71. rész

* Louis szemszöge *

Jasmine egy nap alatt eltűnt Monte Carlo-ban. Azóta minden megváltozott. Feladtuk. Pontosabban mindenki rajtam kívül. Valahol, egy kis részem még mindig azt hajtogatta, hogy megtalálhatjuk. Borzasztó belegondolni, hogy Jasmine-t már évek óta nem láttuk és azt se tudjuk, hogy él-e. Deborah megnőtt. Ovis. Danielle-lel nagyon komoly a kapcsolatunk, meg fogom kérni a kezét. 

Viszont hiányzik Jasmine. Egyszerűen iszonyatosan emészt a tudat, hogy amikor utoljára találkoztunk nem békültünk ki és nem barátokként találkoztunk talán utoljára. 

Éppen az étterembe rohantam, ahová Dani-t hívtam estére. A gyűrűcske a zsebemben lapult. Sajnos nem tudtam kiöltözni, hiszen a koncertről rohantam az étterem felé autóval. Végre sikerült megállnom az étterem előtt, amikor hirtelen egy zokogó nő csapódott ki rajta, így rögtön belém ütközött. 

-   Bocsánat... - hallottam a hangját, ami ismerős volt. 

Én nem szóltam, csak döbbenten figyeltem. Nem vett észre, egyszerűen lehuppant a padra ami kb. 5 lépésnyire volt, majd zokogva nézte az ölébe ejtett kezeit. 

Hirtelen abbahagyta, majd hátra dőlt a padon és felnézett az égre. Letörölte az arcáról a könnyeket, majd felállt. Lepillantott a kezére, majd összepréselte ajkait és gyűrűs ujjáról leszedett egy gyűrűt, mely a lemenő nap egyetlen sugarában megcsillant, majd arca eltorzult, ideges lett és gondolkodás nélkül dobta a csatornába. 

Ahogy végignéztem rajta teljesen ledöbbentem. 

Hiszen Jasmine dobta be a csatornába az eljegyzési gyűrűjét pontosan előttem! 

-   Jasmine! - rohantam oda elé, mire felpillantott rám. 

-   Szia. - mosolyodott el halványan, majd letörölte az egyik könnycseppet az arcáról. 

Őszinte mosoly ült az arcán és szeme az arcomon cikázott. 

-   Fogalmad sincs róla, hogy mennyire örülök neked. - mosolygott őszintén, majd átkarolta a nyakam és az arcát a vállamra fúrva szuszogott. 

Én is szorosan magamhoz öleltem. 

-   Miért tűntél el? - kérdeztem halkan. 

-   Azt hiszem, már ideje őszintének lennem. - mondta, de nem engedtük el egymást, inkább úgy szorítottuk, mintha bármikor eltűnhetne valamelyikőnk. - Belehaltam volna abba, hogy nézem, mennyire aranyosak vagytok. Örülök, hogy boldog vagy! 

-   Mi volt ez Jasmine? - kérdeztem halkan. 

-   Megint átvertek. - mondta sírva. - Már nem is számolom hanyadszorra! Louis, biztos vagyok benne, hogy egyedül fogok meghalni! 

-   Jas! - simogattam a hátát, majd eltoltam magamtól. - Gyere, vacsorázz velünk és elmeséled, hogy ki volt és hogy volt! 

-   Ott ül bent a tapló a barátnőjével. - mondta zokogva. - Tudod mikor szúrtam el?! - nézett rám sírva. - Amikor elmentem J.B. háttértáncosának! Mindennél jobban szerettelek és mégis itt hagytalak! 

-   Jas! - simogattam a karját halkan motyogva. - Nem várhattam el, hogy velem járkálj! - fogtam az arcát kezeim közé. - Én énekelni tudok, Te táncolni. 

-   Ezért illünk össze? - nézett fel rám. - De hát ez már nem igaz! Mármint Te biztosan jól énekelsz, Én meg táncikálok kb., de nem illünk össze! Nem szeretsz! 

-   Mi? - kérdeztem. 

-   Nem szeretsz. - mondta halkabban félve a reakciómtól. 

-   És Te? - kérdeztem. 

-   Én szeretem magam. - mondta, mire elnevettem magam, hiszen aranyos volt, ahogy zavarában próbált viccelődni. 

-   Nem ez volt a kérdés. - mosolyogtam rá. 

-   Akkor rosszul fogalmaztál. - mondta és ellépett tőlem. - Viszont Te menj be a barátnődhöz, Én meg... Hát nem tudom hova megyek. Ezzel a barommal laktam eddig. 

-   Válaszolj! - néztem a szemébe. 

-   Annyira lényegtelen, kérd meg a kezét! - pillantott a zsebemre. 

-   Honnan... - motyogtam. 

-   Ismerlek Lou! - mosolygott rám. - Indulj! 

Nem tudtam mit mondani. 

Nem, nem tudtam megkérni Danielle kezét, miközben tudtam, hogy Jasmine-t megtaláltam. Egy átlagos vacsora volt, amiről, mint mindig, most is elkéstem és utána hazamentünk. Jasmine hangját már az ajtóban hallottam és ez mosolyra késztetett. 

-   És akkor aztán tök jó volt minden! - hallottam vidám hangját. 

Ahogy beléptünk a nappaliba megláttuk, ahogy Vicky és Ginger szorosan ölelik magukhoz és közben mesél a többieknek, akik mind mosolyogva hallgatják. 

-  Vicky! - nevetett Jas. - Le fogunk esni! 

-  Oké! - mondta Vicky, majd Jasmine-t és Ginger-t ölelve hátrafelé ledőlt a kanapéra, így mind a hárman a földön végezték és csak nevettek.

-   Ti nem változtatok! - röhögött Liam. 

-   Én majdnem menyasszony lettem! - büszkélkedett Jasmine. - Csak ma kiderült, hogy újabb tapló vert át. 

-   Sírtál? - kérdezte Gin. 

-   Igen. - vágta rá Jasmine. - De nem akarok róla beszélni. 

Végül visszaült a három lány. 

-   Ha elmondod a nevét, kinézetét, esetleg a lakcímét megkeressük... - mondta Niall viccből, mire Jasmine kuncogni kezdett. 

Hát igen, Niall egy légynek is nehezen tudna ártani... 

-   Mindenképp megnézném, ahogy Ti verekedtek. - kuncogott. 

-   Most miért?! - kérdeztem mosolyogva, de felháborodva. 

-   Olyan erőszakosak vagytok mind! - nevetett Jasmine. 

-   De komolyan megkeressük! - viccelt Harry. 

-   És ha azt mondom, hogy 2 méter és 120 kiló? - vigyorgott. 

-   Ch, Én is két méter vagyok! - vigyorogtam büszkén. 

-   Louis, azt sem hiszi el senki, hogy 180 centi vagy! - mosolygott rám Jas. - Ha lábujjhegyre állok, akkora vagyok, mint Te! - vigyorgott.

-   Hát ha lábujjhegyre állsz, 180 centi vagy! - bólogattam mosolyogva. 

-   Louis, fogadd el! - nézett rám nevetve Harry. - Nem vagy 180 centi! 

-   Miért, Jas hány centi vagy? - néztem rá vigyorogva. 

-   167 körül. - rántott vállat. - Ezért lehetetlen, hogy 180 centi vagy, mert ha lábujjhegyre állok, akkor nem nőhetek 13 centit! 

-   Akkor is 180 centi vagyok! - csapódtam le sértődötten a fotelbe, Liam ölébe. 

-   Louis, olyan finoman tudsz leülni! - nyögte, mire mindenki felnevetett. 

-   Ne nyafogj édesem! - simogattam meg az arcát vigyorogva. 

-   Annyira hülye vagy! - lökte el a kezem nevetve Liam. 

-   Nekem amúgy valamikor haza kéne mennem! - sóhajtott a telefonját megnézve Jas. - Vagy nem tudom... Mármint attól függ, hogy nézzük. Mondhatjuk, hogy az otthonom, de valójában már nem az. 

* Jasmine szemszöge *

-   Nem mész sehova! - vágta rá Vicky kiabálva, majd felpattant. - Felejtsd el! Évek óta nem láttalak, lassan ráncos leszek! Nem mész sehova! Bezárlak a fürdőbe és háziállatként foglak tartani! Nem érdekel, hogy mit akarsz! Majd hordok enni és boldogan fogsz élni! 

Már mutogatva folytatta a magyarázást. 

-   Ja és segítek meggyógyítani a már össze-vissza tört szívecskédet, megint! - kiabált mérgesen. - És most megmondom, hogy nem foglak férfiak közé engedni! Nem! Majd örökbe fogadsz gyereket, vagy kérsz egyet Louis-tól, neki ez jól megy... - kiabálta és közben Louis-nak beszólt, de nem mosolyodott el, viszont mindenki más nevetett, kivéve Louis. - Sőt, soha nem engedlek ki! Nem leszel szerelmes, itt fogsz élni! 

Én nem mutattam, mennyire édesnek tartottam Vicky-t, csak odasétáltam elé és karba tett kézzel megálltam előtte. 

-   Hülye gyerek! - mosolyodtam el, majd szorosan megöleltem. - Kis idegbeteg, kiállhatatlan! - szorítottam jobban magamhoz. - Még mindig nem hagyod Louis-t? - nevettem. 

-   Úgy ismersz Jasmine? - nevetett és az arcát a vállamba fúrta. - Senkit nem hagyok! 

-   Amúgy nem zárhatsz be a fürdőbe. - nevettem - Ki tudok jönni onnan! 

-   Hát Eleanor hajkoronája bánta... - nevetett Liam. 

-   Nem téptem meg! - engedtem el Vicky-t, majd karba tett kézzel lehuppantam a kanapéra. 

-   Jas... - mondta volna Harry mosolyogva. 

-   Nem! - vágtam rá mérgesen. 

-   Jó, akkor gyere! - rántott fel a kezemnél fogva Vicky. - Most pár év kimaradásunk van, úgyhogy elkezdjük kicikizni a körülöttünk létező embereket! 

-   Vicky, azt legutoljára 14 évesen csináltuk és tök gonoszak voltunk! - mosolyogtam rá kuncogva. 

-   Én voltam 14, Te 15 voltál és még mindig az vagyok és Te is, csak nem fogadod el! - rántott vállat, mire elnevettem magam. 

-   Én nem vagyok gonosz! - kuncogtam. 

-   Ó, dehogyisnem! - vágta rá. - Fogadjunk, simán képes lennél befesteni Hazza haját rikító rózsaszínre, amikor alszik, aztán jót röhögnél! - vigyorgott. 

-   Gonosz vagyok! - bólintottam nevetve. 

-   Te befestenéd a hajam?! - nézett rám felháborodva Hazz. 

-   Hát... ja... - bólintottam, majd elnevettem magam. 

-   Én nem hiszem el, hogy Te felbontottad az eljegyzésed! - méregetett Ginger összeszorított szemekkel. 

-   Pedig így volt. - bólintottam és megcsörrent a telefonom. 

Ki más lett volna, mint Jamie, az ex-vőlegényem. 

Sóhajtva vettem fel. 

-   Szia. - sóhajtottam. 

-   Jas, annyira sajnálom! - mondta és a hangján sírás hallatszott. 

Nekem is könnyes lett a szemem, de összepréseltem a számat. 

-   Hagyj békén! - mondtam és ökölbe szorítottam a másik kezem. - Nem érdekel semmi, a bocsánat kérésed és a magyarázatod meg főleg nem! 

-   Jasmine, tudom, hogy szeretsz! - mondta sírva. 

-   James, szeretlek de átvertél és nem érdekelsz! - törölgettem a könnyeimet. 

Hirtelen Louis kikapta a telefont a kezemből, majd mérges arckifejezéssel 

-   Nem akarok hallani rólad. - mondta és elmélyítette a hangját. 

-   Ki a franc vagy Te? - kérdezte James. 

-   Jasmine bátyja és nem tűröm, hogy a húgomat bántod! - kiabált bele mély hangon. 

-   Tudtommal Jasmine-nek egy húga volt. - mondta értetlenül Jamie. 

-   Akkor most megleptelek, mi?! - vigyorodott el Louis büszkén. - Tehát, ha még egyszer felhívod, vagy megkeresed, esküszöm, hogy behorpasztom az arcod. - fejezte be, majd letette és visszaadta a telefonom. 

Elmosolyodtam, majd kuncogva öleltem meg Lou-t. 

-   Nem láttam még a kemény éned! - kuncogtam. 

-   Mert nem rendelkezik vele! - vigyorgott Vicky. - Ha kemény lennél, mennél és megvernéd. 

-   Bokszol. - jegyeztem meg halkan mosolyogva. 

-   Jasmine, Te kicsi vagy, aranyos és félős! - nézett le rám Louis. - Mit kerestél Te egy 2 méteres, 120 kilós bokszoló mellett?! - kérdezte értetlenül, mire csak mosolyogva vállat rántottam. 

-   Biztonságban éreztem magam. - vigyorogtam. 

-   Az egyik testőrünkkel nem akarsz összejönni? - kérdezte Niall nevetve. 

-   Erős, meg izmos, meg helyes... - soroltam szégyenélős mosollyal. - És magas és bátor. 

-   Ez sértő! - nézett le rám Louis. 

-   Már bocs, de 170 centi vagy maximum, mondjuk egész izmos, helyes, a magasságodat ne firtassuk tovább és a bátorságod... - húztam el a szám cukkolva Őt. - Nálam bátrabb vagy, de nálam nem nehéz bátrabbnak lenni... De simán elképzelem rólad, hogy ha látsz egy pókot, sikítasz és Dani lakoltatja ki... - vigyorogtam. 

-   Jasmine, Te nagyon gonosz vagy! - nézett rám "mérgesen". 

-   Ja, tudom. - kuncogtam.
-   Ne bántsd! - szólt rá Vicky. - Már megint összetörték a kis szívét!
-   Már nem tudják. - rántottam vállat. - Már mindent kibírok.
-   Nem! - vágta rá Vick. - Nem pasizol!
-   Oké, akkor mutatok valamit! - vigyorogtam Vicky-re.
-   Mit? - kérdezte izgatottan mosolyogva.
-   Nézd! - húztam fel a nadrágom szárát és megmutattam a térdemen heget.
-   Mit csináltak? - kérdezte ijedten.
-   Röviden: valami rudat szereltek bele és amúgy rohadtul fáj! - magyaráztam.
-   És akkor miért nem pihenteted? - kérdezte Liam.
-   Mert járnom muszáj?! - nevettem. - Amúgy van fájdalomcsillapítóm.
-   Jasmine, annyira összetörtnek tűnsz! - nézett rám szomorúan Gin.
-   Hát ja. - rántottam vállat sóhajtva. - De el kéne tolnom a képemet Anyámékhoz.
-   Jasmine, ha elmész, ki tudja mi lesz! - nézett rám sóhajtva Vicky. - Nem akarom, hogy depis legyél!

~két héttel később~

Pedig összehoztam. Depressziós lettem. Csakhogy a 1D házban lettem az. Tudom, hogy majdnem férjhez mentem, de a két hét alatt visszatértek az érzelmeim Louis iránt. És ez rohadt szánalmas! Deborah iszonyú édes, még mindig imádom, bár nagyon ritkán találkoztam vele... Mintha Louis nem akarná, hogy vele legyek.

Éppen a nappaliban ücsörögtem, amikor dobogást hallottam a lépcső felől. Louis érkezett onnan és egy mosolyt küldött felém. Én is elmosolyodtam, de csak halványan.
Louis fájdalommal nézett rám, majd útját a mégis felém fordította.
Megállt pontosan előttem, mire értetlenül néztem rá.
-  Mit akarsz Louis? - kérdeztem értetlenül.
-  Add a kezeid. - mondta, mire felé nyújtottam őket és rögtön megfogta azokat, majd felrántott, így a kezem a háta mögé kerültek.
Nagyon közel voltam hozzá, ami miatt liftezett a gyomrom és a szívem úgy kalapált, mint aki megunta a testemben henyélést és teljesen máshova akar rohanni.
-  Őszintén válaszolj! - nézett a szememben szigorúan, mire még mindig ijedten, hatalmas szemekkel néztem fel rá. - Szeretsz?
Kérdezte, mire dadogni kezdtem.
-  Jasmine! - szólt rám szigorúan. - Szerelmes vagy belém, vagy nem? - kérdezte.
-  Én... nem... - tagadtam halkan.
-  Jasmine Barryl, igazat mondj! Tényleg nem szeretsz?! - nézett a szemembe erősen. - Ne gondolj arra, hogy mi lesz ezután! Ne azon gondolkozz, mi lesz a jövő! Mit tennél, ha tudnád, hogy 5 perced van az életedből? Mit válaszolnál?!
-  Szeretlek. - vágtam rá már magabiztosabban. - Szerelmes vagyok beléd és mindig is az leszek.
Nem hagyott tovább beszélni, egyszerűen közbe vágott.
-  Ennek örülök, mert Én is így érzek. - hadarta, majd hirtelen még közelebb rántott magához és megcsókolt.
Mint aki 5 perce a víz alatt fulladozik és végre oxigént kap, úgy csókoltam Louis-t.
Louis nagyon szorosan húzott magához, mire elmosolyodtam. Elengedte a kezeim, de mivel a lábaimat a kanapéhoz préselte és teljesen hozzám volt nyomódva, lehuppantam a fenekemre, majd elnevettem magam.
-  Ez eléggé rám vall. - nevettem.
-  Remélem Te is úgy véled, hogy összetartozunk! - ült le mellém mosolyogva, majd összefűzte az ujjaink.
-  Mindig is így gondoltam! - bújtam hozzá szorosan mosolyogva...