* Louis szemszöge *
Jasmine megint kilépett az életünkből, csak a lányokkal találkozott azóta, még csak a házunk környékére se keveredett, véletlenül sem.
Éppen egy bulira készülődtünk Dani-val. Páran fellépnek, meg jönnek táncosok is. Vicky kérdezte Jasmine-t, hogy Ő táncol-e, de határozottan kijelentette, hogy nem. Bár igazából már Ő sem tudja, hogy mi lett ezzel a lánnyal. Azt mesélte, hogy nagyon rossz passzban van, aggódik miatta.
Éppen amikor beléptünk elsuhant előttem valaki, akinek rögtön felismertem az illatát: Jasmine. Tudtam, hogy itt lesz, csak valamiért nem akarta, hogy Vicky eljöjjön megnézni. Mostanában fura dolgokat csinál, azt hallottam a lányoktól. Valójában Én is rohadtul aggódom érte.
Rögtön utána pillantottam. Csak annyit láttam, hogy megáll a hatalmas terem sarkában és sírva guggol le.
- Louis, az ott Jasmine! - mutatott rá Dani.
- Tudom. - bólintottam.
- Nem akarsz odamenni hozzá? - nézett rám kérdőn.
- Nem szeretném, hogy rosszul érezd magad! - simogattam meg az arcát mosolyogva.
- Louis, valami nagyon nincs rendben vele. - mutatott rá.
- Nem szeretnék. - néztem a szemébe. - Nem kell vigyáznom rá!
- Te tudod... - sóhajtott.
Hirtelen láttuk ahogy felállt, majd kb. kirohant zokogva.
- Louis, légyszíves! - nézett a szemembe.
- De hát hogyan tudnék segíteni?! - néztem Dani-ra értetlenül.
- Jó, akkor utána megyek Én! - vágta rá, majd megindult, mire követtem.
Éppen amikor beléptünk elsuhant előttem valaki, akinek rögtön felismertem az illatát: Jasmine. Tudtam, hogy itt lesz, csak valamiért nem akarta, hogy Vicky eljöjjön megnézni. Mostanában fura dolgokat csinál, azt hallottam a lányoktól. Valójában Én is rohadtul aggódom érte.
Rögtön utána pillantottam. Csak annyit láttam, hogy megáll a hatalmas terem sarkában és sírva guggol le.
- Louis, az ott Jasmine! - mutatott rá Dani.
- Tudom. - bólintottam.
- Nem akarsz odamenni hozzá? - nézett rám kérdőn.
- Nem szeretném, hogy rosszul érezd magad! - simogattam meg az arcát mosolyogva.
- Louis, valami nagyon nincs rendben vele. - mutatott rá.
- Nem szeretnék. - néztem a szemébe. - Nem kell vigyáznom rá!
- Te tudod... - sóhajtott.
Hirtelen láttuk ahogy felállt, majd kb. kirohant zokogva.
- Louis, légyszíves! - nézett a szemembe.
- De hát hogyan tudnék segíteni?! - néztem Dani-ra értetlenül.
- Jó, akkor utána megyek Én! - vágta rá, majd megindult, mire követtem.
* Jasmine szemszöge *
Zokogva rontottam ki a díszes épületből és közben a fejemben átkoztam az összes férfit a világon. Rohantam volna haza, de semmi erőm nem volt erre. Rá akartam gyújtani, de ahogy elővettem a dobozt, bevágtam a mellettem lévő kukába. Letöröltem a könnyeimet, de nem tudtam összeszedni magam. Egyszerűen már nem ment! Csak fel akartam adni! Nem akartam azt játszani, hogy mindent kibírok, hogy jó nekem egyedül, hogy nem szeretem Louis-t, hogy nincsenek gondjaim. Már nem érdekelt, hogy néznek rám mások. Egyszerűen nem éreztem magam életképesnek.
- Jasmine! - kiabált utánam Danielle, mire megpördültem.
Ő magassarkúban próbált utánam sietni, de elkezdtem lépkedni felé.
- Minden rendben? - kérdezte, mire hevesen ráztam a fejem.
- Nagyon nem! - ráztam a fejem zokogva.
Ő nem szólt, csak megölelt.
Nem tudom, hogy miért, de mindennél jobban esett az ölelése. Tudtam, hogy vele van Louis, de valójában sokkal jobban esett az Ő őszinte ölelése, mint Louis bármelyik hamis gesztusa.
- Mi történt? - kérdezte halkan.
- Megcsaltak. - mondtam halkan. - Többször is.
- Sajnálom. - súgta és a hátamat simogatta.
- Valami nagyon rosszat csinálok. - motyogtam.
- Nem! - vágta rá és a szemembe nézett. - Gyere, hazaviszünk!
- Hogy utána megint meghallgassam, hogy elbasztam. - nevettem el magam keserűen. - Fölösleges.
- Jasmine! - lépett oda Louis. - Légyszíves csak ülj be az autóba! - mutatott rá, mire sóhajtva szót fogadtam.
Csöndben beültem hátra és a könnyeimmel küzdve néztem ki az ablakon. Csöngött a telefonom és ki más lett volna, ha nem sírásom okozója, vagyis Danny, akivel amúgy azt hittem boldogok vagyunk. Már vagy negyvenszer hívott, hogy hol vagyok és hogy magyarázkodni tudjon, de ezt ebben a pillanatban lehúztam az ablakot és idegből kivágtam rajta a telefonom.
- Telefont kell vennem... - motyogtam magamnak.
- Hát sokat segített volna, ha nem hajítod ki az ablakon... - mondta Louis.
- Úgyis számot kellett volna váltanom. - rántottam vállat. - Ez nem normális, egész életemben zaklatna.
Végre megérkeztünk, mire mint akit ágyúból lőttek ki, úgy viharzottam be a magányos házamba, majd lerúgtam a cipőmet és a nappaliba lépve megfogtam egy díszpárnát a kanapéról, majd a falhoz vágtam és megint sírva fakadtam, majd lehuppantam a kanapéra.
- Jas! - ült le mellém Danielle és a hátamat simogatta. - Semmi baj! Egy szemétláda volt, ez már biztos!
Kopogtak és pontosan tudtam, hogy Danny az. Óvatosan felálltam és kinyitottam.
- Cica... - mondta volna, de közbe vágtam.
- Jasmine. - közöltem vele. - Mit akarsz Daniel?
- Téged! - vágta rá és elővette a legaranyosabb arcát, amitől más esetben elolvadnék, de ez nem az volt.
- Ez esetben szia! - vágtam rá.
- Jas, kérlek! - nézett a szemembe és a szemei megbánást tükröztek. - Esküszöm, soha többet nem teszek ilyet!
- Esélyed sem lesz rá, ugyanis semmi esélyed rá, hogy megbocsájtsak. - néztem rá karba tett kézzel.
- Kérlek! - mondta és le akart térdelni, de bevágtam az ajtót.
- Ez határozott volt... - bólintott elismerően rám nézve Louis, mire csak vállat rántottam, majd a konyhába mentem.
Fogtam egy poharat és aztán kinyitottam a szekrényt és pipiskedve akartam levenni a felső polcról a piát, de egy ismerős kéz megelőzött, majd Louis a felső polcról a szekrény tetejére rakta fel, elvette a poharamat és a hűtőből kivett egy jeges teát, majd azt öntötte bele és a kezembe adta.
- Nem éri meg! - rázta a fejét, majd halvány mosoly szökött az arcára és megölelt.
Oké, minden nap bevállalok egy szakítást, vagy egy megcsalást, csak ölelgessen!
Ellépett tőlem, majd a karomat megsimítva lépett ki a konyhából. Csöndben letettem a teát, majd kiléptem a konyhából és az emelet felé siettem.
Kivettem a kontaktlencséimet, majd feltettem a szemüvegemet. A hajamat leengedtem és a szekrényemhez léptem. Kivettem belőle egy melegítőnadrágot, majd valami kényelmes pólóért kutakodtam. Természetesen az első darabok mind Danny pólói voltak, amiket a vállam fölött hajigáltam el, majd megláttam Louis-ét, de mivel éreztem, hogy az ajtóból figyelnek, úgy tettem, mint aki nem ebben parádézott egészen addig, amíg Danny be nem lépett az életembe. Tovább nézelődtem, majd kivettem valamelyik nagy pólómat. Utána ledobtam a zoknimat a földre, majd kiterülve dőltem az ágyamra.
- Nem akarsz átjönni hozzánk? - kérdezte Louis.
Én csak vállat rántottam, majd rájuk pillantottam.
- Megint ott keserítsem a népet? - kérdeztem.
- Tökre örülnek neked! - mosolygott rám Dani.
- Persze... - mondtam hitetlenül.
- Jó, akkor máshogy mondom. - nézett rám Louis. - Ha nem jössz magadtól, erőszakkal viszlek el. - mondta és közben lazán leült mellém.
- Tök kicsik voltunk amikor itt voltál először. - mosolyogtam rá.
"- Ma jön a One Direction. - mosolygott anya.
- A mi? - néztem rá nagy szemekkel.
- Banda! - nevetett.
- Ja, oké! - mosolyogtam.
Fél órán keresztül készülődtünk, majd csöngettek.
- Kinyitom! - mondta anya és kiszaladt.
Én, még mindig a tortát próbáltam díszíteni, hatalmas kínok között.
- Utálom az N betűt! - mérgelődtem, de végül sikerült felrajzolnom a nyamvadt betűt.
- Kell segítség? - kérdezte anya nevetve.
- Nyugalom kell! - mondtam mérgesen, majd ledobtam a kötényt, ami rajtam volt.
Megnéztem a hajam a telefonomban, majd kimentem a vendégeinkhez. Ciki, de nem igazán ismerem a bandát. A tagokat felismerem, meg néhány dalt.
- Sziasztok! - mosolyogtam. - Jasmine vagyok! - mosolyogtam és végignéztem rajtuk.
Igazi tökéletes, helyes fiúbanda kinézet.
- Szia! - mosolyogtak, majd sorban megöleltek.
- Szeresd az N betűket! - mondta Niall nevetve.
- Pontosan a neved miatt nem szeretem! - mondtam mosolyogva.
- Mit tettem?! - kérdezte ijedt, de vicces arccal.
- Te semmit, a tortadíszítőt kell meggyilkolnom! - nevettem.
- Annyira ügyes vagy! - forgatta a szemét anya.
- És sikerült elmondanom egy meglepetést! - csaptam homlokon magam.
- De a Cassienek nem mondtad el, ugye? - kérdezte nevetve Harry.
- Ennyire nem vagyok sötét, de azért köszi! - vigyorogtam.
- Mit csináltál a zokniddal? - kérdezte anya.
- Semmit! - néztem a lábamra.
- A talpadat nézd meg! - nevetett anyu.
Felhúztam a lábam a fenekemhez, majd megnéztem. Egy kis krém volt a talpamon a tortából.
- Ezt hogy?! - kérdeztem és levettem a zoknim.
- Neked bármi sikerül! - nevetett anya.
Ekkor csöngettek.
- Várjatok! - mutattam a fiúkra.
Kimentem az ajtóhoz, majd behúztam a húgom és a kezem a szemére tettem, majd behúztam a fiúk elé.
- Mit tippelsz, mi lesz most? - kérdeztem izgatottan.
- Nem tudom, gondolom elengedsz! - mondta.
- Nem, meglepetés! - vigyorogtam. - Tehát, mi az?! Általában üvölt a szobádban... - mondtam volna, de Cassie közbeszólt.
- Te! - vágta rá.
- Nem, de nem fejezetem be! Általában üvölt a szobádban, akkor is, ha alszom... - mondtam, de megint közbeszólt.
- Én! - vágta rá nevetve.
- Cassie, befejezhetem?! - kérdeztem mérgesen.
- Halljuk! - mondta.
- Tökéletes a kinézete, folyton vigyorog, vicces, őrült. - mondtam.
- Még mindig magamra gondolok! - nevetett.
- Őrült az vagy! - nevettem. - Tehát, nem te vagy! 10 lába van. - mondtam.
- Ilyen állat nincs!
- Cassie, nem állat! Feladom, háromra nyisd ki a szemed! - mondtam mosolyogva.
- Három! - mondta, majd ellökte a kezem.
Mellé álltam, majd néztem a reakcióját. Teljesen ledöbbent, a szája elé kapta a kezét, majd sikított. Sírni kezdett, majd odaszaladt az öt fiúhoz és megölelték egymást. Én mosolyogtam, majd leguggoltam.
- Te voltál?! - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Hát, lehet! - néztem rá ártatlanul.
Hozzám rohant, majd a nyakamba ugrott.
- Na, ne engem ölelgess! - nevettem, majd elengedett.
- Úr isten, köszönöm! - vigyorgott a fiúkra."
- Emlékszem. - nézett le rám mosolyogva. - Utáltad az N betűt. - mondta, mire kuncogtam.
- Cassie olyan pimasz volt. - kuncogtam.
- Mint a nővére! - mosolygott rám.
- Jaj, tök jó volt még akkor! - sóhajtottam. - A legnagyobb problémám az volt, hogy Cassie 1D maratont tartott minden fél órában. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy mindig azt emlegette, hogy Ő azt szeretné, ha valamelyik bandatag lenne a barátom és az annyira jó lenne és akkor nagyon boldog lenne!
És akkor Ő sose tartana többet 1D maratont, mire kuncogtam.
- Mi jutott eszedbe? - mosolygott rám Louis.
- Á, nem fontos... - mondtam kuncogva, majd az arcomat a takarómba fúrva nevettem.
- Jasmine! - csikizett meg szórakozottan.
- Jó, elmondom! - fordultam felé mosolyogva. - Azt mondta mindig, hogy... - mondtam volna, de eszembe jutott, hogy ezt hogyan magyarázta mindig. - Várjál, szemléltetem! - mondtam nevetve, majd felálltam, felkapcsoltam a lámpát, majd felugrottam az ágyamra és ott állva kezdtem el játszani a húgomat. - "Most képzeld el Jasmine, milyen lenne, ha egy 1D barátnő lehetnél! - idéztem és közben a kezeimmel mutogattam ahogy Ő csinálta. - Tök híres lennél és Te lennél a legmenőbb a földön és mindenki azt akarná, hogy Te táncolj a videóklippjében és híres csajok lennének a legjobb barátnőid és imádnának a rajongók!" - idéztem. - Erre Én mindig azt válaszoltam: - mondtam mosolyogva lelkesen, majd a fenekemre huppantam az ágyon és becsapódtam a babzsákfotelembe. - "Cassie, állj már le!" - játszottam az unott hangomat. - Aztán Ő megdobott egy párnával, majd csikizni kezdtem és cikizni, hogy Ő az egyik poszterével fog összeházasodni és ebből álltak a délutánjaink. - nevettem a kezeimet a hasamra téve. - Ja és összetörtük a szemüvegem. - nevettem.
- Érdekes lehetett! - nevetett Louis.
- De azért ha meghalok majd szépen az orra alá dörgölöm, hogy jobb nővére nem is lehetett volna, ugyanis megcsinálta! - bólogattam vigyorogva. - Jó, azért akár hogy is nézzük, Cassie jó arc volt. - bólogattam mosolyogva.
Azt már nem mondtam ki hangosan, hogy bizony a nővére még egyszer meg fogja, ugyanis Én nekem kell ez a Louis Tomlinson!
