- Jó reggelt! - ugrott mellém Liam.
- Jobbat. - morogtam.
- Mi van veled! - kérdezte mosolyogva. - Még, ha bántanak is, ha minden rendben, a nap további részében mosolygós vagy! - mondta és ujjaival mosolyra húzta a számat.
Én elmosolyodtam rajta.
- 3 órája ülök egyedül és nézem a hangulat romboló filmeket! - mondtam. - Annyira nem élvezetes. - magyaráztam.
- Felkelthettél volna. - mondta.
- Eszemben sem volt! Azért, mert Én végigaludtam a tegnapi napot, nem verlek fel! - mondtam a fejemet rázva.
- Mivel lehetne felvidítani? - kérdezte és megölelt.
- Nem tudom... nagyon semmivel. - rántottam vállat.
- De úgy látom, nem csak az unatkozás a baj! Van valami! - mondta és tekintetét az enyémbe fúrta.
Liam a lelkembe látott.
- Mondhatok egy titkot? - kérdeztem, mire mosolyogva bólintott. - Szeretem. - mondtam nagyon halkan, kicsit félve, mert magam sem akartam hallani.
- Jasmine. - húzott magához szorosan.
Én az arcom a mellkasába fúrtam és csak szipogtam. Liam tudta kiről van szó.
- Ugyanakkor meg utálom. - mondtam halkan.
- Nem Őt utálod, csak azt, akinek Eleanor beállítja. - mondta, mire bólintottam.
- Lehet. - bólintottam. - De csak szórakozott velem, érted? Mikor a legérzékenyebb voltam! - mondtam neki és már kitört belőlem a sírás és, csak erősödött.
- Tudom. - simogatta a fejem. - Nem fog bántani többet, ígérem. - suttogta.
- Mi a baj Jas? - kérdezte egy ismerős hang, amit ezer körül is felismernék, mire Liamet szorosabban ölelve fúrtam mellkasába az arcom és már szinte remegtem.
- Jasmine, semmi baj! - ölelt magához Payno. - Minden oké lesz, ígérem! - simogatta a hátam.
- Egy hülye bőgős liba vagyok. - nyöszörögtem.
- Nem igaz! Érzékeny vagy, ami aranyos és teljesen normális! - simogatta a hajam.
- Hidd el, hogy régen nem voltam ilyen! Régen hülyeségekért nem sírtam! - bizonygattam.
- De ez nem hülyeség! Ez mindenkinek szarul esne! - mosolygott rám.
- Bunkónak lenni jó? - kérdezte végső elkeseredésemben Liamet.
- Nem, de hidd el, hogy teljesen más lesz! - puszilta meg az arcom.
- Megyek összeszedem magam. - töröltem le a könnyeim.
- Úgy van, erős csaj vagy! - mosolygott rám, mire felálltam és mosolyogva befeszítettem izmaimat, amik úgy őszintén szólva... nincsenek.
- Miről van szó? - értetlenkedett Lou.
- Nem lényeges. - mondtam, majd nyílt a bejárati ajtó.
- Érzékeny lelkű legjobb barátnőm! - ölelt magához szorosan Vicky.
- Annyira látszik, hogy sírtam? - kérdeztem.
- Ne tőlem kérdezd, Én simán észreveszem rajtad, ha helyre rakod magad, akkor is. - mosolygott.
- Oké. - bólintottam.
- Nem jössz hülyülni? - kérdezte mosolyogva.
- Hova? - kérdeztem.
- Csak a színház terembe. Gyűjtöttem zenéket, amikre hülyéskedhetünk! - nevetett.
- Bocsi, de most nincs hozzá hangulatom. - mondtam.
- Semmi baj babám! - ölelt magához. - Viszont akkor lépek, mert dolgom van! - puszilta meg az arcom, majd elszaladt.
Én elnevettem magam, majd lecsapódtam a kanapéra.
- Szegény lány, mindig ilyen marad! - ráztam a fejem.
- Mégis milyen? - kérdezte Liam.
- Bolond, vidám és a legrosszabb vigasztaló! - nevettem.
- Ezért lépett le? - kérdezte Louis.
- Aha. - mosolyodtam el. - Inkább az üvöltős fajta. - magyaráztam.
- Tapasztaltam. - bólintott Louis.
- Soha nem volt jó abban, hogy nyugtasson. - gondoltam vissza. - Viszont jó vele beszélgetni. - bólogattam.
- Az fontos. - mosolygott rám Liam.
- Igen, csak néha hiányzik valaki, aki olyan, mint Cassie volt... - gondolkoztam el, de már könnyeztem.
- Tudjuk! - ölelt meg Payno.
- Mindig tudta, mit mondjon nekem. - mosolyogtam. - Megyek és összeszedem magam! - mondtam és elindultam fel az emeletre.
El kell felejtenem Louist! Egy házban lakom vele, de csak barátok lehetünk és ezt el kell fogadnom! Csak ugyanakkor meg ott van az a bölcsesség ami Cassie halála óta, szinte mindennap a szemem előtt lebeg. Cassie mondta, ahányszor csak sírt. " Csak egyszer élsz!" Igen, ez talán a világ legokosabb mondata lett azóta. Akkor nem értettem mit akar ezzel, hiszen rövid, nem konkrét és sose mondta el mire érti. De mostanra megértettem. Most már pont azt találom benne szépnek, ami miatt akkor nem szerettem és nem is értettem. Rövid, egyszerű és mégis mély gondolatokat fejez ki; nem konkrét, mert szinte minden döntésedkor az életben elmondhatod; az is gyönyörű benne, hogy nem mondta el mire érti, mert így megérthettem. Rájöttem, hogy ezzel azt mondta, hogy úgy döntsek mindenben, ahogy az nekem jó, hiszen bármelyik nap véget vethet az életemnek bármi, bárki. Az eszem azt mondja, hagyjam élni Louist, a szívem, hogy valljam be neki! Talán pont ez a baj! Hogy a szívem mindig bezavar!
Sajnos ezek között a gondolatok között megint sírva fakadtam. Ekkor belépett valaki az ajtómon. Valaki, akinek nem most kéne bejönnie! Louis csöndben leült mellém, majd rám nézett.
- Jasmine, miért sírsz? - kérdezte.
- Biztos tudni akarod? - kérdeztem félénken, mire bólintott.
- Miattad. - mondtam halkan.
- Ezt nem értem... - mondta.
- Szeretlek. - suttogtam, de mereven a takarómat néztem.- Sajnálom, de... - mondta és teljesen elszomorodott.
Látszott a pillantásán, hogy éppen mennyi minden cikázhat át a csodás elméjében.
- Én Eleanor választottam. - mondta halkan.
- Tudom és nem kérem, hogy engem válassz, mert a helyedben már két lábbal rúgnám ki magam a házból. Fogalmam sincs, mit gondoltam. - fogtam a fejem. - Nem hihetem, hogy majd otthagyod a tökéletes barátnődet miattam! - szidtam magam. - Szánalmas vagyok! - mondtam és kínomban elnevettem magam.
Mindkettőnk töprengett. Mint valami tornádó, úgy csapott le köztünk a kijelentésem. Mint a városokon átsöprő hatalmas erejű, fákat kicsavaró vihar, úgy tett zavart mindkettőnk elméjében ez a mondat. Talán jobban féltem attól, hogy Én mit reagálok, mint Louis. Mert nem mertem volna elmondani neki, ha nem jött volna be.
- Jasmine, csodás lány vagy és szeretlek, csak Eleanort is szeretem és most Őt választom. - mondta, mire bólintottam.Nekem már elhomályosult a látásom a könnyektől, mikor Louis kiment. Ezerszer játszódott le a fejemben ez a mondat. "Csodás lány vagy és szeretlek, csak Eleanort is szeretem és most Őt választom." Úgy éreztem, megőrülök. Hirtelen felpattantam, majd ránéztem az órára. 6 óra. Tökéletes, kezd sötétedni. A szekrényem elé léptem, majd válogattam. Végül választottam egy egyszerű összeállítást, majd normális kinézetet varázsoltam a képemre. Elindultam le. Mikor leértem, Niall állt előttem.
- Hova mész? - kérdezte.
- Nem tudom. - sóhajtottam vállat rántva.
- Bulizni sem jössz? - kérdezte Harry.
- Nem, elintézek pár dolgot. - mondtam.
- Például? - kérdezte Liam.
- Kiszellőztetem a fejem, nyugalom, ilyenek! - magyaráztam. - Meg hazamegyek. - nyögtem ki.
- Hogy sírj? - kérdezte Louis.
- Nem, csak elvileg Jim oda vitte a kocsimat és, ha már ott vagyok bemegyek és kicsit gondolkozom. - magyaráztam.
- Ne vigyünk el? - kérdezte Niall.
- Nem kell. - mondtam sóhajtva.
- Kérlek vigyázz magadra! - mondta Hazza.
- Mindig azt csinálom! - mosolyogtam rájuk.
- Aha... elütött egy autó, bedagadt a lábad, megfáztál. - sorolta Louis.
- Oké, de most komolyan! - nevettem el magam, majd kiléptem az ajtón.
Miközben sétáltam a régi házunkhoz, elszívtam egy cigit. Mikor megpillantottam az autót leesett az állam és előkaptam a régi kulcsom, majd berontottam a házba. A pulton volt a kulcsa.
- Ez az! - mondtam vidáman és a táskámba tettem.
Körbementem a házban. A boldogságom tova szállt, nem is tudom merre mehetett, de messze tőlem. Ahogy haladtam át a házon, úgy törtek elő bennem a régi emlékeim, amik a könnyeimet is hozták magukkal. Ahányszor benyitottam egy-egy szobába, felszabadultak a könnyeim és az emlékeim. Utoljára hagytam Cassie szobáját. Ott kitört belőlem a zokogás. Egy órát biztos ültem ott, majd a könnyeimet letörölve léptem ki. A bejárati ajtó előtt eszembe jutott, mikor megismertem a fiúkat. Akkor még Zayn is a bandában volt. Emlékszem, hogy mennyit küzdöttem Niall nevében az N betűvel. Sajnos azok az idők elmúltak. Kiléptem a házból, majd gondosan bezártam az ajtót. Beültem a gyönyörű, csillogó autómba, majd megtöröltem a szemem és kifújtam az orrom és mosolyogva vezettem hazáig. Mikor beálltam a házunk elé, mosolyogva szálltam ki.- Ez lenne az első autód? - mutatott rá Harry csodálkozva.
- Ez! - bólintottam büszkén.
- Én sose kaptam volna ilyet elsőnek! - mondta ámuldozva Niall.
- Oké, de most tele van a garázs az autóitokkal! - forgattam a szemem.
- Jó, de nem az első autóink! - mondta Louis.
- Nyilván nem, mert minimum van 20! - mondtam mosolyogva.
- És azt tudod melyik kié? - kérdezte nevetve Liam.
- Persze! - forgattam a szemem. - Sőt azt is tudom, hogy melyik alsógatya kié! - mondtam unottan. - Honnan tudnám?! - kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Na, akkor mond meg melyik alsógatya kié! - vigyorgott karba tett kézzel Harry.
- Biztos, hogy egyik sem az enyém és merem remélni, hogy a sajátod van rajtad! Bár nem az Én dolgom! - rántottam vállat pimasz vigyorral, majd beriasztottam az autómat és bementem velük a házba.
- A saját cuccaidat, azért meg tudod különböztetni, ugye? - kérdezte nevetve Niall.
- Merem remélni, hogy nincs rajtatok a melltartóm! - mondtam karba tett kézzel.
- Hogy néz ki? - kérdezte Louis.
- Lehet, hogy rajtad van? - nevettem rá nézve. - Vagy eltetted?- nevettem.
- Megeshet. - rántott vállat mosolyogva.
- Miért, a tied hogy néz ki? - nevettem.
- Mi a helyzet répák? - ugrott be az ajtón Vicky. - Ó, mi a téma? - kérdezte vigyorogva, mikor odaért hozzánk.
- Louis melltartója, nehogy összekeverje az enyémmel. - mondtam neki nevetve.
- Hát így megnézve. - nézett rám, majd Louisra. - Nem igazán lehetnek egy méretűek. - bólogatott.
- Miért, akkora a különbség? - nevetett Louis.
- Á, dehogy! - legyintett Vicky nevetve.
- Amúgy hogy tetszik a kocsim? - kérdeztem mosolyogva a barátnőmtől.
- Illik hozzád! - ölelt át oldalról.
- Tudom! - mosolyogtam rá büszkén.
- Skacok, most lépek, mert korán kell kelnem, mert megyek valami rokonhoz. - ölelt meg Vicky, majd el is ment.
Én el is indultam fel, mikor nyílt az ajtó. Hátra pillantottam. Eleanor lépett be rajta. Én visszafordultam és tovább haladtam felfelé. Nem akartam vele beszélni, találkozni, vagy látni, ahogy Louis ölelgeti és csókolgatja. bementem a szobámba, majd leültem az ágyamra és előre nézve merengtem a semmin. Mekkorát hibáztam, mikor elrohantam Louis elől, mégis megtettem! Mert egy nyomorék vagyok, aki azt se tudja eldönteni, hogy mit érez! Ez lennék Én!: Legszívesebben lerohannék és előtte sírnék annyit, míg már elfogynak a könnyeim, hogy lássa, mennyire fáj. De az a baj, hogy tudja. Mert ugyanezt tettem vele! Mekkora egy barom állat vagyok! Igen, borzasztó mással látni, biztosan Ő is így érezte magát. Halkan szipogtam az ágyamon ülve és vártam a csodára. Legszívesebben vagdosnám magam, de először is, mind meglátnák rajtam a vágásokat és ennyire nem süllyedhetek. Vagy mégis? Bementem a fürdőbe, majd a szobámba mentem kezemben a borotvával. Felhúztam a pulcsim ujját a csiklómig, majd mikor megvágtam volna magam, nyílt a szobám ajtaja. Kiesett a kezemből a borotva, egyenesen a földre és zokogni kezdtem. Louis jött be, mert Ő az, aki mindig akkor jelenik meg, mikor nem kellene... de lehet, hogy most mégis jókor jött.
- Ugye nem?! - utalt a látottakra és becsapta maga után az ajtót, majd elém rohant és megnézte a csuklóm. - Meg ne lássam! - mondta szigorúan és leült mellém. - Jasmine, ne hülyéskedj, légyszíves! Ennél te sokkal okosabb lány vagy! Ne merj még egyszer még csak gondolni se ilyesmire, megértetted? - kérdezte, mire bólintottam.
- Csak azt nem értem, hogy mit keresel itt? - kérdeztem.
- Beszélni akartam veled. - mondta.
- Mond. - mondtam, miközben szipogva letöröltem a könnyeimet.
- Nem megy. - mondta és elfordult. - Így nézel rám, könnyes szemmel! - mondta és rám nézett.
- Louis, kérlek nyögd már ki! - mondtam mérgesebben. - Ennél lejjebb már úgy sincs! - mondtam.
- Szeretek. - suttogta, majd közelebb hajolt.
Tudtam, hogy meg fog csókolni és azt is, hogy utána nekem mennyire rossz lesz, mert itt fog hagyni, de engedtem neki. Lassan és óvatosan csókolt, mintha valami kincs lennék, amiben nem szabad kárt tenni, egy porcelán baba, amit mindentől óvni kell. Valami, ami fontos. Mikor elváltunk egymástól, egyenesen a szemembe nézett, ahogy Én is egy másodpercig, de utána rögtön elkaptam a tekintetem.
- Tényleg. - mondta halkan, - Viszont mindketten tudjuk, hogy ez nem helyes. - mondta, mire bólintottam. - Nekem Eleanor a barátnőm és te sokkal jobbat érdemelsz nálam. - mondta.
Én kínomban elnevettem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése