Reggel az ágyamon ébredtem ruhában. Be voltam takarózva. Felültem, majd az éjjeli szekrényről elvettem a szemüvegem és a fejemre helyeztem. Elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem. A szemüvegemet hagytam magamon, a hajam, pedig simán copfba kötöttem. Lassan lebattyogtam. Senkit nem találtam sehol. Levetődtem a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t, majd kapcsolgattam. Semmi izgalmas sehol... Hirtelen besüppedt mellettem a kanapé. Louis termett mellettem.- Mit csinálsz? - kérdezte mosolyogva.
- Mint látod semmit. - rántottam vállat.
- Jól hangzik, csatlakozom! - mondta mosolyogva.
Én nem mosolyogtam.
- Mi ez a komorság Jas? - kérdezte.
- Semmi...- mondtam.
- Hiányzik? - kérdezte, mire bólintottam. - Gyere ide! - mondta és az ölébe húzott.
Én teljesen össze voltam gömbölyödve Louis, pedig szorosan ölelt. Én elmosolyodtam. Nem sírtam, viszont nagyon szomorú voltam.
- Nem sírsz, ugye? - kérdezte.
Én az arcomat a mellkasába fúrtam és megráztam a fejem.
- Jasmine, vigyázunk rád, oké? - kérdezte, mire bólogattam. - Megszólalsz? - kérdezte, mire megint bólogattam.
- Nehéz vagyok. - mondtam és ki akartam mászni Louis öléből.
- Nem vagy! - mosolygott. - Viszont bolond vagy! - nevetett.
- Éhes vagyok! - kiabálta hirtelen Niall a lépcsőn.
Én úgy megijedtem, hogy felugrottam és már estem is le a földre, de ösztönösen elkaptam Louis kezét, akit így magamra rántottam.
- Srácok, menjetek szobára! - röhögött Harry.
Teljesen le voltam fagyva. Louis, csak bámult a szemembe és én is az övébe. Meg sem szólaltunk, majd lassan elmosolyodott. Ekkor megforgattam a szemem, nyílt a bejárati ajtó és hirtelen ismerős hangot hallottunk.
- Louis! - hallottuk El hangját.
Louisnak amolyan "ez most komoly?!" arca lett, amin kuncogtam.
- Louis, mi folyik itt? - kérdezte sértődötten.
- Semmi, csak egy baleset volt. - mondta Louis, majd lemászott rólam.
Én, csak kuncogtam.
- Niall, amúgy összetörhetett volna a... - akartam mondani, de El nem tud arról, hogy szemüveges vagyok.
Levettem a szemüvegem, majd a kanapéba kapaszkodva felálltam. Valahogy óvatosan elevickéltem a konyháig, majd ott a hozzám legközelebb eső emberbe, Harrybe kapaszkodtam.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Nem látok! - mondtam és megmutattam neki a kezemben a szemüveget.
- Gyere! - mondta Niall mosolyogva, majd nevetve felkapott menyasszony stílusba és felszaladt velem a lépcsőn, egészen a szobámig.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá és feltettem a szemüvegem.
- Nincs mit, de szép vagy szemüvegben! - mosolygott.
- Nem igaz! - mondtam, majd ledőltem az ágyamba. - Ha lemehetek szólsz? - kérdeztem.
- Persze, de ez hülyeség! - nevetett, majd kiszaladt.
Pár percig néztem a tv-t, majd jött a szöszi.
- Jöhetsz és itt Vick. - mosolygott.
Én felugrottam, majd lerohantam. A barátnőm nyakába ugrottam.
- Szia! - mosolygott.
- Szia! - mondtam, majd lehuppantunk a babzsákfotelekbe.
Elkezdődött a csajos beszélgetés, amit Louis zavart meg. Nem nekünk akart szólni, de Vick rögtön ugrott a dologra.
- Harry, hol van a...- próbált diszkrét lenni, de mind tudtuk, mire gondol.