- Azért már jobb kedved van! - mosolygott rám Dani.
- Igen. - vágtam rá mosolyogva. - Vicky! - jutott eszembe, majd a telefonomért akartam nyúlni. - Ja igen, telefont kell vennem... - bólintottam, mire Louis elnevette magát és odaadta az övét.
Gyorsan hívtam Vicky-t.
- Mit akarsz tőlem Louis? - sóhajtott, mire elnevettem magam.
- Mit morogsz Vick? - nevettem.
- Jasmine! - kiabálta vidáman. - Telefont loptál?
- Nem. Miért loptam volna? - kérdeztem értetlenül.
- Mit tudom Én, talán abban reménykedsz, hogy vannak rajta meztelen képek. - mondta, mire megforgattam a szemem.
- Még mindig hülye vagy. - nevettem el magam.
- Ch, olyan kedves vagy velem! Alig hívsz fel, meg se látogatsz és ezt érdemlem?! - horkantotta.
- Már bocs, de Te is fel tudnál hívni és Te is meglátogathatnál! - mondtam a szememet forgatva.
- Otthon vagy? - kérdezte.
- Igen Vick, miért, átjössz? - kérdeztem és elmosolyodtam.
- Átmegyek. - mondta, majd kinyomott.
- Vicky-t meg kell tanítani köszönni... - nevettem, majd visszaadtam Louis-nak a telefonját. - Amúgy miért nem mentek vissza arra a bulira? - kérdeztem.
- Nem hagyunk itt! - mosolygott Danielle, majd leült Louis mellé.
- Aranyosak vagytok, de megleszek. - mosolyogtam.
Kb. 5 perc beszélgetés után nyílt az ajtóm és egy őrült szőke nyitott be.
- Sziasztok! - vigyorgott, majd odaszaladt hozzám és az ölembe huppanva ölelt meg. - Utállak Jasmine, elhanyagolsz! - mondta, miközben magához szorított.
Én csak nevetve öleltem magamhoz.
- Megcsaltak. - meséltem neki.
- Megverted? - kérdezte, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Te? - fordult Louis felé.
- Vicky, nem verekedtünk! - nevetett Louis.
- Hát Ti nem tudtok szakítani! - legyintett.
- Vicky, nem akarlak elszomorítani, de ha nem szállsz le rólam két másodpercen belül, biztos lehetsz benne, hogy lelöklek! - mondtam.
- Na jól van, tudod ki jöjjön ide! - nézett rá mérgesen, majd lehuppant a földre.
- Ezeket nem rég találtam! - adtam a kezébe pár képet, amin hülyéskedünk.
- Jaj, milyen kicsik voltunk! - vigyorgott rám. - Már akkor is szép vaksi voltál! Kis pápaszemes!
- Úgy szeretlek Victoria! - vágtam hozzá egy párnát.
- Hol van az a lány, akit megcsaltak? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Vicky, hiányzott a hülye fejed! - vigyorogtam rá.
- Gondoltam! - vigyorgott, majd eszébe jutott valami. - Tudod mit akarok?
- Mit akarsz Vick? - sóhajtottam mosolyogva.
- Menni a Forma 1-re. - nézett rám mosolyogva, teljesen izgatottan.
- Ez hogy jött? - kérdeztem,
- Hát úgy, hogy valamelyik nap láttam valami idióta ismétlést és voltak benne híres emberek és gondoltam elmegyek hogy benne legyek! - magyarázta.
- Nem kéne ahhoz híresnek lenned? - néztem rá értetlenül.
- Nem, elég ha elviszek egy hírességet és akkor majd mellé ülök! - magyarázta.
- És ezért hívsz engem? - néztem rá értetlenül. - Mert sosem voltam híres, csak annyira mint Te és már annyira sem!
- Nem téged, hanem valaki más is jön. - rántott vállat.
- Én ezt tökéletesen megértem, de miért nem mész el Niall-lel kettesben? - kérdeztem. - Tudod olyan kis romantikusan!
- Hagyjál már, hát nem vagyunk összenőve! Mindennap Őt látom, már fejből elmondom, hány szál szemöldöke van! - mondta, mire elnevettem magam.
- De miért engem keresel meg az ilyen ötleteiddel? - sóhajtottam.
- Mert Te különben itt poshadsz! - mutatott rám.
- Jaj Vicky, miért nem viszed Ginger-t? - kérdeztem.
- Mert akkor meg úgy se jutnék el a versenyre, csak az első plázáig. - magyarázta.
- Jó, melyik országba akarsz menni? - sóhajtottam.
- Monte Carlo. - vigyorgott.
- Victoria, egyem a lelked, szerinted Te normális vagy?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Nem ingyen élek! Telefont kell vennem.
- De gyere már velem! - nyafogott.
- Vicky, akadj le rólam! - néztem rá sóhajtva. - Egy sarkot nem megyek!
Hirtelen nyílt a szobám ajtaja és Danny lépett be.
- Ha nem lépsz le azonnal, rád hívom a rendőrséget! - mutattam rá mérgesen.
- Jas, hallgass meg! - kérte.
- Danny, hagyjál engem békén! - mondtam, majd felálltam és elkezdtem kifelé tolni. - Ha nem mész el, megígérem, hogy rád hívom a rendőröket, ugyanis ez zaklatás! - mondtam, majd sikerült kilöknöm az ajtót, amit utána bevágtam és kulcsra zártam. - Victoria, a világ végére is elmegyek veled! - kiabáltam fel, mire a nevetését hallottam.
Elmosolyodtam, majd felszaladtam. Rögtön be a szobámba, majd Vicky büszkén bólogatott.
- Na így kell szakítani! - bólogatott vigyorogva.
- Akkor mi szarul szakítottunk?! - kérdezte tőle felhúzott szemöldökkel Louis vigyorogva.
Én közben felugrottam az ágyamra és elterültem rajta.
- Titeket bírlak, nem tudom melyikőtök mellett álltam volna, ha valami ilyesmi lett volna. - magyarázta, mire először egy párnát vágtam hozzá, majd még négyet.
- Mi az, hogy nem tudtad volna?! - mondta felháborodva, de mosolyogva. - Bírsz?! Tudod ki megy veled!
- Ne hisztizz már! - dőlt az ágyamra, majd oldalról átölelt.
- Elmegyek veled, de csak ha egy szobában leszünk ketten és jön mindenki! - mosolyogtam.
- Kiket értesz a mindenki alatt? - kérdezte Danielle mosolyogva.
- Többet közt titeket. - mosolyogtam rá, majd Louis-ra.
- És Niall-t hogy veszem rá, hogy veled legyek egy szobában? - sóhajtott Vicky.
- Mit tudom Én! - rántottam vállat. - Mondd meg, hogy megjött.
- Mikor fejlesztetted ki ezt a módszert? - nevetett Vick.
- Gin segített. - nevettem. - Most miért, akkor úgy is békén hagy!
- Ez mennyire jó! - bólogatott vigyorogva Dani.
- Néha azért jó ha hallgatunk Ginger-re. - bólogattam vigyorogva.
- Jas, elkérhetem a szemüveged? - kérdezte Vicky.
- Minek? - kérdeztem, miközben odaadtam neki.
- Nem tudom, csak olyan jó nélküle látni. - rántott vállat, majd elnevette magát.
- Ennek örülök, legalább egyikőnk lát nélküle. - vigyorogtam, mire nevetve visszatette a fejemre.
Én nevetve igazítottam meg.
- Hogy van a lányod? - néztem Lou-ra mosolyogva.
- Nagyon rossz. - sóhajtott, mire elnevettem magam.
- Az apjára ütött! - nevettem. - De elhozod?
- Most éppen Briana-nál van. - nézett rám.
- Tudom. - rántottam vállat.
- Honnan? - kérdezte értetlenül.
- Szoktam vele beszélni. Még régen Los Angeles-ben meglátogatott és igazából tök aranyos lány, meg minden. - rántottam vállat.
- Ti beszélgettetek a hátam mögött? - kérdezte döbbenten és a harag szikrája csillogott a szemében.
- Igen Louis, mert Én megbeszéltem vele valamit. - sóhajtottam.
- Mit?! - kérdezte és felpattant mellőlem az ágyról mérgesen.
- Megkért, hogy segítsek neked és figyeljek Deborah-ra. - magyarázta nyugodtan.
A nyugodtságommal még jobban felidegesítettem.
- Jasmine, Te a hátam mögött beszélgetsz a gyerekem anyjával és megkért, hogy figyelj rá, a tudtommal nélkül?! - kiabált.
- Louis, kérlek nyugodj meg! - ültem fel.
- Nem nyugszom! - mondtam már kiabálva. - Azt hiszed nem tudok gondoskodni a lányomról egyedül?!
- Sose mondtam ezt Louis! - sóhajtottam. - Akkor kért meg rá, amikor veletek járkáltam a turnén és egyszerűen örült neki, hogy segítek neked.
- Mondd, nem lehetett volna ezt az arcomba mondani?! - kiabált. - Sajnáltatod magad, hogy mennyire rossz, miközben hazudozol a barátaidnak is és a családodnak is! Más 20-as éveiben járó emberek is el tudják tartani magukat, tudnak dolgozni és velük is szakítanak!
- Más 24 éves apuka is él a földön! - vágtam rá nyugodtan. - Senki nem mondta, hogy ne sajnáltasd magad, csak csöndben segítettünk. De tudod mit?! Igazából nem érdekel mit gondolsz erről! Azzal beszélgetek akivel kedvem van. - rántottam vállat.
- Tök kicsik voltunk amikor itt voltál először. - mosolyogtam rá.
"- Ma jön a One Direction. - mosolygott anya.
- A mi? - néztem rá nagy szemekkel.
- Banda! - nevetett.
- Ja, oké! - mosolyogtam.
Fél órán keresztül készülődtünk, majd csöngettek.
- Kinyitom! - mondta anya és kiszaladt.
Én, még mindig a tortát próbáltam díszíteni, hatalmas kínok között.
- Utálom az N betűt! - mérgelődtem, de végül sikerült felrajzolnom a nyamvadt betűt.
- Kell segítség? - kérdezte anya nevetve.
- Nyugalom kell! - mondtam mérgesen, majd ledobtam a kötényt, ami rajtam volt.
Megnéztem a hajam a telefonomban, majd kimentem a vendégeinkhez. Ciki, de nem igazán ismerem a bandát. A tagokat felismerem, meg néhány dalt.
- Sziasztok! - mosolyogtam. - Jasmine vagyok! - mosolyogtam és végignéztem rajtuk.
Igazi tökéletes, helyes fiúbanda kinézet.
- Szia! - mosolyogtak, majd sorban megöleltek.
- Szeresd az N betűket! - mondta Niall nevetve.
- Pontosan a neved miatt nem szeretem! - mondtam mosolyogva.
- Mit tettem?! - kérdezte ijedt, de vicces arccal.
- Te semmit, a tortadíszítőt kell meggyilkolnom! - nevettem.
- Annyira ügyes vagy! - forgatta a szemét anya.
- És sikerült elmondanom egy meglepetést! - csaptam homlokon magam.
- De a Cassienek nem mondtad el, ugye? - kérdezte nevetve Harry.
- Ennyire nem vagyok sötét, de azért köszi! - vigyorogtam.
- Mit csináltál a zokniddal? - kérdezte anya.
- Semmit! - néztem a lábamra.
- A talpadat nézd meg! - nevetett anyu.
Felhúztam a lábam a fenekemhez, majd megnéztem. Egy kis krém volt a talpamon a tortából.- Ezt hogy?! - kérdeztem és levettem a zoknim.
- Neked bármi sikerül! - nevetett anya.
Ekkor csöngettek.
- Várjatok! - mutattam a fiúkra.
Kimentem az ajtóhoz, majd behúztam a húgom és a kezem a szemére tettem, majd behúztam a fiúk elé.
- Mit tippelsz, mi lesz most? - kérdeztem izgatottan.
- Nem tudom, gondolom elengedsz! - mondta.
- Nem, meglepetés! - vigyorogtam. - Tehát, mi az?! Általában üvölt a szobádban... - mondtam volna, de Cassie közbeszólt.
- Te! - vágta rá.
- Nem, de nem fejezetem be! Általában üvölt a szobádban, akkor is, ha alszom... - mondtam, de megint közbeszólt.
- Én! - vágta rá nevetve.
- Cassie, befejezhetem?! - kérdeztem mérgesen.
- Halljuk! - mondta.
- Tökéletes a kinézete, folyton vigyorog, vicces, őrült. - mondtam.
- Még mindig magamra gondolok! - nevetett.
- Őrült az vagy! - nevettem. - Tehát, nem te vagy! 10 lába van. - mondtam.
- Ilyen állat nincs!
- Cassie, nem állat! Feladom, háromra nyisd ki a szemed! - mondtam mosolyogva.
- Három! - mondta, majd ellökte a kezem.
Mellé álltam, majd néztem a reakcióját. Teljesen ledöbbent, a szája elé kapta a kezét, majd sikított. Sírni kezdett, majd odaszaladt az öt fiúhoz és megölelték egymást. Én mosolyogtam, majd leguggoltam.
- Te voltál?! - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Hát, lehet! - néztem rá ártatlanul.
Hozzám rohant, majd a nyakamba ugrott.
- Na, ne engem ölelgess! - nevettem, majd elengedett.
- Úr isten, köszönöm! - vigyorgott a fiúkra."
- Emlékszem. - nézett le rám mosolyogva. - Utáltad az N betűt. - mondta, mire kuncogtam.
- Cassie olyan pimasz volt. - kuncogtam.
- Mint a nővére! - mosolygott rám.
- Jaj, tök jó volt még akkor! - sóhajtottam. - A legnagyobb problémám az volt, hogy Cassie 1D maratont tartott minden fél órában. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy mindig azt emlegette, hogy Ő azt szeretné, ha valamelyik bandatag lenne a barátom és az annyira jó lenne és akkor nagyon boldog lenne!
És akkor Ő sose tartana többet 1D maratont, mire kuncogtam.
- Mi jutott eszedbe? - mosolygott rám Louis.
- Á, nem fontos... - mondtam kuncogva, majd az arcomat a takarómba fúrva nevettem.
- Jasmine! - csikizett meg szórakozottan.
- Jó, elmondom! - fordultam felé mosolyogva. - Azt mondta mindig, hogy... - mondtam volna, de eszembe jutott, hogy ezt hogyan magyarázta mindig. - Várjál, szemléltetem! - mondtam nevetve, majd felálltam, felkapcsoltam a lámpát, majd felugrottam az ágyamra és ott állva kezdtem el játszani a húgomat. - "Most képzeld el Jasmine, milyen lenne, ha egy 1D barátnő lehetnél! - idéztem és közben a kezeimmel mutogattam ahogy Ő csinálta. - Tök híres lennél és Te lennél a legmenőbb a földön és mindenki azt akarná, hogy Te táncolj a videóklippjében és híres csajok lennének a legjobb barátnőid és imádnának a rajongók!" - idéztem. - Erre Én mindig azt válaszoltam: - mondtam mosolyogva lelkesen, majd a fenekemre huppantam az ágyon és becsapódtam a babzsákfotelembe. - "Cassie, állj már le!" - játszottam az unott hangomat. - Aztán Ő megdobott egy párnával, majd csikizni kezdtem és cikizni, hogy Ő az egyik poszterével fog összeházasodni és ebből álltak a délutánjaink. - nevettem a kezeimet a hasamra téve. - Ja és összetörtük a szemüvegem. - nevettem.
- Érdekes lehetett! - nevetett Louis.
- De azért ha meghalok majd szépen az orra alá dörgölöm, hogy jobb nővére nem is lehetett volna, ugyanis megcsinálta! - bólogattam vigyorogva. - Jó, azért akár hogy is nézzük, Cassie jó arc volt. - bólogattam mosolyogva.
Azt már nem mondtam ki hangosan, hogy bizony a nővére még egyszer meg fogja, ugyanis Én nekem kell ez a Louis Tomlinson!
- Azért már jobb kedved van! - mosolygott rám Dani.
- Igen. - vágtam rá mosolyogva. - Vicky! - jutott eszembe, majd a telefonomért akartam nyúlni. - Ja igen, telefont kell vennem... - bólintottam, mire Louis elnevette magát és odaadta az övét.
Gyorsan hívtam Vicky-t.
- Mit akarsz tőlem Louis? - sóhajtott, mire elnevettem magam.
- Mit morogsz Vick? - nevettem.
- Jasmine! - kiabálta vidáman. - Telefont loptál?
- Nem. Miért loptam volna? - kérdeztem értetlenül.
- Mit tudom Én, talán abban reménykedsz, hogy vannak rajta meztelen képek. - mondta, mire megforgattam a szemem.
- Még mindig hülye vagy. - nevettem el magam.
- Ch, olyan kedves vagy velem! Alig hívsz fel, meg se látogatsz és ezt érdemlem?! - horkantotta.
- Már bocs, de Te is fel tudnál hívni és Te is meglátogathatnál! - mondtam a szememet forgatva.
- Otthon vagy? - kérdezte.
- Igen Vick, miért, átjössz? - kérdeztem és elmosolyodtam.
- Átmegyek. - mondta, majd kinyomott.
- Vicky-t meg kell tanítani köszönni... - nevettem, majd visszaadtam Louis-nak a telefonját. - Amúgy miért nem mentek vissza arra a bulira? - kérdeztem.
- Nem hagyunk itt! - mosolygott Danielle, majd leült Louis mellé.
- Aranyosak vagytok, de megleszek. - mosolyogtam.
Kb. 5 perc beszélgetés után nyílt az ajtóm és egy őrült szőke nyitott be.
- Sziasztok! - vigyorgott, majd odaszaladt hozzám és az ölembe huppanva ölelt meg. - Utállak Jasmine, elhanyagolsz! - mondta, miközben magához szorított.
Én csak nevetve öleltem magamhoz.
- Megcsaltak. - meséltem neki.
- Megverted? - kérdezte, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Te? - fordult Louis felé.
- Vicky, nem verekedtünk! - nevetett Louis.
- Hát Ti nem tudtok szakítani! - legyintett.
- Vicky, nem akarlak elszomorítani, de ha nem szállsz le rólam két másodpercen belül, biztos lehetsz benne, hogy lelöklek! - mondtam.
- Na jól van, tudod ki jöjjön ide! - nézett rá mérgesen, majd lehuppant a földre.
- Ezeket nem rég találtam! - adtam a kezébe pár képet, amin hülyéskedünk.
- Jaj, milyen kicsik voltunk! - vigyorgott rám. - Már akkor is szép vaksi voltál! Kis pápaszemes!
- Úgy szeretlek Victoria! - vágtam hozzá egy párnát.
- Hol van az a lány, akit megcsaltak? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Vicky, hiányzott a hülye fejed! - vigyorogtam rá.
- Gondoltam! - vigyorgott, majd eszébe jutott valami. - Tudod mit akarok?
- Mit akarsz Vick? - sóhajtottam mosolyogva.
- Menni a Forma 1-re. - nézett rám mosolyogva, teljesen izgatottan.
- Ez hogy jött? - kérdeztem,
- Hát úgy, hogy valamelyik nap láttam valami idióta ismétlést és voltak benne híres emberek és gondoltam elmegyek hogy benne legyek! - magyarázta.
- Nem kéne ahhoz híresnek lenned? - néztem rá értetlenül.
- Nem, elég ha elviszek egy hírességet és akkor majd mellé ülök! - magyarázta.
- És ezért hívsz engem? - néztem rá értetlenül. - Mert sosem voltam híres, csak annyira mint Te és már annyira sem!
- Nem téged, hanem valaki más is jön. - rántott vállat.
- Én ezt tökéletesen megértem, de miért nem mész el Niall-lel kettesben? - kérdeztem. - Tudod olyan kis romantikusan!
- Hagyjál már, hát nem vagyunk összenőve! Mindennap Őt látom, már fejből elmondom, hány szál szemöldöke van! - mondta, mire elnevettem magam.
- De miért engem keresel meg az ilyen ötleteiddel? - sóhajtottam.
- Mert Te különben itt poshadsz! - mutatott rám.
- Jaj Vicky, miért nem viszed Ginger-t? - kérdeztem.
- Mert akkor meg úgy se jutnék el a versenyre, csak az első plázáig. - magyarázta.
- Jó, melyik országba akarsz menni? - sóhajtottam.
- Monte Carlo. - vigyorgott.
- Victoria, egyem a lelked, szerinted Te normális vagy?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Nem ingyen élek! Telefont kell vennem.
- De gyere már velem! - nyafogott.
- Vicky, akadj le rólam! - néztem rá sóhajtva. - Egy sarkot nem megyek!
Hirtelen nyílt a szobám ajtaja és Danny lépett be.
- Ha nem lépsz le azonnal, rád hívom a rendőrséget! - mutattam rá mérgesen.
- Jas, hallgass meg! - kérte.
- Danny, hagyjál engem békén! - mondtam, majd felálltam és elkezdtem kifelé tolni. - Ha nem mész el, megígérem, hogy rád hívom a rendőröket, ugyanis ez zaklatás! - mondtam, majd sikerült kilöknöm az ajtót, amit utána bevágtam és kulcsra zártam. - Victoria, a világ végére is elmegyek veled! - kiabáltam fel, mire a nevetését hallottam.
Elmosolyodtam, majd felszaladtam. Rögtön be a szobámba, majd Vicky büszkén bólogatott.
- Na így kell szakítani! - bólogatott vigyorogva.
- Akkor mi szarul szakítottunk?! - kérdezte tőle felhúzott szemöldökkel Louis vigyorogva.
Én közben felugrottam az ágyamra és elterültem rajta.
- Titeket bírlak, nem tudom melyikőtök mellett álltam volna, ha valami ilyesmi lett volna. - magyarázta, mire először egy párnát vágtam hozzá, majd még négyet.
- Mi az, hogy nem tudtad volna?! - mondta felháborodva, de mosolyogva. - Bírsz?! Tudod ki megy veled!
- Ne hisztizz már! - dőlt az ágyamra, majd oldalról átölelt.
- Elmegyek veled, de csak ha egy szobában leszünk ketten és jön mindenki! - mosolyogtam.
- Kiket értesz a mindenki alatt? - kérdezte Danielle mosolyogva.
- Többet közt titeket. - mosolyogtam rá, majd Louis-ra.
- És Niall-t hogy veszem rá, hogy veled legyek egy szobában? - sóhajtott Vicky.
- Mit tudom Én! - rántottam vállat. - Mondd meg, hogy megjött.
- Mikor fejlesztetted ki ezt a módszert? - nevetett Vick.
- Gin segített. - nevettem. - Most miért, akkor úgy is békén hagy!
- Ez mennyire jó! - bólogatott vigyorogva Dani.
- Néha azért jó ha hallgatunk Ginger-re. - bólogattam vigyorogva.
- Jas, elkérhetem a szemüveged? - kérdezte Vicky.
- Minek? - kérdeztem, miközben odaadtam neki.
- Nem tudom, csak olyan jó nélküle látni. - rántott vállat, majd elnevette magát.
- Ennek örülök, legalább egyikőnk lát nélküle. - vigyorogtam, mire nevetve visszatette a fejemre.
Én nevetve igazítottam meg.
- Hogy van a lányod? - néztem Lou-ra mosolyogva.
- Nagyon rossz. - sóhajtott, mire elnevettem magam.
- Az apjára ütött! - nevettem. - De elhozod?
- Most éppen Briana-nál van. - nézett rám.
- Tudom. - rántottam vállat.
- Honnan? - kérdezte értetlenül.
- Szoktam vele beszélni. Még régen Los Angeles-ben meglátogatott és igazából tök aranyos lány, meg minden. - rántottam vállat.
- Ti beszélgettetek a hátam mögött? - kérdezte döbbenten és a harag szikrája csillogott a szemében.
- Igen Louis, mert Én megbeszéltem vele valamit. - sóhajtottam.
- Mit?! - kérdezte és felpattant mellőlem az ágyról mérgesen.
- Megkért, hogy segítsek neked és figyeljek Deborah-ra. - magyarázta nyugodtan.
A nyugodtságommal még jobban felidegesítettem.
- Jasmine, Te a hátam mögött beszélgetsz a gyerekem anyjával és megkért, hogy figyelj rá, a tudtommal nélkül?! - kiabált.
- Louis, kérlek nyugodj meg! - ültem fel.
- Nem nyugszom! - mondtam már kiabálva. - Azt hiszed nem tudok gondoskodni a lányomról egyedül?!
- Sose mondtam ezt Louis! - sóhajtottam. - Akkor kért meg rá, amikor veletek járkáltam a turnén és egyszerűen örült neki, hogy segítek neked.
- Mondd, nem lehetett volna ezt az arcomba mondani?! - kiabált. - Sajnáltatod magad, hogy mennyire rossz, miközben hazudozol a barátaidnak is és a családodnak is! Más 20-as éveiben járó emberek is el tudják tartani magukat, tudnak dolgozni és velük is szakítanak!
- Más 24 éves apuka is él a földön! - vágtam rá nyugodtan. - Senki nem mondta, hogy ne sajnáltasd magad, csak csöndben segítettünk. De tudod mit?! Igazából nem érdekel mit gondolsz erről! Azzal beszélgetek akivel kedvem van. - rántottam vállat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése