Tudom. - bólintottam.
-   Nem akarsz odamenni hozzá? - nézett rám kérdőn.
-   Nem szeretném, hogy rosszul érezd magad! - simogattam meg az arcát mosolyogva.
-   Louis, valami nagyon nincs rendben vele. - mutatott rá.
-   Nem szeretnék. - néztem a szemébe. - Nem kell vigyáznom rá!
-   Te tudod... - sóhajtott.
Hirtelen láttuk ahogy felállt, majd kb. kirohant zokogva.
-   Louis, légyszíves! - nézett a szemembe.
-   De hát hogyan tudnék segíteni?! - néztem Dani-ra értetlenül.
-   Jó, akkor utána megyek Én! - vágta rá, majd megindult, mire követtem.

* Jasmine szemszöge *

Zokogva rontottam ki a díszes épületből és közben a fejemben átkoztam az összes férfit a világon. Rohantam volna haza, de semmi erőm nem volt erre. Rá akartam gyújtani, de ahogy elővettem a dobozt, bevágtam a mellettem lévő kukába. Letöröltem a könnyeimet, de nem tudtam összeszedni magam. Egyszerűen már nem ment! Csak fel akartam adni! Nem akartam azt játszani, hogy mindent kibírok, hogy jó nekem egyedül, hogy nem szeretem Louis-t, hogy nincsenek gondjaim. Már nem érdekelt, hogy néznek rám mások. Egyszerűen nem éreztem magam életképesnek. 

-   Jasmine! - kiabált utánam Danielle, mire megpördültem. 

Ő magassarkúban próbált utánam sietni, de elkezdtem lépkedni felé. 

-   Minden rendben? - kérdezte, mire hevesen ráztam a fejem. 

-   Nagyon nem! - ráztam a fejem zokogva. 

Ő nem szólt, csak megölelt. 

Nem tudom, hogy miért, de mindennél jobban esett az ölelése. Tudtam, hogy vele van Louis, de valójában sokkal jobban esett az Ő őszinte ölelése, mint Louis bármelyik hamis gesztusa. 

-   Mi történt? - kérdezte halkan. 

-   Megcsaltak. - mondtam halkan. - Többször is. 

-   Sajnálom. - súgta és a hátamat simogatta. 

-   Valami nagyon rosszat csinálok. - motyogtam. 

-   Nem! - vágta rá és a szemembe nézett. - Gyere, hazaviszünk! 

-   Hogy utána megint meghallgassam, hogy elbasztam. - nevettem el magam keserűen. - Fölösleges. 

-   Jasmine! - lépett oda Louis. - Légyszíves csak ülj be az autóba! - mutatott rá, mire sóhajtva szót fogadtam. 

Csöndben beültem hátra és a könnyeimmel küzdve néztem ki az ablakon. Csöngött a telefonom és ki más lett volna, ha nem sírásom okozója, vagyis Danny, akivel amúgy azt hittem boldogok vagyunk. Már vagy negyvenszer hívott, hogy hol vagyok és hogy magyarázkodni tudjon, de ezt ebben a pillanatban lehúztam az ablakot és idegből kivágtam rajta a telefonom. 

-   Telefont kell vennem... - motyogtam magamnak. 

-   Hát sokat segített volna, ha nem hajítod ki az ablakon... - mondta Louis. 

-   Úgyis számot kellett volna váltanom. - rántottam vállat. - Ez nem normális, egész életemben zaklatna. 

Végre megérkeztünk, mire mint akit ágyúból lőttek ki, úgy viharzottam be a magányos házamba, majd lerúgtam a cipőmet és a nappaliba lépve megfogtam egy díszpárnát a kanapéról, majd a falhoz vágtam és megint sírva fakadtam, majd lehuppantam a kanapéra. 

-   Jas! - ült le mellém Danielle és a hátamat simogatta. - Semmi baj! Egy szemétláda volt, ez már biztos! 

Kopogtak és pontosan tudtam, hogy Danny az. Óvatosan felálltam és kinyitottam. 

-   Cica... - mondta volna, de közbe vágtam. 

-   Jasmine. - közöltem vele. - Mit akarsz Daniel? 

-   Téged! - vágta rá és elővette a legaranyosabb arcát, amitől más esetben elolvadnék, de ez nem az volt. 

-   Ez esetben szia! - vágtam rá. 

-   Jas, kérlek! - nézett a szemembe és a szemei megbánást tükröztek. - Esküszöm, soha többet nem teszek ilyet! 

-   Esélyed sem lesz rá, ugyanis semmi esélyed rá, hogy megbocsájtsak. - néztem rá karba tett kézzel. 

-   Kérlek! - mondta és le akart térdelni, de bevágtam az ajtót. 

-   Ez határozott volt... - bólintott elismerően rám nézve Louis, mire csak vállat rántottam, majd a konyhába mentem. 

Fogtam egy poharat és aztán kinyitottam a szekrényt és pipiskedve akartam levenni a felső polcról a piát, de egy ismerős kéz megelőzött, majd Louis a felső polcról a szekrény tetejére rakta fel, elvette a poharamat és a hűtőből kivett egy jeges teát, majd azt öntötte bele és a kezembe adta. 

-   Nem éri meg! - rázta a fejét, majd halvány mosoly szökött az arcára és megölelt. 

Oké, minden nap bevállalok egy szakítást, vagy egy megcsalást, csak ölelgessen! 

Ellépett tőlem, majd a karomat megsimítva lépett ki a konyhából. Csöndben letettem a teát, majd kiléptem a konyhából és az emelet felé siettem. 

Kivettem a kontaktlencséimet, majd feltettem a szemüvegemet. A hajamat leengedtem és a szekrényemhez léptem. Kivettem belőle egy melegítőnadrágot, majd valami kényelmes pólóért kutakodtam. Természetesen az első darabok mind Danny pólói voltak, amiket a vállam fölött hajigáltam el, majd megláttam Louis-ét, de mivel éreztem, hogy az ajtóból figyelnek, úgy tettem, mint aki nem ebben parádézott egészen addig, amíg Danny be nem lépett az életembe. Tovább nézelődtem, majd kivettem valamelyik nagy pólómat. Utána ledobtam a zoknimat a földre, majd kiterülve dőltem az ágyamra. 

-   Nem akarsz átjönni hozzánk? - kérdezte Louis. 

Én csak vállat rántottam, majd rájuk pillantottam. 

-   Megint ott keserítsem a népet? - kérdeztem. 

-   Tökre örülnek neked! - mosolygott rám Dani. 

-   Persze... - mondtam hitetlenül. 

-   Jó, akkor máshogy mondom. - nézett rám Louis. - Ha nem jössz magadtól, erőszakkal viszlek el. - mondta és közben lazán leült mellém.
-   Tök kicsik voltunk amikor itt voltál először. - mosolyogtam rá.

"-    Ma jön a One Direction. - mosolygott anya.
-    A mi? - néztem rá nagy szemekkel.
-    Banda! - nevetett.
-    Ja, oké! - mosolyogtam.
Fél órán keresztül készülődtünk, majd csöngettek.
-    Kinyitom! - mondta anya és kiszaladt.
Én, még mindig a tortát próbáltam díszíteni, hatalmas kínok között.
-     Utálom az N betűt! - mérgelődtem, de végül sikerült felrajzolnom a nyamvadt betűt.
-     Kell segítség? - kérdezte anya nevetve.
-    Nyugalom kell! - mondtam mérgesen, majd ledobtam a kötényt, ami rajtam volt.
Megnéztem a hajam a telefonomban, majd kimentem a vendégeinkhez. Ciki, de nem igazán ismerem a bandát. A tagokat felismerem, meg néhány dalt.
-    Sziasztok! - mosolyogtam. - Jasmine vagyok! - mosolyogtam és végignéztem rajtuk.
Igazi tökéletes, helyes fiúbanda kinézet.
-    Szia! - mosolyogtak, majd sorban megöleltek.
-    Szeresd az N betűket! - mondta Niall nevetve.
-    Pontosan a neved miatt nem szeretem! - mondtam mosolyogva.
-    Mit tettem?! - kérdezte ijedt, de vicces arccal.
-    Te semmit, a tortadíszítőt kell meggyilkolnom! - nevettem.
-    Annyira ügyes vagy! - forgatta a szemét anya.
-    És sikerült elmondanom egy meglepetést! - csaptam homlokon magam.
-    De a Cassienek nem mondtad el, ugye? - kérdezte nevetve Harry.
-    Ennyire nem vagyok sötét, de azért köszi! - vigyorogtam.
-    Mit csináltál a zokniddal? - kérdezte anya.
-    Semmit! - néztem a lábamra.
-    A talpadat nézd meg! - nevetett anyu.
Felhúztam a lábam a fenekemhez, majd megnéztem. Egy kis krém volt a talpamon a tortából.
-    Ezt hogy?! - kérdeztem és levettem a zoknim.
-    Neked bármi sikerül! - nevetett anya.
Ekkor csöngettek.
-    Várjatok! - mutattam a fiúkra.
Kimentem az ajtóhoz, majd behúztam a húgom és a kezem a szemére tettem, majd behúztam a fiúk elé.
-     Mit tippelsz, mi lesz most? - kérdeztem izgatottan.
-     Nem tudom, gondolom elengedsz! - mondta.
-     Nem, meglepetés! - vigyorogtam. - Tehát, mi az?! Általában üvölt a szobádban... - mondtam volna, de Cassie közbeszólt.
-     Te! - vágta rá.
-     Nem, de nem fejezetem be! Általában üvölt a szobádban, akkor is, ha alszom... - mondtam, de megint közbeszólt.
-     Én! - vágta rá nevetve.
-     Cassie, befejezhetem?! - kérdeztem mérgesen.
-     Halljuk! - mondta.
-     Tökéletes a kinézete, folyton vigyorog, vicces, őrült. - mondtam.
-     Még mindig magamra gondolok! - nevetett.
-     Őrült az vagy! - nevettem. - Tehát, nem te vagy! 10 lába van. - mondtam.
-     Ilyen állat nincs!
-     Cassie, nem állat! Feladom, háromra nyisd ki a szemed! - mondtam mosolyogva.
-     Három! - mondta, majd ellökte a kezem.
Mellé álltam, majd néztem a reakcióját. Teljesen ledöbbent, a szája elé kapta a kezét, majd sikított. Sírni kezdett, majd odaszaladt az öt fiúhoz és megölelték egymást. Én mosolyogtam, majd leguggoltam.
-     Te voltál?! - nézett rám hatalmas szemekkel.
-     Hát, lehet! - néztem rá ártatlanul.
Hozzám rohant, majd a nyakamba ugrott.
-     Na, ne engem ölelgess! - nevettem, majd elengedett.
-     Úr isten, köszönöm! - vigyorgott a fiúkra."

-   Emlékszem. - nézett le rám mosolyogva. - Utáltad az N betűt. - mondta, mire kuncogtam.
-   Cassie olyan pimasz volt. - kuncogtam.
-   Mint a nővére! - mosolygott rám.
-   Jaj, tök jó volt még akkor! - sóhajtottam. - A legnagyobb problémám az volt, hogy Cassie 1D maratont tartott minden fél órában. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy mindig azt emlegette, hogy Ő azt szeretné, ha valamelyik bandatag lenne a barátom és az annyira jó lenne és akkor nagyon boldog lenne!
És akkor Ő sose tartana többet 1D maratont, mire kuncogtam.
-   Mi jutott eszedbe? - mosolygott rám Louis.
-   Á, nem fontos... - mondtam kuncogva, majd az arcomat a takarómba fúrva nevettem.
-   Jasmine! - csikizett meg szórakozottan.
-   Jó, elmondom! - fordultam felé mosolyogva. - Azt mondta mindig, hogy... - mondtam volna, de eszembe jutott, hogy ezt hogyan magyarázta mindig. - Várjál, szemléltetem! - mondtam nevetve, majd felálltam, felkapcsoltam a lámpát, majd felugrottam az ágyamra és ott állva kezdtem el játszani a húgomat. - "Most képzeld el Jasmine, milyen lenne, ha egy 1D barátnő lehetnél! - idéztem és közben a kezeimmel mutogattam ahogy Ő csinálta. - Tök híres lennél és Te lennél a legmenőbb a földön és mindenki azt akarná, hogy Te táncolj a videóklippjében és híres csajok lennének a legjobb barátnőid és imádnának a rajongók!" - idéztem. - Erre Én mindig azt válaszoltam: - mondtam mosolyogva lelkesen, majd a fenekemre huppantam az ágyon és becsapódtam a babzsákfotelembe. - "Cassie, állj már le!" - játszottam az unott hangomat. - Aztán Ő megdobott egy párnával, majd csikizni kezdtem és cikizni, hogy Ő az egyik poszterével fog összeházasodni és ebből álltak a délutánjaink. - nevettem a kezeimet a hasamra téve. - Ja és összetörtük a szemüvegem. - nevettem.
-   Érdekes lehetett! - nevetett Louis.
-   De azért ha meghalok majd szépen az orra alá dörgölöm, hogy jobb nővére nem is lehetett volna, ugyanis megcsinálta! - bólogattam vigyorogva. - Jó, azért akár hogy is nézzük, Cassie jó arc volt. - bólogattam mosolyogva.
Azt már nem mondtam ki hangosan, hogy bizony a nővére még egyszer meg fogja, ugyanis Én nekem kell ez a Louis Tomlinson!
-    Azért már jobb kedved van! - mosolygott rám Dani.
-    Igen. - vágtam rá mosolyogva. - Vicky! - jutott eszembe, majd a telefonomért akartam nyúlni. - Ja igen, telefont kell vennem... - bólintottam, mire Louis elnevette magát és odaadta az övét.
Gyorsan hívtam Vicky-t.
-    Mit akarsz tőlem Louis? - sóhajtott, mire elnevettem magam.
-    Mit morogsz Vick? - nevettem.
-    Jasmine! - kiabálta vidáman. - Telefont loptál?
-    Nem. Miért loptam volna? - kérdeztem értetlenül.
-    Mit tudom Én, talán abban reménykedsz, hogy vannak rajta meztelen képek. - mondta, mire megforgattam a szemem.
-    Még mindig hülye vagy. - nevettem el magam.
-    Ch, olyan kedves vagy velem! Alig hívsz fel, meg se látogatsz és ezt érdemlem?! - horkantotta.
-    Már bocs, de Te is fel tudnál hívni és Te is meglátogathatnál! - mondtam a szememet forgatva.
-    Otthon vagy? - kérdezte.
-    Igen Vick, miért, átjössz? - kérdeztem és elmosolyodtam.
-    Átmegyek. - mondta, majd kinyomott.
-    Vicky-t meg kell tanítani köszönni... - nevettem, majd visszaadtam Louis-nak a telefonját. - Amúgy miért nem mentek vissza arra a bulira? - kérdeztem.
-     Nem hagyunk itt! - mosolygott Danielle, majd leült Louis mellé.
-     Aranyosak vagytok, de megleszek. - mosolyogtam.
Kb. 5 perc beszélgetés után nyílt az ajtóm és egy őrült szőke nyitott be.
-     Sziasztok! - vigyorgott, majd odaszaladt hozzám és az ölembe huppanva ölelt meg. - Utállak Jasmine, elhanyagolsz! - mondta, miközben magához szorított.
Én csak nevetve öleltem magamhoz.
-     Megcsaltak. - meséltem neki.
-     Megverted? - kérdezte, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Te? - fordult Louis felé.
-     Vicky, nem verekedtünk! - nevetett Louis.
-     Hát Ti nem tudtok szakítani! - legyintett.
-     Vicky, nem akarlak elszomorítani, de ha nem szállsz le rólam két másodpercen belül, biztos lehetsz benne, hogy lelöklek! - mondtam.
-     Na jól van, tudod ki jöjjön ide! - nézett rá mérgesen, majd lehuppant a földre.
-     Ezeket nem rég találtam! - adtam a kezébe pár képet, amin hülyéskedünk.
-     Jaj, milyen kicsik voltunk! - vigyorgott rám. - Már akkor is szép vaksi voltál! Kis pápaszemes!
-     Úgy szeretlek Victoria! - vágtam hozzá egy párnát.
-     Hol van az a lány, akit megcsaltak? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-     Vicky, hiányzott a hülye fejed! - vigyorogtam rá.
-     Gondoltam! - vigyorgott, majd eszébe jutott valami. - Tudod mit akarok?
-     Mit akarsz Vick? - sóhajtottam mosolyogva.
-     Menni a Forma 1-re. - nézett rám mosolyogva, teljesen izgatottan.
-     Ez hogy jött? - kérdeztem,
-     Hát úgy, hogy valamelyik nap láttam valami idióta ismétlést és voltak benne híres emberek és gondoltam elmegyek hogy benne legyek! - magyarázta.
-     Nem kéne ahhoz híresnek lenned? - néztem rá értetlenül.
-     Nem, elég ha elviszek egy hírességet és akkor majd mellé ülök! - magyarázta.
-     És ezért hívsz engem? - néztem rá értetlenül. - Mert sosem voltam híres, csak annyira mint Te és már annyira sem!
-     Nem téged, hanem valaki más is jön. - rántott vállat.
-     Én ezt tökéletesen megértem, de miért nem mész el Niall-lel kettesben? - kérdeztem. - Tudod olyan kis romantikusan!
-     Hagyjál már, hát nem vagyunk összenőve! Mindennap Őt látom, már fejből elmondom, hány szál szemöldöke van! - mondta, mire elnevettem magam.
-     De miért engem keresel meg az ilyen ötleteiddel? - sóhajtottam.
-     Mert Te különben itt poshadsz! - mutatott rám.
-     Jaj Vicky, miért nem viszed Ginger-t? - kérdeztem.
-     Mert akkor meg úgy se jutnék el a versenyre, csak az első plázáig. - magyarázta.
-     Jó, melyik országba akarsz menni? - sóhajtottam.
-     Monte Carlo. - vigyorgott.
-     Victoria, egyem a lelked, szerinted Te normális vagy?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Nem ingyen élek! Telefont kell vennem.
-     De gyere már velem! - nyafogott.
-     Vicky, akadj le rólam! - néztem rá sóhajtva. - Egy sarkot nem megyek!
Hirtelen nyílt a szobám ajtaja és Danny lépett be.
-     Ha nem lépsz le azonnal, rád hívom a rendőrséget! - mutattam rá mérgesen.
-     Jas, hallgass meg! - kérte.
-     Danny, hagyjál engem békén! - mondtam, majd felálltam és elkezdtem kifelé tolni. - Ha nem mész el, megígérem, hogy rád hívom a rendőröket, ugyanis ez zaklatás! - mondtam, majd sikerült kilöknöm az ajtót, amit utána bevágtam és kulcsra zártam. - Victoria, a világ végére is elmegyek veled! - kiabáltam fel, mire a nevetését hallottam.
Elmosolyodtam, majd felszaladtam. Rögtön be a szobámba, majd Vicky büszkén bólogatott.
-    Na így kell szakítani! - bólogatott vigyorogva.
-    Akkor mi szarul szakítottunk?! - kérdezte tőle felhúzott szemöldökkel Louis vigyorogva.
Én közben felugrottam az ágyamra és elterültem rajta.
-    Titeket bírlak, nem tudom melyikőtök mellett álltam volna, ha valami ilyesmi lett volna. - magyarázta, mire először egy párnát vágtam hozzá, majd még négyet.
-    Mi az, hogy nem tudtad volna?! - mondta felháborodva, de mosolyogva. - Bírsz?! Tudod ki megy veled!
-    Ne hisztizz már! - dőlt az ágyamra, majd oldalról átölelt.
-    Elmegyek veled, de csak ha egy szobában leszünk ketten és jön mindenki! - mosolyogtam.
-    Kiket értesz a mindenki alatt? - kérdezte Danielle mosolyogva.
-    Többet közt titeket. - mosolyogtam rá, majd Louis-ra.
-    És Niall-t hogy veszem rá, hogy veled legyek egy szobában? - sóhajtott Vicky.
-    Mit tudom Én! - rántottam vállat. - Mondd meg, hogy megjött.
-    Mikor fejlesztetted ki ezt a módszert? - nevetett Vick.
-    Gin segített. - nevettem. - Most miért, akkor úgy is békén hagy!
-    Ez mennyire jó! - bólogatott vigyorogva Dani.
-    Néha azért jó ha hallgatunk Ginger-re. - bólogattam vigyorogva.
-    Jas, elkérhetem a szemüveged? - kérdezte Vicky.
-    Minek? - kérdeztem, miközben odaadtam neki.
-    Nem tudom, csak olyan jó nélküle látni. - rántott vállat, majd elnevette magát.
-    Ennek örülök, legalább egyikőnk lát nélküle. - vigyorogtam, mire nevetve visszatette a fejemre.
Én nevetve igazítottam meg.
-   Hogy van a lányod? - néztem Lou-ra mosolyogva.
-   Nagyon rossz. - sóhajtott, mire elnevettem magam.
-   Az apjára ütött! - nevettem. - De elhozod?
-   Most éppen Briana-nál van. - nézett rám.
-   Tudom. - rántottam vállat.
-   Honnan? - kérdezte értetlenül.
-   Szoktam vele beszélni. Még régen Los Angeles-ben meglátogatott és igazából tök aranyos lány, meg minden. - rántottam vállat.
-   Ti beszélgettetek a hátam mögött? - kérdezte döbbenten és a harag szikrája csillogott a szemében.
-   Igen Louis, mert Én megbeszéltem vele valamit. - sóhajtottam.
-   Mit?! - kérdezte és felpattant mellőlem az ágyról mérgesen.
-   Megkért, hogy segítsek neked és figyeljek Deborah-ra. - magyarázta nyugodtan.
A nyugodtságommal még jobban felidegesítettem.
-   Jasmine, Te a hátam mögött beszélgetsz a gyerekem anyjával és megkért, hogy figyelj rá, a tudtommal nélkül?! - kiabált.
-   Louis, kérlek nyugodj meg! - ültem fel.
-   Nem nyugszom! - mondtam már kiabálva. - Azt hiszed nem tudok gondoskodni a lányomról egyedül?!
-   Sose mondtam ezt Louis! - sóhajtottam. - Akkor kért meg rá, amikor veletek járkáltam a turnén és egyszerűen örült neki, hogy segítek neked.
-   Mondd, nem lehetett volna ezt az arcomba mondani?! - kiabált. - Sajnáltatod magad, hogy mennyire rossz, miközben hazudozol a barátaidnak is és a családodnak is! Más 20-as éveiben járó emberek is el tudják tartani magukat, tudnak dolgozni és velük is szakítanak!
-   Más 24 éves apuka is él a földön! - vágtam rá nyugodtan. - Senki nem mondta, hogy ne sajnáltasd magad, csak csöndben segítettünk. De tudod mit?! Igazából nem érdekel mit gondolsz erről! Azzal beszélgetek akivel kedvem van. - rántottam vállat.

68. rész

 * Louis szemszöge *

Kereken 4 hónap telt el és azóta nem találkoztunk Jasmine-nel, csak Vicky és Ginger. Én nagyon boldog vagyok Danielle-l és Őt nagyon szereti Deborah is. Briana-val is egész jó lett a kapcsolatunk, megbeszéltük a dolgokat. 

Harry és Ginger mostanában egy se veled-se nélküled időszakot élnek át és éppen egy nélküled szakasznál tartanak, vagyis veszekednek és utálják egymást. 

Vicky és Niall még mindig tökéletes párost alkotnak, ugyanis amilyen határozott és erős személyiség Vicky, Niall olyan alkalmazkodó vele szemben, de természetesen Ők is szoktak veszekedni. 

Liam éppen Cheryl Cole mellett keresi a boldogságot... Oké, nem mondom, hogy ez nem fura, de ha Ő boldog... Én csak Louis vagyok! 

Olyan dél körül alsóban vánszorogtam le a lépcsőn ásítozva. Vicky nagyon magyarázott valamit, ugyanis az Ő hangja hallatszott a leghangosabban. 

-   Jó reggelt... - motyogtam. 

-   Csak nem felébredtél? - vigyorgott rám Dani, mire mosolyogva nyomtam puszit a fejére, ugyanis ült. 

-   Milyen nyugodt itt valaki? - nézett rám mérgesen Vicky. 

-   Te miért vagy ilyen? - mutattam rá. 

-   Mert Vicky vagyok?! - kérdezte értetlenül. - Ideges meg azért vagyok, mert a legjobb barátnőm éppen színpadon lehet, vagy oda készülődik! 

Jasmine? 

-   Ki? - kérdeztem. 

-   Most éppen azt hiszem Cami van színpadon és Jasmine sminkeli Zara-t. - magyarázta, majd előkapta a telefonját és ha jól láttam Jasmine-t hívta, majd kihangosította. 

-   Jó reggelt Vick! - hallottam Jasmine vidám hangját. 

-   Te most keltél? - kérdezte tőle Vicky. 

-   Nem, Te szoktál ilyenkor kelni! - nevetett Jasmine. 

-   Mit csinálsz? - kérdezte tőle Vick. 

-   Próbálnám kisminkelni Zara-t, ha befejezné a körülöttünk járkáló srácok bámulását és nem mozogna folyamatosan! - mondta mérgesen Jasmine. 

-   Én nem... - mondta volna Zara, de Jas közbe vágott. 

-   Ne szégyelld, Én is ezt csinálom. - röhögött Jasmine. 

-   Táncosok? - kérdezte Vicky. 

-   Aha, de ha bekapcsolod a tévédet, talán látni fogsz minket! - nevetett Jas. - Mármint most engem nem, mert nem táncolok de érted... 

-   De táncolsz és nagyon félek tőle, hogy hogyan fogok kinézni! - mondta Zara nevetve. 

-   Szép leszel. - vágta rá Jas. - Na mehetsz, készen vagy! Engem meg hagyjál, kimegyek. 

-   Miért mész ki Jas? - kérdezte Vicky. 

-   Cigizni. - mondta Jasmine, majd hallottuk, ahogy egy ajtó csapódik és az utca zaját. - Na mi van veled Victoria? 

-   Semmi, de veled mi van? - válaszolt neki Vicky. 

-   Semmi jó. - mondta Jasmine. 

-   És rossz? - kérdezte tőle Vick. 

-   Az mindig. - vágta rá. - Szerinted az normális, ha háromkor elalszom és reggel ötkor ébren vagyok? - sóhajtott Jasmine. 

-   Nem. - vágta rá Vicky. 

-   Altatót szoktam bevenni. - mondta. 

-   Mennyit? - kérdezte Liam. 

-   Neked is szia. - sóhajtott Jasmine. - Nem sokat. 

-   Hát ez szarul hangzik. - mondta Vicky. 

-   Majd mondjuk elmegyek érted ez után a cucc után és beszélünk. - mondta Jas. 

-   Én is beszélni akarok veled. - vágta rá Liam. 

-   Tudom, hogy szar döntéseket hozok. - vágta rá Jasmine. - De még semmi nagyon szart nem csinálok! 

-   Jasmine, rohadtul nem szeretnénk egyszer azt hallani, hogy kórházban vagy, mert össze-vissza beszedtél mindent! - szólt rá mérgesen Ginger. 

-   Jasmine, azonnal gyere ide! - vágta rá Vicky és sírva fakadt. 

-   Én leszek a következő, utána megyek. - mondta, majd kinyomta. 

Megnéztük Jasmine-t a tv-ben és megállapítottam, hogy még mindig gyönyörű, de nagyon! 

Kb. fél órával később nyílt az ajtó és teljes sminkben és a táncos öltözetében lépett be. Vicky ugrott a nyakába. 

-   Olyan ügyes és szép vagy! - ölelgette. 

-   Köszi! - szorította magához a barátnőjét. 

-   De kérlek fejezd be! - fogta arcát a két keze közé. - Nagyon rossz lesz! 

-   Vicky, semmi bajom! - nézett a szemébe Jasmine. - Egyszerűen alvás gondjaim vannak, már jó ideje! 

-   Nem Jasmine! Lelki gondjaid vannak! - mondta határozottan Liam. 

-   Tudjátok mit?! - kezdett mérges lenni Jasmine. - Az egyetlen bajom, hogy mind az Én életemet akarjátok irányítani! Hát kösz, de nem kérek belőle! Felnőtt vagyok! - mondta és ki akart rontani az ajtón, de beleszóltam. 

-   Nem vagy. - mondtam nyugodtan, mire megtorpant, de nem fordult felém. - Ez csak ezt mutatja. Nézz szembe a dolgokkal amik bántanak és ne menekülj előlük! 

Nem szólt semmit, csak kilépett az ajtón. 

* Jasmine szemszöge *

Az mondják, minél közelebb vagy a halálhoz, annál jobban dübörög benned az élet. Ez valóban így van, ugyanis mivel mindenkit eltaszítottam magamtól és semmilyen segítséget nem fogadtam el, elég rossz helyre keveredtem. Az utcai autóversenyek világába. Hogy hogyan? Csupán egy kis plusz pénzért. Egy roncson táncolok nap mint nap, de csak és kizárólag táncolok!

Éppen végeztünk a lányokkal, lemásztunk a roncsról és felkaptam a táskámat, mikor valaki elkapta a karom.
-   Szia Édes! - kacsintott rám az egyik részeg szurkoló.
-   Hagyjon békén! - vágtam rá mérgesen.
-   Mennyit kérsz egy éjszakáért? - kacsintott megint.
Nem válaszoltam, csak tiszta erőből pofon vágtam, amit nagyon nem kellett volna!
Hirtelen elkapta a hajam és annál fogva vonszolt ki az utcából, majd teljes erejével a falnak lökött. Éreztem, ahogy a rücskös fal felsérti a bőröm több helyen is. Rögtön sírva fakadtam.
-   Már nincs nagy arcod ribanc? - üvöltött rám, majd visszakaptam az előző ütésem, csak sokkal erősebben. - Ha elárulod valakinek, hogy Én voltam, nem úszod meg élve!
Majd elment. Rohantam. Előkaptam a telefonom és eszeveszetten rohantam. Az egyetlen ember, akiben bíztam, hogy most is megment, az Louis volt.
-   Jasmine, tudod Te hány óra van? - kérdezte álmosan.
-   Annyira igazad volt! - zokogtam. - Undorító vagyok, nagyon mélyre süllyedtem!
-   Lassíts! - mondta ijedten. - Miért sírsz?
-   Meg akart erőszakolni... - motyogtam zokogva.
-   Hol a büdös francban vagy?! - kérdezte mérgesen.
Én az utcatáblára pillantottam, majd lediktáltam a címet.
-   Odamegyek érted. - mondta.
-   De kérlek siess... - mondtam zokogva.
Nem mondott semmit, csak kinyomta. Óvatosan dőltem a mögöttem lévő ház oldalának és csöndben zokogtam.
Óráknak tűnt ez az egész és hirtelen szakadni kezdett az eső, ami minden sérülésemet még inkább bántotta. Csak zokogtam a zuhogó esőben és vártam a megmentőmre.
Megláttam az utca végén az ismerős lámpákat. Louis előttem leparkolt és kipattant. Nem mondott semmit, csak elém lépett és megölelt, mire mint egy kislány az apukájába, kapaszkodtam és az arcomat a vállába fúrtam. Belekapaszkodtam a pólójába és csak csöndben sírtam.
-   Semmi baj! - súgta halkan és a hátamat simogatta.
-   Miért vagyok ennyire hülye, idióta önfejű? - kérdeztem sírva.
-   Nem vagy hülye! - simogatta a hátam. - Mindenki hoz rossz döntéseket.
-   Köszönöm, hogy megint megmentettél. - zokogtam az arcomat a vállába fúrva.
-   Gyere. - mondta halkan, majd óvatosan megemelt és betett az anyósülésre.
Bekötöttem magam, majd csöndben a könnyeimet törölgetve néztem rá,
-   Jas, mindig meg foglak menteni! - nézett rám miközben elindultunk. - Sose fogom hagyni, hogy egyedül maradj.
-   Köszönöm. - mondtam halkan.
Nem szólt, csak csöndben mentünk hazáig. Megtaláltam a házat, ami valóban az otthonom... Csöndben mentünk be. Levettem a cipőmet, majd Louis rám nézett.
-   Maradj itt, hozok ruhát és előtte lekezeljük a sebeidet. - mondta, mire bólintottam.
Nem kérdeztem, hogy mi lehet a szobámmal, Gin elmesélte már.
Leültem a nappaliba és megvártam Louis-t. Nagyon óvatosan fertőtlenítette le az összes sebem, majd leragasztgatta őket.
-   Köszönöm. - hálálkodtam halkan.
-   Ne köszönd! - nézett a szemembe. - Bármi baj van, nyugodtan hívhatsz.
Ezt is meg köszöntem volna, de inkább magához ölelt. Igen, határozottan szükségem volt sok-sok Louis ölelésre már régóta, de ezen kívül most még azt se fogtam fel, hogy mi történhetett volna, ha nem ott az a férfi. Annyit fogtam fel az egészből, hogy valami borzasztó és még nagyobb fájdalmaim lennének.
-   Aludj, jó? - simogatta meg a karom, majd óvatosan leterített az általa hozott takaróval.
Én csak bólintottam, majd elfeküdtem. Ő felállt, lekapcsolta a lámpát, de nem ment fel, hanem visszajött és leült a lábamhoz.
-  Te miért nem mész fel aludni? - kérdeztem tőle halkan.
-  Vigyázom rád. - mondta, mire a más esetben repkedtem volna, hogy ezt mondta nekem, de most nem.
-  De itt nem tudsz rendesen aludni! - néztem rá.
-  Jas, aludj! - mondta határozottan.
-  Jó, de akkor cseréljünk helyet! - erősködtem. - Te laksz itt, Te segítettél nekem, nehogy már miattam legyél ébren egész éjjel! Menj fel és pihend ki magad!
-  Féltelek Jasmine! Nem foglak itt hagyni, mert pontosan tudod, hogy félni fogsz! - mondta már inkább mérgesen és igaza volt.
-  Jó, akkor alszom a fotelben, csak legalább feküdj le valahova! És ne a földre! - néztem rá.
-  Nem alszol a fotelben. - vágta rá.
-  Louis, az Isten áldjon meg, feküdj már le! - mondtam és fel akartam kelni, de mérgesen behuppant mögém a kanapéra.
-  Ne próbálkozz arrébb csúszni, mert le fogsz esni. - morogta, majd betakarózott a takaróval.
Olyat lehet, hogy hang nélkül, csukott szájjal, nyugodtságot tettetve sikítani? Agyban biztosan, ugyanis Én éppen ezt tettem. Legszívesebben felé fordultam volna és belebújtam volna az ölelésébe, de hátat fordított nekem, ami azt eredményezte, hogy összeért a fenekünk. Csak némán kuncogtam ezen, de nem mozdultam.
Belül ugráltam és sikítoztam, de próbáltam elaludni... ez úgy egy órával később sikerült is.

Reggel beszélgetésre ébredtem. Óvatosan nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy Louis már nem fekszik mellettem, viszont még mindig életem legszeretettebb helyén fetrengek a kanapén.
-   Jasmine, kivel verekedtél? - nézett rám Liam.
Ő ezt honnan tudja?
-   Csak nézd meg magad a tükörben. - mondta, majd odaadott egy kis tükröt.
Nem volt rajtam a szemüvegem, de azt láttam, hogy az arcomon elterül egy szép lila folt.
-   Szemét... - morogtam arra a pasira gondolva, majd kirázott a hideg.
Megsimítottam az arcom, ami rögtön fájni kezdett és egy könnycsepp szaladt le az arcomon.
-   Jas, mi történt? - kérdezte ijedten Liam.
-   Semmi... - motyogtam, majd beletekeredtem a takaróba és összekucorodtam.
Csak most vettem észre, hogy a takaró Louis illatát árassza, ami biztonságérzetet adott, de nem annyira mint amikor Őt ölelhettem.
Megindultak a könnyeim és az arcomat a takaróba temettem.
-   Jasmine? - szólt Liam és mellém ült. - Mi történt veled?
Én rögtön az ölelésébe másztam és kapaszkodtam belé mint egy majom.
-   Majdnem megerőszakolt... - motyogtam a vállába sírva.
-   Ki? - kérdezte ijedten.
-   Nem tudom, nem ismerem. Csak szar helyre keveredtem és igazatok volt, de hülye vagyok! - szorítottam magamhoz.
-   Magyarázd el, kérlek! - nézett a szemembe.
Igen, talán Liam az az ember a földön, akinek mindent, mindig szívesen elmondok részletesen.
-   Már egy ideje utcai autóversenyeken táncolok egy roncsautón. - szipogtam. - És éppen végeztem és indultam volna haza, amikor elkapott és mivel nem voltam vevő rá, egyszerűen elrángatott, egy falnak lökött és képen törölt. - meséltem zokogva.
-   Jól van, semmi baj! - simogatta a hátam. - Nem engedünk többet olyan helyekre!
-   De a pénz miatt muszáj volt Liam! - néztem a szemébe.
-   Jó, most itt maradsz és helyre rakunk mindent! - tűrt pár tincset a fülem mögé óvatosan, mire csak bólintottam. - Pihenjél még! - mondta, mire óvatosan ledőltem a kanapéra.
-   Jasmine... - hallottam Vicky hangját, majd gyorsan megkerülte a kanapét és megölelt. - Annyira sajnálom, hogy nem hívtalak, nem kerestelek, mert nem hagytam volna, hogy olyanokra menj! - ölelt magához szorosan, ami most szintén jól esett.
-   Tudom és köszönöm. - fúrtam az arcom a vállába.
-   Én is sajnálom! - huppant mellém Ginger és Ő is átölelt.
-   Csodálatos barátnők vagytok. - mondtam halvány mosollyal és magamhoz szorítottam Őket.
-   Nem fogom hagyni, hogy egyedül poshadj egész nap ezen a kanapén szomorúan! - nézett rám Vick. - Nagyon szívesen poshadok itt veled!
-   Én is. - mosolygott rám Gin, mire mosolyogva bólintottam.
-   És mi van veletek? - kérdeztem.
-   Megvagyunk. - mondta Vicky, mire Ginger-re pillantottam.
-   Érdekes a viszonyunk... - mondta, mire rá néztem.
-   Ez mit fed? - kérdeztem, mire Liam válaszolt.
-   Vagy üvöltenek egymással, vagy nem szólnak egymáshoz, vagy dugnak. - sorolta, majd elnevette magát, mire felhúzott szemöldökkel néztem Ginger-re.
-   Nem igaz! - vágta rá. - Csak üvöltözünk, vagy nem szólunk egymáshoz.
-   Persze... - forgatta a szemét Vick.
-   És veled? Mármint ezen a borzalmas dolgon kívül? - kérdezte rám nézve Gin.
-   Ch, szenvedek. - rántottam vállat. - Néha elgondolkoztam rajta, hogy csak úgy meghalok.
-   Mi? - kérdezte értetlenül Liam.
-   Úgy is csak szenvedek össze-vissza! - rántottam vállat sóhajtva.
-   Oké, ilyenről soha többet nem akarok hallani! - nézett rám szigorúan Vicky.
-   Jó. - bólintottam, majd a fejemet sóhajtva Ginger vállára döntöttem.
-   Hiányzik? - kérdezte halkan Gin, mire bólintottam.
-   Minek kérdezed meg? - nézett rá Vicky. - Kb. egyértelmű, hogy haldoklik!
-   Azért ezt nem mondanám. - néztem rá.
-   Én meg igen, mert igaz! - vágta rá Liam.
-   Akkor most meg kell erősödnöd. - nézett rám Ginger, mire keserűen nevettem.
-   Kb. a lehetetlent kéred! - néztem rá sóhajtva.
 -  Jas, itt leszünk! - szorította meg a kezem Vick.
-   Túlságosan lesüllyedtem. - sóhajtottam nagyot.
-   Jasmine, egyszer sikerült összeszednünk, most is sikerülni fog. - lépett be Louis és leült a fotelbe.
-   Jó, most nem veled beszél, most éppen pátyolgatjuk! - ölelt magához Ginger, így teljesen maga felé fordított. - Még kicsi! - simogatta a hátam, mire elmosolyodtam. - Ne legyél ilyen határozott vele, mert megijed!
-   Gin! - akartam szólni neki, de nem hagyott beszélni.
-   Ráadásul hagytad szegényt egyedül a kanapén aludni, a sötétben?! Hogy lehetsz ilyen... - mondta volna, de Louis közbe vágott.
-   Vele aludtam. - vágott közbe Louis.
-   Tényleg? - tolt el magától engem. - Na jó, hát akkor ápolgasson más! - mondta, majd "sértődötten" felpattant és felment a lépcsőn.
-   Kételkedem benne, hogy normális. - nézett utána Vick.
-   Én nem. - néztem rá. - Tudom, hogy nem az.
-   De visszatérve... - szólt közbe Liam. - Ti együtt aludtatok? - kérdezte a szemöldökét felhúzva, mire bólintottunk. - Hát jó, tegyünk úgy, mintha ez nem lenne fura!
-   Ez nem fura! - vágta rá Vick. - Jasmine-nel tök jó aludni! - ölelt magához.
-   Ezt se hallottam még, de oké. - rántottam vállat mosolyogva.
-   Veled tök jó aludni. - mosolygott rám.
-   Alvás közben nem sok rossz dolgot tudnék csinálni... - rántottam vállat.
-   Jó, de Te alvás közben legalább olyan ölelkezős puszis vagy, mint amúgy és nem szoktál rugdosni. - ölelgetett Vicky.
-   Miért érzem úgy, hogy akarsz tőlem valamit... - pillantottam rá.
-   Nem nagy dolog! - mosolygott rám aranyosan, mire sóhajtottam, ezzel jelezve, hogy mondja. - Költözz vissza... - mosolygott aranyosan.
-   Vicky, ugye vágod, hogy kb. London másik felén dolgozom? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-   Majd korán kelsz! - mosolygott rám.
-   Azzal nincs baj, ugyanis el sem alszom. - néztem rá.
-   Majd Én elaltatlak! - mosolygott aranyosan.
-   Nem. - ráztam a fejem. - Hülyeség lenne.
-   De azért itt alszol majd néha? - mosolygott rám aranyosan.
-   Mármint veled meg Niall-lel? - mosolyogtam rá felhúzott szemöldökkel. - Mindenképpen. - ingattam a fejem.
-   De Jasmine! - nyafogott.
-   Majd Te alszol nálam. - mosolyogtam rá. - Én egyedül lakom egy házban.
-   Jó, de az annyira nem jó... - mondta.
-   Miért? - néztem rá értetlenül.
-   Mert ketten lányok egy nagy házban? - húzta el a száját.
-   Nehogy már! - mosolyogtam rá. - Csak nem Te félsz? - vigyorogtam rá. - Hozzászoktál, hogy vigyáznak rád?! Mindig egy férfi mellett alszol? - vigyorogtam.
-   Hagyjál már! - nyekergett mosolyogva, majd elfordult tőlem.
-   Azt hittem Én vagyok a félős, akinek szüksége van valakire! - cukkoltam vigyorogva. - Hányszor hallottam a szádból, hogy "Jasmine hogy lehetsz ilyen beszari?!"? - idéztem vigyorogva. - Csak nem hozzászoktál, Te?!
-   Jasmine! - nyafogott nevetve.
-   Nem fejezem be! - vágtam rá vigyorogva, majd csikizni kezdtem. - Vicky, hogy lehetsz ilyen beszari? - utánoztam a hangját.
-   Jas! - mondta nevetve, majd eldőlt, így a feje az ölemben végezte.
-   Nem tagadhatod le, olyan tipikus barátnő lettél! - vigyorogtam rá.
-   Én... - mondta volna, de közbe vágtam.
-   De igen! - bólogattam mindentudóan.
-   Jó Jasmine, hagyjál békén! - ült fel hirtelen, majd karba tett kézzel, nekem háttal ült törökülésben.
Vigyorogva öleltem át a nyakát hátulról, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-   Nem hatsz meg azzal, hogy ugyan azt csinálod mint mindig! - vágta rá mérgesen, de tudtam, hogy nemsokára befejezi ezt.
-   Hát jó, feladom. - rántottam vállat, majd felálltam, kivettem a táskámból a szemüvegemet és megpillantottam magamat a velem szemben lévő tv-ben. - Te jó ég! - néztem a hatalmas lila foltot az arcomon. - Úgy nézek ki, mint egy díjbirkózó!
-   Mert az vagy! - vágta rá mögöttem Vicky.
-   Ne kötekedjél Victoria! - szóltam rá.
-   Mert mi lesz Jasmine?! - pattant fel összehúzott szemekkel.
Mosolyogva löktem vissza, majd elnevettem magam.
-   Jas, hány sebed van? - kérdezte Vick ijedten.
-   Nem számoltam. - vágtam rá.
-   Elég sok. - mondta Louis.
-   Nem akarod megnézni őket? - kérdezte Vick.
-   Vicky, hozzá ne érj! - vágtam rá ijedten. - Nem nézem meg!
-   Be kéne kenni őket. - nézett rám Louis.
-   Jó, ha valaki gyorsan megcsinálja, akkor benne vagyok. - mondtam.
-   Miért nem csinálod magadnak? - kérdezte Liam.
-   Nem rémlik, hogy Ő egy orvosos műsortól is elájul, vagy hány? - nézett rá Vicky.
-   Ja, tényleg! - bólogatott Liam.
-   Jó reggelt! - jött le mosolyogva Danielle.
-   Akkor Én nem akarom, mert félek Jasmine-től. - mondta Liam.
-   Miért félsz tőle? - kérdezte Harry, majd megpillantott. - Hát Te? - mosolygott rám.
Én nagy mosollyal öleltem meg.
-   Hosszú... - mondtam.
-   Jé, egy Jasmine! - jött le vigyorogva Niall. - Szökőév van?
-   Nagyon vicces! - forgattam meg a szemem, majd megöleltem.
-   Mit ölelgetitek? - jött le karba tett kézzel Ginger. - Én ölelgetem, Én vigyázom rá! - mondta, majd megölelt.
Én vigyorogva öleltem magamhoz.
-   De komolyan, miért félünk tőle? - kérdezte Harry.
-   Mert be kell kenni a sebeimet, amiket tegnap éjjel szereztem, nem akarom elmesélni. - hadartam feszülten.
-   Nem vállalom és vigyázz magadra! - bökött rám Hazza, mire bólintottam.
-   Na hát azt Én sem. - rázta a fejét Niall.
-   Megcsinálom. - bólintott sóhajtva Louis.
-   Szegény, már most elfehéredett! - mutatott rám.
-   Mindjárt elhányom magam, csak belegondoltam, hogy... - mondtam volna, de inkább kifújtam a levegőt. - Mindegy, fúj!
-   Mindjárt jövök! - mondta Louis, majd elindult fel, de közben egy puszit nyomott Danielle szájára.
Ó, várjál, ne siess! Mindjárt a kis barátnőddel is összeverekszem és utána már inkább halottas kocsit hívjál!
Louis megérkezett valami krémmel és az elsősegély dobozzal.
-   Nem fog fájni, ígérem! - nézett rám biztatóan, mire sóhajtva bólintottam.
Lehuppantam a kanapéra, majd a hajamat előre húztam. Louis éppen hogy feltűrte a pólómat a hátamon, elkaptam Vicky kezét és lerántottam magam elé.
-   Itt maradsz! - parancsoltam rá és fogtam a kezét.
-   Nyugi! - mosolygott rám biztatóan.
-   Jasmine, nem fog fájni! - mondta Louis, majd éreztem, ahogy hozzáér a jég hideg krém a hátamhoz.
-   Elájulok! - sikítottam.
-   Jas, ez egy krém! - nyújtotta oda nekem Louis.
Én megfogtam a csuklóját, majd az orromhoz húztam a krémet és beleszagoltam, majd rögtön köhögni kezdtem.
-   Ez nagyon büdös. - fintorogtam. - Honnan vannak neked ilyen krémeid?
-   Anyukám még mindig nővér. - magyarázta.
-   De ugye nem leszek büdös? - nyafogtam.
Majd Louis hozzáért egy sebhez, ami megfájdult, mire megszorítottam Vicky kezét.
-   Nyugi! - simogatta a kezem a hüvelykujjával Vicky.
-   Victoria kussolj el! - kiabáltam rá félve, majd elkaptam a mellettem álló Liam kezét is.
-   Fáj? - kérdezte Louis.
-   Szerintem fájdalmat nem érez, csak sokkot kapott. - mondta Liam.
-   Hát ez pontosan így van! - vágtam rá.
-   Jas, Te hogyan fogsz szülni? - kérdezte Louis szórakozott sóhajtással.
-   Hát nagyon remélem, hogy nem Te fogod levezetni a szülést! - vágtam rá, mire elnevette magát.
-   Dr. Louis Tomlinson... - motyogott Louis mögöttem.
-   Ne is gondolkozzál ezen! - vágtam rá, majd kb. a hátam közepére kent egy kis krémet, ahol nem volt seb, de a krém jég hideg volt és büdös. - Louis! - sikítottam.
-   Csak nem hideg? - nevetett ki.
-   Szedd már le! - sikítottam, ugyanis tényleg nagyon hideg volt az a takony.
Nevetve szedte le.
-   Ez nem volt vicces! - mondtam.
-   Louis, ne szórakozz, mert nem érzem a kezem! - szólt rá Vick.
-   Nem is vagyok olyan erős! - nyafogtam.
-   Mondjuk ha lefoglalnátok, sokkal jobb lenne nektek is! - mondta Louis.
-   Nem vagyok állat, pontosan tudom, hogy fúj. - mondtam és kirázott a hideg.
-   Jas, elviszek barátot keresni! - vigyorgott rám Gin.
-   Nem. - vágtam rá.
-   Miért? - nyafogott.
-   Mert megoldom egyedül is, ha akarom! - mondtam.