- A gumi? - kérdezte Harry, mire a mellettem ivó Vick a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne köpje ki.
- Igen, csak próbáltam diszkrét lenni. - erre Én is nevetni kezdtem.
Vick eddig bírta, itt elengedte a száját és konkrétan engem, a földet és az előttünk pár lépésnyire álló Louist, totál leköpte. Én már úgy röhögtem, hogy majdnem bepisiltem.
- Elnézést, csak tudnék mondani egy-két dolgot! - mondta Vicky és próbált komoly lenni, de Én úgy röhögtem mellette, hogy már kimásztam a babzsákfotelből és ott a földön fetrengtem és fogtam a hasam.
- Fejezd be! Működik a telepátia! - nevettem Vickyt nézve.
- Ha van valami, amit ki mondhatsz, halljuk! - mondta vigyorogva Liam.
- Ne! Be fogok pisilni! - nevettem.
- Valaki! Elmondja hol van? - kérdezte Louis.
- Miért, szorít az idő?! - röhögött Vick. - Vagy a nadrágod szorít! - mondta, mire Én már hangtalanul vertem a földet.
- Valaki mondja már el hol van?! - forgatta a szemét Louis.
- Én tudom! - mondta Vicky, mire Én felpattantam.
- Ennek annyi! - nevetett Harry.
- Persze, nagyon sürgős dolga van. - nevetett Niall.
- Még Louis dolgánál is sürgősebb! - nevetett Liam, mire Én összecsuklottam a lépcsőn.
- Végem! - röhögtem.
Én elrohantam WC-re, majd mikor kijöttem, Louis még mindig ott állt a röhögő társasággal.
- Ó ne már, miről maradtam le? - nevettem.
- Hazza! - mondta idegesen Louis.
- A felső fiókomban. - mondta neki.
Louis el is ment. A mi hangulatunk nem romlott. Sőt! A végére akkora buli kerekedett, hogy a nappaliban táncikáltunk slágerekre, viccesen. Mikor El és Lou leérkeztek, éppen az asztalon -igen az asztalon- táncoltunk Vickkel. Mikor Vicky meglátta őket, rájuk mutatott, majd úgy tett, mint aki énekel. Én meglöktem Vickyt, aki rám nézett, letérdelt és nekem énekelt tovább. Végül Én leugrottam az asztalról, majd Vick rám ugrott.
- Te hülye, ez nagyon fájt. - mondtam alóla.
- Ilyen velem élni! - rántott vállat nevetve.
- És az miért van, hogy mindig le kell, hogy lökjelek magamról?! - kérdeztem és lelöktem. - Miért nem tudsz magadtól elengedni? - kérdeztem.
- Tudod, mert ragaszkodom hozzád! - mosolygott és megölelt.
- Ilyenkor nagyon kedves tudsz lenni! - forgattam a szemem, de azért megöleltem.
Elengedtük egymást, majd visszaültünk a babzsákfotelekbe.
- Tudod mit csináltam tegnap? - kérdezte.
- Nem, de gondolom elmondod! - mosolyogtam.
- Ja, az nem tegnap volt! - gondolkozott el. - Tehát mostanában, valamikor. - tisztázta.
- Igen, elmondod a lényeget? - kérdeztem.
- Ja, igen! - mosolygott. - Láttalak a tv-ben! - mondta. - A Cinderella miatt. - mosolygott.
- Láttad a ruhám? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen és utállak! - mondta.
- És, ha azt mondom, hogy kölcsön adom? - kérdeztem mosolyogva.
- Imádlak! - mosolygott.
- Lányok, jöttök velünk vidámparkba? - kérdezte Liam.
- Nekem mennem kell dolgozni. - mondta Vick.
- Nekem meg nincs hozzá életkedvem. - mondtam.
- Mit akarsz csinálni addig? - kérdezte Hazza.
- Jó kérdés... - gondolkoztam el. - Arról fogalmam sincs, de semmi köze semmilyen jó kedvhez és mozgáshoz. - mondtam és ásítottam egyet.
- Nem vagy kicsit álmos? - kérdezte Niall.
- Nem, de nem megyek! - mondtam és elindultam fel a lépcsőn.
- Nekem viszont muszáj mennem. - mondta Eleanor.
Hát menj! Haladj! Mi tart vissza?! Rohanj! - gondoltam, mire kuncogtam a saját bunkó stílusomon, ami elég Vickes volt.
- Nem hagyjuk egyedül. - ennyi szűrődött fel, majd becsuktam az ajtót.
Szeretem őket, de nyugodtan menjenek vidámparkba, nem leszek öngyilkos! - gondoltam.
Pár perc múlva nyílt az ajtóm. Louis jött be.
- Te vagy a szerencsétlen, akinek engem kell őriznie, amíg a többiek vidámparkba mennek? - kérdeztem elég flegma stílusban.
- Nem, Én akartam maradni! - mondta.
- Ha már nincs más választás! - mondtam, de rá se néztem, csak a tv-t vizsgáltam.
- Ne legyél már ilyen! Tök jó fej csajszi vagy, szép és okos! Szerencsésnek mondhatja magát, aki veled jár! - mondta és gyengén meglökött mosolyogva.
- Nincs barátom. - mondtam.
- Jól van, tudom! - mosolygott. - De aki járni fog veled. - mosolygott.
- Nincs szükség erre a beszédre! Nem leszek öngyilkos, semmi gáz. - mondtam.
- Na jó, ezt fejezd be! Kérlek! - mondta és átkarolt.
- Oké, tegyük fel! - kezdtem és felé fordultam. - Igazad van és vagyok olyan jó csaj, mint aminek most elhordtál! Miért nincs barátom? - kérdeztem.
- Ez az! Én sem értem. - mondta mosolyogva és megrántotta a vállát.
- Én igen! Mert nem igaz! - mondtam.
- De igen! - vágta rá.
- Te járnál egy szép, kedves, okos, vicces lánnyal? - kérdeztem.
- Persze. - mosolygott.
- De velem nem járnál. - mondtam. - Már ne érts félre! - mondtam, nehogy azt higgye, hogy Én járni akarok vele. - Azért, mert nem stimmelnek a dolgok! - magyaráztam.
- De stimmelnek, csak máshogy tekintek rád! - mondta.
- Én is ezt mondanám! - forgattam a szemem.
- Annyira undok vagy most! - nézett rám szúrós szemekkel.
- Mert már te is bebizonyítottad, hogy nincs igazad! - vágtam rá.
- Hogyan? - kérdezte idegesebben.
- Most mondtad! Nem járnál velem! - mondtam Én is hangosabban.
Erre még sose gondoltam így... Louis és Én? Szeretem Louist, mint barátot, vagy talán annál jobban?... Mindenképpen felnézek rá, mert csodálatos ember, arany szíve van, de nem is tudom... Annyira... hogy is mondjam... fura... bizarr... bár a másik felem, meg azt mondja, nem is lenne rossz. Hiszen belegondolva bármi baj volt, ott volt nekem és ott is lesz, de mint páromra még sosem gondoltam rá. Külsőleg tőlem 100 pontot kap, az biztos! Á, nincs min gondolkozni, neki ott van Eleanor!
- Nem mondtam, hogy nem járnék veled! - kiabálta.
- Miért járnál velem? - kiabáltam.
- Igen! - vágta rá, mire rögtön Én is reagálni akartam valamit, de megdöbbentett, így résnyire nyitva maradt a szám, majd becsuktam.
- De... - dadogtam.
- Igen! - mondta nyugodtabban, de hangosan. - Mert csodálatos ember vagy! - mondta és elmosolyodott.
- Tudod, mikor tegnap mondtad, hogy felnézel rám, akkor nem hittem, hogy igaz. Én felnézek rád, mert rengeteget tettél a húgod boldogsága érdekében! Nem, most tényleg nem érdekel senki és semmi! Nem érdekel Eleanor, nem érdekel, hogy itt laksz! - mondta. - Mert mikor először találkoztunk, megfogtál és egyre inkább vártam, hogy lássalak! - mondta, mire el voltam képedve.
- Louis... - mondtam, vagyis nem mondtam, mert nem tudtam mit.
- Jasmine, a Cinderellán is gyönyörű voltál! Egyszerűen bámulatos! - mosolygott.
- Köszönöm. - hajtottam le a fejem, mert elpirultam.
- És nekem így is tetszel! Smink nélkül, szemüvegben, kócos hajjal! - mondta és elmosolyodtam.
- Lou... ugye most nem szakítasz Eleanorral? - kérdeztem óvatosan.
- Jas, előbb tudni szeretném, mit érzek! - mondta, majd óvatosan közelebb hajolt és megcsókolt.
Azt hiszem, eddig ez volt életem legjobb csókja!
Bár a csók kezdett elhúzódni és elmélyülni, mikor hirtelen kicsapódott az ajtóm. Rögtön szétrebbentünk.
- Louis... - hallatszott Eleanor remegő hangja.
- Undorító vagyok! - fogtam a fejem és eldőltem az ágyamon.
- Eleanor, ez...- kezdte volna Louis.
- Lou... kérlek most ne keress egy darabig. Majd hívlak. - mondta Eleanor sírva, majd elrohant.
- Jasmine, mi a baj? - kérdezte Louis és a fejét fogva mellém dőlt.
- Az, hogy undorító vagyok! - mondtam.
- De Én voltam. - mondta Louis.
- Igazad van! - mondtam és felpattantam. - Ez volt a legrosszabb amit tehettél! Ne szórakozz se velem, de Eleanorral! - mondtam mérgesen.
- Én sajnálom, csak...- kezdett volna magyarázkodni.
- Nincs csak! Nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy ilyeneket csinálj!
- Tudom Jasmine és el sem tudod hinni, hogy mennyire sajnálom, de szeretlek. - mondta, mire felkaptam a fejem.
- Most mennem kell. - mondtam, kirohantam a szobámból, le a lépcsőn és felkapva a cipőmet és a táskámat kiszaladtam a házból.
Nem tudom miért, így éreztem helyesnek... Nem mondhatom neki, hogy Én is... szeretem, de másképp! Leültem az ajtónk elé és rágyújtottam. Mikor a cigarettám felénél tartottam egy ismerős autó gurult elém. Liam volt. Mikor meglátott elvette tőlem a cigit, eldobta és összetaposta. Nem zavart, nem szóltam, ismerem és így szeretem. Csöndesen leült mellém és átölelt.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Egy csomó minden. - mondtam.
- Mesélj. - mondta.
- Louis... megcsókolt, aztán szerelmet vallott nekem. - mondtam.
- Nem normális! - csapta homlokon magát Liam.
- Te tudtad? - pillantottam rá hatalmas szemekkel.
- Igen... de nem mondhattam el. - mondta.
- Mit csináljak?! - dőltem neki, majd lecsordult egy könny az arcomon.
- Beszélek vele, rendben? - kérdezte.
Én csöndesen bólintottam.
- Miért nem megyünk be? - kérdezte Liam.
- Mert nem szeretnék találkozni vele...- mondtam.
- Menj fel a szobádba, nem engedem, hogy bemenjen, jó? - kérdezte, mire némán bólintottam.
Liam ment elöl Én, pedig némán követtem. Teljes csend uralta a házat. Bementem a szobámba, majd bezártam az ajtót magam után. Bementem a fürdőmbe, lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba és vártam, hogy véget érjen ez a "csodálatos" nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése